Nézd, az aranycsapat!

2023.12.10. 18:12

Balaton 60 kiállítás: a tánc szabaddá tesz, idézte Szent Ágostont Neisz Péter.

 

„Az Árpi bácsi!

Az Angéla néni!

Ott vagyunk, a fonyódi táborban!

Nézd, az aranycsapat!”

Egykori néptáncosok keresték és találták meg magukat, vagy éppen elődeiket azokon a tablókon, melyek a 60 éves Balaton Táncegyüttes múltját és jelenét mutatják be képek, relikviák és újságcikkek segítségével a régóta nem működő Teátrum kávéház hűvösében és félhomályában. A kiállítás az első jubileumi gálaelőadás előtt nyílt meg és a második előadásig, péntekig látható.

Neisz Péter, a siófoki Városi Néptánc Egyesület egykori elnöke Szent Ágostontól idézett tárlatköszöntő beszédében: „Dicsérem a táncot, mert szabaddá tesz... aki egyedül van, azt bevonja a közösségbe... az egészséget és a szellem tisztaságát szolgálja, mert könnyeddé teszi a lelket. A tánc átváltoztatja a teret, az időt és az embert...Ó ember, tanulj meg táncolni! Különben nem fogják tudni az angyalok, hogy mit kezdjenek veled a mennyben.”

Az első tablón az 1963 és 65 közötti két év vezetői és táncosai, az együttes elnevezése ekkor még jó hosszú: FMSZ-KISZ Balaton Ének-Zene és Táncegyüttes, majd amikor 1970-ben a kiváló együttes címet kapja, akkor már Siófok és Vidéke ÁFÉSZ Balaton Táncegyüttese. Isztambuli színes szőttes Neisz Péternek (főszervezője volt a máig emlegetett Aranykagyló fesztiváloknak, a sorozat tizenhat év után ért véget 2007-ben), hatalmas, díszes váza, mely azt tanúsítja, hogy a Siófoki Városi Tanács 1980-ban Siófokért emlékéremmel jutalmazta a Balatont, s az emlékezetes produkciók sorából egy, a 2000-es A tánc temploma című bemutató plakátja. Rajta a rendező-koreográfus, Papp Károly szavai: „Mi tudjuk, hogy megtaláltunk valamit , amit szeretünk, őrzünk. S hisszük: át kell adjuk mindenkinek. Talán ma is sikerül…”

Hogy sikerült, arra bizonyíték a jelenkor tablója is, az Együd-emlékest plakátjával, illetve a Siófoki Hírek cikke („Álmukban is néptáncolnak”) a mai művészetivezető-kettősről, Fodor Jankáról és Csuti Péterről.

Történelmi dokumentum Siófok kulturális folyóirata, a SiópArt legfrissebb számában: az 1963-as alapító levél, mely a Községi Tanács VB helyiségében készült és amely felsorolja az alapítókat. Kelemen István együttesvezetőt, Együd Árpád koreográfust, Herczeg Julianna együttesvezető-helyettest, Balogh István titkárt, Bende Jolán gazdasági vezetőt, Horváth Jánost és Herczeg Juliannát, a tánckar vezetőit, Bánhegyi Adolf zenekar- és Giay László énekkarvezetőt.

Neisz Péter cikke felidézi: az alakulás előzményének tekinthető egyrészt a helyi cserkészcsapat megalakítása (dr. Zákonyi Ferenc jegyző és Molnár István katolikus káplán fontosnak tartotta a néptáncot), másrészt az 1947-49 közötti Siófoki Népfőiskola, melynek hallgatója volt a későbbi koreográfus, Együd Árpád is. Az alakulás évében a fenntartó Földműves Szövetkezet 12 ezer forintot biztosított a működéshez és a tiszteletdíjakra. Csehszlovákiai fellépés volt az első külföldi út, 1965-ben következett az emlékezetes és sikeres dániai turné, de ez egyben csaknem az együttes felbomlását is jelentette, Balogh István „újraalapító” szervezte újjá 1966-ban a Balatont.

A 60 éves Balaton Táncegyüttes második jubileumi gálaműsora december 15-én, pénteken 19 órakor a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében.

 

F. I.

 

További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02tXhBqLkKyGW1aqmpBD63ASE96BYJkFhUYY6xtsqewdqjvko4iVpciYszfGyB7CnXl&id=100024924971646