Lezárta a város a sportcsarnok-parkolót

2025.10.22. 13:37

„Amíg a város érdekeit is figyelembe vevő egyezségre nem jutunk, így is marad” – mondta dr. Lengyel Róbert polgármester. 

Birtokba vette, egyben lezárta a város a Kiss Szilárd Sportcsarnok parkolóját október 20-án reggel – adta hírül dr. Lengyel Róbert polgármester. Ahogyan korábban megírtuk, a képviselő-testület a szeptemberi ülésén döntött arról egyhangú szavazással, hogy miután a siófoki kézilabdaklubot idén nyárig működtető kft. felmondta a várossal kötött szerződését a sportcsarnok üzemeltetésére, a felmondási idő lejárta, azaz október 18-a után a város vegye birtokba az ingatlanon saját területét, vagyis a parkolót. A szeptemberi testületi határozat kitért arra is, hogy az önkormányzat egyelőre nem adja bérbe a parkolóterületet.

A város szempontjából több ponton is hátrányos, 2013-as szerződés alapján a kft.-nek jogában állt azt felmondani, ami miatt a sportcsarnok-építésre önerőként kifizetett százmillióink lógnak a levegőben és kérdőjelessé vált az is, hogy – amint az az eredeti szerződésben szerepel – 15 év után a város hozzájut-e valóban a létesítmény tulajdonjogához. Ebben a helyzetben ehhez a határozott lépéshez folyamodtunk: birtokba vettük, ami a városé. Innen nem hátrálunk, amíg a város szempontjait is maximálisan figyelembe vevő megállapodásokra nem jutunk. A kft. máris tárgyalásokat kezdeményezett, de a végső egyezségig a parkoló lezárva, üzemen kívül marad.”

Emlékeztetőül: az önkormányzat 2013-ban azzal a szándékkal, közös céllal adta az SKC használatába az ingatlant, hogy az 1000 fős multifunkcionális sportcsarnokot épít ott, majd 15 évig üzemelteti (mivel állami- és taotámogatásokból épült fel, ez ideig fenntartási kötelezettsége is van a klubnak), majd a csarnok a város tulajdonába kerül. Mindezekért az ingyenesen juttatott földterületen kívül az SKC kérésére az önkormányzat támogatásként, tao-önrészként 306 millió forintot folyósított a klubnak. Mivel az önkormányzati területen a sportcsarnok tulajdonosának csak a 3600 négyzetméteres csarnoképületre van földhasználati joga, a fennmaradó 14 ezer négyzetméteres parkolórészre nincs, s az üzemeltetési szerződés felmondásával a parkoló használati jogát is elveszítette a klub, ezért dönthetett úgy a képviselő-testület, hogy a város birtokba veszi az ingatlan parkolórészét.