Rövidesen a mammográfiára is lehet időpontot kérni.
Három jelentős és jogos igénye volt a siófoki és térségbeli betegeknek, amikor dr. Pintér István egy éve a kórház élére került; ebből mostanra az endokrinológiai szakrendelés megvalósult, megérkezett a mammográf is a siófoki kórházba és ahogyan a főigazgató megjegyezte, nem adta fel azt a törekvését sem, hogy MRI-vizsgálatra se kelljen Kaposvárra utazni…
„A mammográfiai szűrés beindulása jelentős előrelépés lesz – mondta a Siófoki Híreknek Pintér István. – A 70 millió forintot érő berendezéshez az egyik kozmetikai cég 5 millió forintos felajánlása segítségével alakítottunk ki vizsgálóhelyiséget a radiológián és amint meglesz az összes engedély a működtetésére, elkezdjük a szűréseket előjegyzés alapján. A rövidesen beinduló rendszerben együttműködünk a megyei kórházzal; a Siófokon készülő felvételeket Kaposváron leletezik.”
Előrelépés történt a patológián és az urológián is, s lábbetegségekre specializálódó nővéreket is képeznek. „Pálvölgyi Anna nyugdíjba vonulása után átmenetileg Kaposváron végezték a boncolásokat és a szövettani vizsgálatokat, de újra van főállású patológusunk Bohus Péter személyében – folytatta a siófoki kórház főigazgatója. – S a megyében egyedüliként újra elérhető az urológián az ESWL, vagyis a hanghullámos vesekőzúzó, amivel a műtétek számát csökkenthetjük. Állami ellátásban országos szinten nagyon kevés podiáter dolgozik még, ők a láb nővéri ellátását végzik. Tőlünk most két nővér is ilyen képzésen van. Sokak küzdenek azzal a problémával, hogy többféle betegségük következtében fekélyek, nehezen gyógyuló sebek alakulnak ki a lábon, ez gyakran amputáláshoz vezet. A beteg lábak nővéri ellátása egy jól működő rendszerbe fog illeszkedni Siófokon, a cukorbetegségből fakadó problémák kezelése terén.”
Pintér István a nemrég bevezetett járóbetegirányítási rendszer „gyermekbetegségeiről” is beszélt. „Jó elképzelés, hogy minden szakrendelésre időponttal érkezzen a beteg, mert ez így kiszámíthatóbb, több idő is jut egy betegre. Higgyék el a kedves betegek, hogy az új rendszer értük van; megértést, türelmet kérünk, egy év múlva már bizonyosan zökkenők nélkül megy a sorszámkiadás, betegirányítás, időpontkérés, de a régi beidegződéseket el kell felejteni, kizárólag a megadott időpont szerint látjuk el a betegeket, nem az számít tehát, ki ült oda a rendelő elé már kora reggel…”
Nem csak gyógyítanak, a saját egészségükre is figyelnek. A siófoki kórház is egyike az ország tíz olyan intézményének, melyek részt vesznek a kórházi dolgozók egészségfejlesztési programjában, a Kórházszövetség támogatásával. Ennek része többek között az egészséges étkezés előtérbe helyezése (bővül ennek jegyében a büfé kínálata is), vagy a dietetikai tanácsadás – később ezt a lehetőséget a betegek felé is kinyitnák. Kialakítanak egy tornatermet a kórházban pingpongasztalokkal, tornaeszközökkel. Az egészségügyi dolgozókra oly jellemző kiégés-szindrómát is megelőznék, kezelnék szakemberek bevonásával, de a program része az intézmény csinosítása is, például virágültetéssel. Június 1-én pedig egészségnapon sportolnak majd a kórházi dolgozók a Baross középiskolában. Kórházak közötti kihívás keretében pedig 17 csapatuk alakult, különböző egészségtudatos vállalásokkal, mint például napi 10 ezer lépés megtétele, amiben maga a főigazgató is élen jár, amikor gyalog jár be naponta Széplak-felsőről. „Az egészségügyi dolgozó mutasson példát, legyen nyilvánvaló, hogy adunk az egészségünkre!” – így Pintér István.
F. I.
(A Siófoki Hírek áprilisi számában megjelent cikk).