Csikó, Pipacs, Matróz, Borharapó.
Petőfi a nevét is az ajtófélfába véste, akkor már vagy ötven éve állt a fogadó és lóváltó állomás a mai Fő utca és Mártírok útja sarkán. Siófok nem bővelkedik műemlék épületekben: történetesen ez az egyetlen, a város egyik legrégebbi épülete és legrégebbi, ma is működő vendégfogadója. A 30 éve Siófokon Ramirezként ismert Barrak Ramez vásárolta meg nemrég a hajdani Borharapót. Ramirez, aki szíriai származású magyar állampolgár, végzettségére nézve történész.
„Amerikába kaptam ösztöndíjat a 80-as évek végén, de testvéreim közül legkisebbként végül a bátyám után kellett jönnöm Magyarországra. Ő orvosira járt Szegedre, én is tanultam azt két évig, de azután átiratkoztam a történész szakra és azt is végeztem el 1994-ben.”
A Csikó bár helyén nyílt Magyar Udvarral kezdte, abból lett a Magyar Halászcsárda, az egykori Pipacs bár épületében nyitotta az első Ramirez éttermet, majd a Matróz helyén a mostanit. Csupa legendás hely, nem hiába történész…
„Bár az egyetemen is ajánlottak állást, végül több barátomhoz hasonlóan én is vendéglátásba kezdtem és abban is ragadtam. Siófokra először nyaralni jöttem, majd egy magyar vendéglátóshoz csatlakoztam. Aztán végül önállóan fogtam vállalkozásba. Szegeden nagyon kedveltem a cigányzenés, boros vacsorákat, ezért aztán eszembe se jutott, hogy arab ételekkel kezdjek, magyaros vendéglátó helyet akartam. Ma sem a girosz jelenti a fő bevételi forrásunkat, minden látszat ellenére. A hajdani Borharapót már régen „kinéztem”, sajnáltam, amikor üresen állt, mindig azt mondtam, ide minden siófokinak be kéne térnie legalább egyszer a patinája, a történelme miatt. Nagy tisztelettel gondolunk mindazokra, akik előttünk is hosszú évtizedeken át működtették és életben tartották ezt a vendégfogadót. Számunkra megtiszteltetés, hogy most mi folytathatjuk ennek a több mint kétszáz éves háznak a történetét. A családunk hisz abban, hogy ha valamit szívből adunk, azt az élet meghálálja: segítettünk egy kisegítő iskolának, majd másnap megláttuk, hogy eladó az étterem... Azt szeretnénk üzenni az újranyitásával, a felújításával: maradjon a siófokiaké és lássák, érezzék a helyiek, hogy fontos számunkra a múlt, a helyi hagyomány. Bárkit körbevezetünk, aki igényli. Az én szívemhez, lelkemhez ez áll a legközelebb: a régi téglák, a boltívek, az, hogy meg is mutatjuk a hely történetét régi képeken, vagy hogy meghagytuk a falakon az ősrégi magyar világot idéző kerámia domborműveket.”
Fontos számukra, a család számára, hogy ne giroszosként, hanem magyar, sőt, siófoki vendéglátókként tekintsenek rájuk.
„Magyarok vagyunk, magyar a feleségem, a kislányom, bátyám dr. Barrak Ahmad sikeres, megbecsült orvos lett, igazgató főorvos Szécsényben. Magyarként gondolkodom, magyar a szívem. Néha a nagy rohanásban eszembe jut, mennyivel nyugalmasabb volna egyetemi előadóként; a Kodolányi főiskola siófoki intézete is felkínálta ezt, de akkor is nemet mondtam. Én már vendéglátós maradok. Még akkor is, ha most a street food világát éljük és ahhoz is alkalmazkodnunk kell, ha fenn akarunk maradni. De hiszem, hogy mivel folyton változik a világ, ez is változik hamarosan és eljön az idő, amikor nem ijed meg senki egy jól kinéző étteremtől, mondván, hogy az biztos drága. Pedig nem biztos, hogy az. Ami biztos és nálam elvárt, az a minőség és az emlékezetes kiszolgálás. Vagy hogy a halászlé csak szegedi pirospaprikával készülhet. Eljöhet még az az idő, amikor néptáncos csoportok tartanak bemutatót az étterem udvarán, vagy élő zene szól hegedűvel, zongorával, mert arra is lesz igény. Mi a feleségemmel nagyon egyetértünk a siófoki városvezetés tervével, ami arra irányul, hogy megváltozzék a vendégkör és a családosok jöjjenek nagyobb számban. Hogy a Petőfi sétány arculata végre átalakuljon és ősszel meg télen is jó program legyen ott végigsétálni. Mi, a régi, itt élő vendéglátósok biztosan támogatjuk ezt a koncepciót, mindenkinek az volna jó, ha 12 hónapból 11-ben vendéget fogadhatna. Ma nehezebb boldogulni, mint amikor kezdtem, a 90-es években, de én soha nem adom fel. Ramirez, ahogyan ez a név itt rám ragadt, mindig „életet lehelt” ezekbe a „történelmi” siófoki helyekbe. Ramirez soha nem kapott 99 éves bérleti szerződést, csak mindig 1 éveset, ez most az első hely, ami a családunk tulajdona, beletesszük a magyar szívünket és várjuk a jobb időket.”
F. I.
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
