120 védett épület: felülvizsgálják a listát

2024.02.13. 14:48

Egyenként bírálja majd el a képviselő-testület, hogy indokolt-e még a helyi védelem, vagy sem. 

Az egykori teremmozi épületéről nem veszi le a helyi védettséget, de a következő időszakban folyamatosan felülvizsgálja, hogy a védett épületek 120-as listáján szereplő ingatlanoknak indokolt-e még a védelme, vagy sem – így döntött januári ülésén a siófoki képviselő-testület. A városfejlesztési bizottság is felkérte a városi főépítészt a felülvizsgálatra, de Kadlicskó Krisztián arról tájékoztatta a testületet, hogy jogszabályi változás okán is meg kell ezt tenniük. Dr. Nagy Gábor alpolgármester szerint több ingatlan esetében fordult már elő, hogy addig tartja a város rajta a védettséget, míg „össze nem omlik”, azután leveszi, amikor már értéktelen. Azt javasolta: a képviselő-testület a főépítészi javaslat elkészülte után ne egyszerre, hanem szakaszosan, egy ülésen mindig csak néhány épületről döntse el, hogy fenntartja-e a helyi védelmet, vagy sem.

...

A Siófoki Hírek januári és februári számaiban megjelent cikkekben jártuk körül a védett épületek, az elbontott, vagy éppen helyreállított villák témáját, a siófoki „villasorsot”.

 

Védett épületet nem lehet elbontani, védjük a településképet”

Klára villa, Éva villa, GOV-székház (előtte Than Mór villája) – a közelmúlt néhány patinás siófoki épülete, melynek helyén vagy valami modern épült, vagy az elbontásuk után ezeknek a helyén is társasház nő ki a földből. A Klára villa Újhely jellegzetes üdülőépülete volt, az Éva villa Szabadifürdőé (1911-ben Zsófia főhercegnő gyermekszanatórium néven nyílt meg), Than Mór festőművész 1888-ban építette villáját, ami a Batthyány utcában a GOV, majd a MOL irodaházaként végezte.

2018 óta 120 helyileg védett épületünk van, ami egy 24 ezres városban szép szám” – mondja Kadlicskó Krisztián. A városi főépítész hozzáteszi: a három említett épület egyike sem volt rajta ezen a listán. „Minden régi épület nem lehet védett, egy szakértői csapat határozta meg az ingatlanok felmérése után, hogy mely épületek kerüljenek erre a listára. Komoly munka volt ez hat éve, hiszen addigra nagyon kevés védendő helyi épület maradt a listán.”

S itt újra előbukkan a 2005-ös évszám (ekkortól érvényes a jelenleg is hatályos építési szabályozás), amikorra a siófoki képviselő-testület döntése nyomán mindössze 30 védett épület maradt (1992-ben még 110 védendő helyi építészeti értéket vett lajstromba a siófoki városháza, ennek 1997-es felülvizsgálata során 67-et hagytak a listán), teret engedve a társasházépítéseknek…

Védett épületet nem lehet elbontani, ez csak akkor lehet indokolt – független szakértő véleményével alátámasztva –, ha például a tartószerkezete teljesen tönkrement – magyarázza a főépítész. – Bár kaptunk több olyan kérést, hogy egy-egy ingatlanról vegyük le a védettséget, eddig még egyetlen esetben sem hagytuk jóvá a kérelmet. Nem engedjük tehát, hogy ezek eltűnjenek, védjük a településképet. Úgy véljük, egy védett ingatlan tulajdonosának büszkének kellene lenni arra, hogy közösségi értéket birtokol, még akkor is, ha egy esetleges felújítás költségét ez kétségtelenül megnöveli…”

 

Siófoki villasors: íme, a jó példák

Most a jó példák következnek, a Siófok képes múltjának összegyűjtésével foglalatoskodó Ábrahám Gábor legalábbis hirtelenjében kettőt is talált.

A Batthyány utcában, a vasúti felüljáró közelében már jól látszik, hogy Báder József ügyvéd egykori nyaralóját az eredeti állapotának megfelelően próbálják helyreállítani, így az épület újra Siófok egyik színfoltja lehet (évekkel ezelőtt még hajléktalanok nyári tanyájaként híresült el). Báder József sikeres budapesti ügyvéd volt, siófoki nyaralótulajdonosként a fürdőigazgatóság titkáraként, a Villatulajdonosok Egyesülete tagjaként aktív közéleti szerepet is vállalt. 1932-ben egyik ügyfele agyonlőtte, de még előtte – derítette ki ezt is Ábrahám Gábor – telkének egy részét felajánlotta átjárónak a vasút és a Batthyány utca közé; eredetileg alagúttal próbáltak meg összeköttetést teremteni az állomáshoz, ám nem jött össze rá a kellő pénzösszeg.

Szintén eredeti állapotának megfelelően, kiváló minőségben újították fel ugyancsak a Batthyány utcában a hajdani Vitéz panziót, amit a köznyelv Karinthy villaként emlegetett. A panzióban a kor legjelentősebb írói, festői, színészei nyaraltak, évente visszajáró vendég volt Karinthy Frigyes író és családja, valamint mások mellett barátja, Rejtő Jenő író is. Karinthy 1938. augusztusában e falak között hunyt el. Korábban évekig működött ott a városi családsegítő központ, majd a város 2013-ban áruba bocsátotta az ingatlant.

A két említett ingatlan közül az átjáró melletti szerepel a helyi védelem alá helyezett épületek listáján, az egykori Vitéz panzió azonban nem, éppen ezért is példaértékű a korhű felújítása. Az ingatlan tulajdonosa, Horváth Zoltán, a helyi Magasépítő’99 Kft. cégvezetője, Ukrajna siófoki tiszteletbeli konzulja azt mondta a Siófoki Hírek érdeklődésére: siófoki lokálpatriótaként és úgy is, mint aki húsz éve az építőipar területén dolgozik, fontosnak tartotta, hogy megmutassa, nem kell mindent lerombolni, értékeinket meg lehet őrizni, a hagyományainkat tisztelve is lehet modernet építeni a legkorszerűbb technológiákkal.

F. I. 

(További részletek a januári és a februári Siófoki Hírekben).

...

Fotó: A jó példák, az újjávarázsolt Karinthy- és Báder-villa

(Fotó: Ábrahám Gábor)