Az autisták másként látják a világot. A Siófoki Hírek a velük foglalkozó pszichopedagógust kérdezte.
Egyre nyitottabbak az emberek az autisták iránt, sok szülő mégsem akar a diagnózissal szembesülni, mert úgy érzi, az még ma is megbélyegzés; pedig autista színész is van, ma már ezt is fel lehet vállalni, mondja a Siófoki Híreknek a pszichopedagógus. S egy érintett szülő leveléből is idézünk.
„Gyakran találkozom szülőkkel a Balaton-parton, ott beszélik ki magukból a feszültséget – mondja Nagy Andrea siófoki pszichopedagógus, aki korábban a balatonendrédi integráló iskolában is dolgozott. – Kételyekkel küzdenek, kevés a szakember, akihez fordulhatnak. Komoly kihívás, hogy az autista gyerekek egy része az év 365 napjában napi 24 órás figyelmet, foglalkozást igényel. A szülők gyakran egyedül érzik magukat, elfáradnak, kiégnek, még a családon belül is elutasításban van részük.”
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világon minden századik ember él autizmus spektrumzavarral, de európai és magyarországi statisztikák alapján is nő az arányuk. Szakértők szerint ennek oka lehet, hogy a 21. századi környezetben olyan sok inger éri a fejlődő agyat, amit nem mindenkié tud feldolgozni. „A 8 évesek körében mért legutóbbi adatok szerint minden 54. gyermek esetében igazolható az állapot – írja az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) honlapja. – Ez az ezredfordulón mért gyakoriság sokszorosa. Ebben része van annak, hogy jobban értjük az autizmus lényegét, korábban, árnyaltabban felismerjük, diagnosztizáljuk. Mégis azt kell mondanunk, hogy Magyarországon a teoretikus előforduláshoz képest a gyermekek csupán töredéke, mintegy fele jut diagnózishoz. Ami a megfelelő időben kezdődő, megfelelő minőségű, többrétű támogatásokhoz való hozzáférés lehetőségétől fosztja meg azokat az érintetteket és a családjukat, akiknél rejtve maradnak az észlelt problémák okai. Márpedig mára már bizonyított, hogy a diagnózis hiánya kedvezőtlenebb oktatási lehetőségekhez, a felnőttkori korlátozottabb önállóság eléréséhez, a rosszabb foglalkoztatási arányokhoz, általában alacsonyabb szintű életminőséghez vezet…”
...
„9 éves kisfiam autista, jelenleg a Balatonendrédi Általános Iskola 3. osztályos tanulója – írja levelében dr. Kovács Nikoletta. – Ép értelmű, kommunikál, a szociális kapcsolatok terén vannak nehézségei, eltérései. A diagnózist óvoda nagycsoportjában kaptunk. Kivizsgálásra az óvoda javaslatára vittük el, ugyanis kisfiam nem nagyon tudott beilleszkedni az óvodában, sokszor a csoportból kiment (pl. ha valaki sírt, vagy túl nagy volt a zaj a csoportban), el akart indulni haza. A gyerekekhez kevésbé tudott kapcsolódni, a felnőttekkel (óvónők, dadusok, konyhás néni, karbantartó) viszont könnyedén kapcsolatot teremtett és velük töltötte az időt egész nap. Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy adjunk időt magunknak a diagnózis elfogadására és soha ne adjuk fel, akkor is amikor a legreménytelenebb a helyzet. Kezdetben rengeteg szakkönyvet olvastunk a témában, illetve az Autizmus Alapítványtól (ahol a diagnózist megállapították), és a siófoki ARON egyesülettől, illetvei a siófoki AOSZ-infoponttól kaptunk és kapunk segítséget. Fontos szempont volt az iskolaválasztásnál, hogy kislétszámú osztályok legyenek, illetve hogy olyan szakemberek tanítsák a kisfiunkat, akik rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, és tudják kezelni a gyermekünk „furcsaságait”… Engem nagyon zavar, amikor azt gondolják, hogy az autizmus egy „betegség”, ami gyógyítható, illetve amit ki lehet nőni. A társadalomnak jobban meg kellene ismerni az autista embereket, azt hogy hogyan kezeljék, segítsék őket, ne pedig nevessenek rajtuk, vagy elítéljék őket a viselkedésükért. Nehéz megtanulni és elfogadni, hogy az auti emberek számára olyan - számunkra apróságnak tűnő - dolgok zavaróak lehetnek, mint például a lámpa fénye; egy étel íze, illata; az hogy milyen zokni van rajtunk, nem a megszokott útvonalon megyünk iskolába vagy haza. El kell fogadnunk, hogy ők másként látják a világot.”
…
„A fejlesztés során az emocionális távolságtartás eszközével is élünk, vagyis kívülről, távolról szemléljük a gyermeket, egy részünk mégis egy kicsit autistává válik - az elhivatott munka túlmutat a fejlesztésen. Így létrejön egy közös tér, ahol öröm a munka és hatékony a fejlesztés – magyarázza Nagy Andrea. – Számomra természetes a velük való foglalkozás, a problémák, a viselkedésük, ami másokból riadalmat, értetlenséget vált ki. Bár bizonyos képességekben nagyon jól teljesítenek, sokszor nyilvánulnak meg negatívan magukról. Én mindegyik gyermekben meglátom a csodát, feladatom ezt erősíteni, a gyengébb részképességet pedig teljes elhivatottsággal fejleszteni. Mindez túlmutat a fejlesztésen, a mentorálásra, a szülőkel való szoros együttműködésre, együttgondolkodásra van szükség. Ez a hitvallásom.”
(A Siófoki Hírek márciusi számában megjelent cikk).
Képünk az ARON Egyesület tavalyi siófoki rendezvényén készült; április 2-a az autizmus világnapja.
