Közösségi helyet hiányol az „Alfa-generáció”

2025.10.21. 13:55

Siófok erősségeit és gyengeségeit elemezték a széchenyisek, beültünk az órájukra.

 

Az online-kapcsolattartás mellett igénylik a személyes találkozásokat is a kortársakkal, szeretnének egy amolyan klasszikus, „régimódi” közösségi helyet a városban, tánc-, vagy akár biliárdozási lehetőséggel – szembesültünk az „Alfa-generáció” (a 2010 után születettek) kérésével a Széchenyi általános iskola magyar-termében. A nyolcadik osztályosok rendhagyó állampolgári ismeretek órájának vendége dr. Kovács Miklós alpolgármester volt. Három diák (Pálinkás Zsombor, Rajnics Zsolna Anna és Arnold Péter) mutatta be az évfolyam tanulói által Schellné Klein Éva tanárnő irányításával összeállított SWOT-analízist Siófokról; ennek elkészítése a tanrend része, és az effajta elemzés az erősségeket, gyengeségeket, továbbá a veszélyeket és lehetőségeket veszi számba. Városunk erősségeivel és gyengéivel ezúttal a tizenévesek véleménye által szembesülhettünk, de a megállapítások nem sokban különböztek Kovács Miklós elemzésétől. Meglepetésként ugyanis az alpolgármester is elkészítette és be is mutatta az órán a maga SWOT-analízisét Siófokról, mely inkább csak részletesebb volt a diákokénál.

A látnivalók és nevezetességek a Víztoronytól a kikötőig, a strandok, a vendéglátás, a szórakozóhelyek a legfőbb bulizóhellyel, a Plázzsal és a Petőfi sétánnyal, sportolási lehetőségek, bicikliutak, az immár egyetemi campussal bővült oktatás, a város kedvező elhelyezkedése – sorolták az előnyöket a diákok. A kritikával sem fukarkodtak, és – ahogyan az alpolgármester is megállapította – reálisan látják Siófok gyengeségeit is. Nyári torlódások a közlekedésben, a mozgás-, látás-, és hallássérültek közlekedése nehézkes, kevés a parkolóhely, nincsenek szolgálati lakások, hiányzik az uszoda, a Sió-parti kerékpárút nincs kivilágítva – hallottuk a fiataloktól. Hiányolják a 18 éven aluliak közösségi helyiségét, bicikli- és motorpályát (ezek nem kerülnének sokba, jegyezték meg a prezentáló széchenyisek), átközlekedési lehetőséget a kiliti Sió-zsilipen, és szerintük a város sok zöldje jobban hasznosulna, ha a parkokba padok, piknikező helyek kerülnének. Újra visszahoznák a helyieknek parkolási és más kedvezményeket biztosító Siófok-kártyát. A veszélyeket például a vízi sportokban látják és a járdák egyre nagyobb zsúfoltságában, hiszen a gyalogosok és biciklisek mellett megjelentek a rolleresek is. No meg a nyári éjszakai életben, de hozzátették: úgy tudják, ezen a téren már sokat javult a helyzet az elmúlt években...

„Látszik, hogy szeretitek Siófokot – értékelte a hallottakat Kovács Miklós alpolgármester. – De persze Siófoknak amúgy is sokkal több az erőssége, mint a gyengesége...Városunk az egyik legismertebb márkanév a turizmusban, a vendégéjszakáink száma alapján 2019-ben vidéki, Budapesten kívüli viszonylatban még a 3. helyen álltunk, de a 2024-es adatok szerint már elsők vagyunk. A település fejlesztése esetében fontos, hogy ilyen SWOT-elemzések készüljenek. Most készül például Siófok 2030-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiája, melynek összeállításakor számítunk a lakosság, az üdülőtulajdonosok, a nyaralók és a helyi szolgáltatók véleményére is (kérdőív a város honlapján – a szerk.)”.

Az alpolgármester reagált a diákok javaslataira is: az uszodán „rajta van” a város, a maga részét a terület előkészítésével megtette, már „csak” az állami forrásra várnak. Igyekeznek a közlekedési, parkolási gondokon is enyhíteni, a Siófok-kártyát kiválthatja egy modernebb telefonos applikációs kedvezményrendszer, a fiatalok közösségi helyre vonatkozó igényét pedig képviselni fogja a város képviselő-testülete előtt.

Kérdés nem maradt megválaszolatlanul az óra végére, ha csak az nem, amit stílszerűen a magyar-terem faláról olvastunk le: most akkor pontos jé-vel, vagy elipszilonnal írjuk azt, hogy Siófok?…

 

F. I.