Mind a 400 eddigi táncos nevét felírták a kivetítőre.
Benne van abban a Balaton Táncegyüttes mind a 60 éve, hogy ma már a siófoki közönség nem csak hogy kétszer megtölti a művelődési központ színháztermét, de mostanra azt is megtanulta, mi a táncszínház, ami több, mint egy néptáncelőadás. Az 1963-ban alakult siófoki táncegyüttes Örök visszhang című jubileumi gáláján pedig szó szerint színpadra is került az elmúlt hat évtized, legalábbis annak néhány emlékezetes pillanata, a maiak és jó néhány már visszavonult táncos előadásában, valamint videófelvételek és képek segítségével.
A Molnár István vezette Siófoki Népfőiskola (1947-49) teremtette meg a siófoki néptánc alapjait, Együd Árpád is a hallgatója volt, aki azután az 1963-ban alakult Balaton Táncegyüttes első koreográfusa lett. Merczel István, a Somogy Megyei Néptánc Szövetség elnöke a jubileumi gálán Együd és Molnár 1983-as levelezéséből idézett; akkor készült a Balaton a 20 éves jubileumi előadásra, amit azonban Együd Árpád már nem érhetett meg.
Merczel és dr. Lengyel Róbert polgármester köszöntője után az alapító tagokat, majd a korábbi művészeti vezetőket szólították és köszöntötték; a 90 éves Kelemen István kezdeményezésére alakult a Balaton 60 éve, három táncegyüttes egyesülésével. Az első együttesvezető mellett ült az első sorban Czimbalmos József, aki már Kelemen István balatonszabadi együttesében is táncolt és a mostani gálán is együtt mozgott a keze és a lába a színpadon táncolókéval. Kelemen mai utódja, Tamás Lóránt, a Balaton Tánc Egyesület elnöke Balaton-díjat adott át a hosszú évtizedek óta az együttesben táncoló Leicht Károlynak, s bejelentette: immár nem csak a város kiemelt támogatottja a Balaton, kiemelt szponzorra is leltek, a helyi Vabeko Kft.-re.
Színpadra került Molnár István „őskoreográfiája” épp úgy, mint például a művészeti vezetőként legtöbb időt eltöltött, friss Siófokért-érmes párosé, Szigeti Angéláé és Papp Károlyé – a Balaton a hangos kísérőszöveg révén maga mesélte és persze táncolta el a múltját és mutatta be a jelenét, azt az összeállítást, amivel nemrég a siófoki minősítőn érdemelte ki az első „saját nevelésű” művészetivezető-kettős, Fodor Janka és Csuti Péter (a jubileumi gála rendező-koreográfusai) által irányított csapat a kiemelt nívódíjat. A Tarsoly zenekar által kísért kétrészes est végén mind a 400 eddigi táncos neve felkerült a kivetítőre, közben a nézők is megszólíttattak, azzal: rajtad is múlik, mindenkin, aki akár csak egyszer is beült egy Balaton-előadásra, hogy meddig visszhangzik, amit láttál. Hogy valóban örök legyen a visszhang és hogy az első hatvan év valóban csak egy fejezet lehessen…
F. I.
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán: