Átpörgette a kapuson, és befejelte

2024.07.11. 12:10

Horváth I. László fejelte a győztest gólt 40 éve. 

A 88. perben dőlt el a mérkőzés és a kupa sorsa, a rendkívül lelkes és jól játszó Siófok javára. Szabó J. lágyan átívelt a védők fölött, Bódi középre adott, Kovács rosszul mozdult ki, Horváth I. átemelte fölötte a labdát, aztán megkerülte a földre rogyó cerberust, és két lépésről a lehulló bőrgolyót a léc alá fejelte, 2-1.”

Az idézet a Népsport tudósításából; ezzel a góllal dőlt el a legendás MNK-döntő (Siófoki Bányász – Rába ETO 2-1), 40 éve, 1984. júniusában.

„Sokszor felidézem a gólt, leginkább ha összejövünk a társakkal, mint nemrég is, amikor az MNK-győzelmünk 40. évfordulóját ünnepeltük – mondta a Siófoki Híreknek Horváth I. László, a győztes gól szerzője. – Vitray Tamás úgy mondta a tévéközvetítésben, hogy Kovács Laciról perdült fel a labda, azután visszanézve már úgy korrigálta: klasszismegoldás volt, mert valójában megelőztem a győri kapust, én pörgettem át rajta a labdát, amit aztán már nem volt nehéz a hálóba fejelni. Vitray volt az is egyébként, aki először mondta, hogy én vagyok a siófoki Hrubesch, az akkori német válogatott hasonló alkatú, erős felépítésű támadójára utalva, akit ugyanúgy nemigen lehetett feldönteni, mint engem.”

S hogy miképpen lett Horváth I. László (Horváth II. László volt ugye a kapus ebben a legendás Bányászban) közismertebb beceneve a Cselező? Mert az bizonyos, hogy nem a cselei miatt, hiszen nem arról volt híres… A seniorok között még ma, a 73. évében is pályára lépő gólvágó elárulta: egyszer mesélt egy történetet az öltözőben a társaknak, abban szerepelt az a szó, hogy cselező, majd ez rajta maradt, tehát valóban nem a cselei miatt, sőt, annak ellenére…

„Egyszerűen jólesik a futball, a mozgás – indokolta, hogy a mai napig sem akasztotta még szögre a focicipőt. – Több is ez talán, mint fanatizmus, az nem volna elég önmagában. Ilyen szerencsés alkat vagyok. Falun nőttem fel, Mezőszilason, és nem parizeren… Apám bognár volt, apósomnak meg földjei, állatai voltak, dolgozni kellett, volt tehát hol megerősödjek. Későn kezdtem, 23-24 voltam a katonaság után, mire Lajoskomáromban, majd Enyingen komolyabb szinten futballoztam, utóbbi helyen az NB III-ban, egy osztályban a Siófokkal, és így szúrt ki magának Puskás Lajos, az akkori siófoki edző. Egyre jobb lett aztán a csapat Siófokon, előbb a kaposvári, aztán a fehérvári „különítmény” került hozzánk erősítésként, végül Bódi Zoliék. Nagyon sokat dolgoztunk, de megérte. Olyan eredményeket értünk el, amit lám, a mai napig emlegetünk és ami legalább ilyen lényeges, örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak. Ha csak azt a győztes gólomat nézem az MNK-döntőben, csupán azért a pillanatért is érdemes volt a futballra adni a fejemet. Nekünk akkor szerencsénk is volt a tekintetben, hogy nagyon jó társaság jött össze Siófokon. Azért ahhoz a sorozathoz, amikor kivertük a Vidit, a Fradit, a Tatabányát és végül legyőztük a Rába ETO-t, profi hozzáállás és erőnlét kellett.”

Azt a közkeletű vélekedést azonban cáfolta Cselező, hogy akár edző nélkül is végigcsinálták volna ugyanígy… „Lehet, hogy kívülről így tűnt, de valójában nagyon kellett ahhoz a csapathoz egy jó főnök, aki tudta, kihez hogyan kell szólni, ki mire képes. Összezördülések, problémák nálunk is előfordultak, és Szőke Miklós nagyon tudta, lelkileg ezeket hogyan kell kezelni…”

Alázat, odaadás, erő: ez volt a titkuk Horváth László szerint, aki hozzátette, hogy a ma futballjából, a mai fiatalokból éppen ezt hiányolja; két-három csel után még senki sem lesz sztár, ahhoz rengeteg munkát, szenvedést kell beletenni. „Mi sok ezer embert szórakoztattunk, hétfőn a munkahelyeken a futball volt a téma és ha nyertünk, jobban ment a munka is. Ma sajnos nem beszédtéma a futball Siófokon. Én megnézem a megyei focit is, az is leköt, sőt, a kispályás futball is, de azt azért nem szeretném, hogy Siófokon megyei meccsekre kelljen járni. Szigorúan csak tréfából engedem meg magamnak, amit mondani szoktam: ha majd nem lesz ki focizzon a pályán, a tizenhatos környékét remélem, kimérik nekem, elvégre ott éltem meg a legszebb pillanatokat…”

 

F. I.

 

(A Siófoki Hírek júliusi számában megjelent cikk).

 

Képek:

Együtt ünnepeltek júniusban az 1984-es MNK-győztesek. Horváth I. László kezében Rózsa Tibor kiadóra, támogatókra váró, Az MNK-győztes Siófoki Bányász című új kötetének mintapéldánya (a háttérben Bódi Zoltán csapatkapitány).

És további Horváth I-képek a múltból, köszönjük a fotókat Rózsa Tibornak.