...de a kutyás strandot se lehet megúszni”. Szezonértékelő és előretekintő interjú a Balatoni Kör elnökével.
„Egymás pálinkájáról, boráról is ha jókat mondunk, azt szeretjük, de én az őszinteség híve vagyok, s hiszek benne: a kultúránk kezd fejlődni, lassan megtanulunk érvelni, vitatkozni asztalborítás nélkül, elfogadni a másik álláspontját, még ha a Facebook ma még nem is ezt mutatja” – bocsátja előre a Balatoni Kör elnöke, hogy a szókimondó, őszinte szezonértékelésnek és jövőkeresésnek van értelme, így hát most valami ilyesmi következik Pach Gáborral, a balatoni vendéglátósok és borászok által 13 éve létrehozott szervezet elnökével, zamárdi lakossal, de aki elmondása szerint „negyedrésznyit” siófoki is…
– Akkor kezdjük is Siófokkal: a Nagystrandon 20 százalékos volt a forgalom-visszaesés, de ez általános, egész balatoni probléma, ennyi panaszkodó vendégvárót tényleg régen lehetett látni-hallani…
– Amiben az a rossz beidegződés is benne van, hogy csak július 15-e és augusztus 20-a között lehet a Balatonra jönni. A júniusi hőkupola idején, 40 fokos levegő- és 30 fokos vízhőmérsékletnél, kiváló vízminőségnél éppen csak a vendég hiányzott a Balatonról. Én is hallom a panaszáradatot a vendéglátóktól, önkormányzatoktól. Az lehet sikeres, aki cselekszik. Siófokon például megértették, hogy vétek nem használni a strandot, a parti sétányokat ősztől tavaszig; van jégpálya, óriáskerék, vannak programok. Annyian nem fognak jönni, mint nyáron, de az első lépéseket nekünk kell megtennünk, hogy idejöjjön a vendég, találjon valamit a Balaton-parton. De kitörési pont a kutyás strand is, nem megúszható, ezt mondom Siófokra, vagy akár Zamárdira gondolva. Egyre nagyobb réteg (és nem mellékesen fizetőképes), amelyik igényli, hogy négylábú kedvencével jöhessen nyaralni. Fonyódon telt házzal üzemel, komoly bevétellel, ez a helyi szálláshelyek forgalmát is javítja. Siófok is, Zamárdi is sokat veszít, ha nem lép ebben az irányban. Azt egyébként előre nehéz eldönteni, hogy mi lehet sikeres, de az biztos, hogy sikeres csak az lehet (akár vállalkozás, akár önkormányzat), aki változtat, új ötletek mentén, mert a régi beidegződéseket, tapasztalatokat, tankönyveket el kell felejteni. Gyorsan változik a világ, változnak a vendégek szokásai, igényei is. Lellén például siker a tavaszi és őszi bor- és gasztrofesztivál a Kishegyen, vagy éppen az új lepkeház, Zamárdiban a már a Sound látogatottságát megközelítő Strand Fesztivál, vagy az „égenjáró” sárkányfesztivál, Füreden a reformkort idéző rendezvények. S miközben Siófoknak továbbra is figyelni kell arra, hogy „elveszítse” a ráragadt bulifőváros titulust, a Plázs is képes a megújulásra, annak a vendégköre is átalakult, és figyelemre méltó a Petőfi sétány megújításának a terve is, mert mára valóban lejárt az ideje, mások az igények. S nyilván a Galerius fürdő is újra egy plusz vonzerőt jelent, elsősorban talán ősztől tavaszig.
– Buli- helyett családos turizmus?
– Igen, például a gyerekek, a családok megcélzása. Nem kell törekedni minden településen minden igény, minden réteg kiszolgálására. Több kulturális kínálat, magasabb színvonal, amiből nem szabad engedni.
– Eközben olyan újdonságokat kell megtanulnunk és alkalmazkodnunk hozzá, mint a hőkupola, az árvaszúnyograjzás…
– Forróság, alacsony vízállás…Én is csak augusztus végén, akkor is este vittem le fürödni először a kisgyerekemet a Balatonra. Sok mindenen változtatnunk kell. Több, a Balaton jelenével és jövőjével foglalkozó konferencián is jártam, a szakemberek nem biztatnak azzal, hogy egyhamar visszatér a 110-120 centis vízállás. A hőkupolák visszatértével kell számolnunk, meg az alacsony vízállással. S arra várnunk, mikor mondja ki a politika, hogy nekilátunk végre kikotorni a nagyjából 5 millió köbméter kiszedendő iszapot (ami az árvaszúnyog-problémára is megoldás lehet), sőt, a szakemberek szerint meglehet, a vízügynek és az önkormányzatoknak hamarosan a partvédő kövek elbontásáról is el kell gondolkodni (Lellén évek óta homokos a part, Vonyarcon is megcsinálták), ami akkor jó, ha tele a meder, de most nem úgy néz ki, hogy egyhamar tele lesz. Ugyancsak a szakembereket idézve, félő, hogy ha nem csinálunk semmit, 2040-ig a Balaton is eljut oda, ahová idén a Velencei-tó…
– Addig is árvaszúnyog ellen vörös fény, nappali forróság ellen esti nyitvatartás?
– Igen, míg eddig árnyékoló tetőket szereltek a vendéglátósok, most szúnyoghálókat, nagy gyűjtő reflektorokat vagy vörös fényű lámpákat… Egyébként matematikusok már jelezték, hogy jövőre előrejelzést tudnak készíteni, melyik napon lesz nagy árvaszúnyograjzás…Az esti nyitvatartás mellett pedig én a kora reggelit is szorgalmaznám, sokan, egyre többen vagyunk, akik akkor, a nagy meleget megelőzve „élünk”; sétálunk, kutyát sétáltatunk, gyereket tolunk, bringázunk. Megoldásokat kell találnunk, amire most, a következő májusig van idő. De hozni kell döntéseket, mert az a magyaros mentalitás, hogy „jól van az úgy, ahogyan van”, már nem lesz jó válasz…
– A vendégvárók tavalyitól elmaradó forgalmában mekkora szerepe lehet a „drága a Balaton” szlogennek?
– Ha a „drága a lángos, kicsi a víz” jön szembe az emberrel a legtöbb helyről, akkor lehet szerepe. Nagy a felelősségünk nekünk vendégváróknak, és nagy a médiának is. Árérzékenyek az emberek, ez igaz, de igazából melyik az árérzékeny vendég? Amelyik lejön vonattal, hűtőtáskával, és még a kávét is hozza, azért is háborog, ha esetleg 100 forintot kell adni az illemhelyen, aztán este haza is megy? S közben minden településen találni éttermeket, ahol 2600 forintért ehetne menüt, és aligha hiszem, hogy kevesebbe kerül, vagy jobb ennél az, amit magával hoz… De a Balaton még jobb helyzetben van, mint amit idén nyáron a Velencei-tóval vagy a Tisza-tóval műveltek a mindennek a végét, halálát hirdető „katasztrófa-turisták”, empátia, segítő kéz nyújtása helyett. Én például elhatároztam, hogy elmegyek a Tisza-tóra, hogy ezzel is segítsek egy ottani vállalkozást. Gondoljunk bele, csak a Balaton-régióban él 270 ezer ember, de közülük hányan járnak vasárnaponként étterembe? Hányan fogyasztanak balatoni bort, pálinkát?
– Sokan nem engedhetik meg maguknak az éttermet…
– Van ilyen réteg is, és amelyik igen, az elmegy, ha nem is minden vasárnap étterembe, hogy ezzel is támogassa a helyi vállalkozást? Vagy ha vendégeket hív magához, akkor balatoni bort, pálinkát, pezsgőt bont fel? Ha az jönne szembe mindenütt, hogy „fogyaszd, támogasd a helyit, mert kiváló”, előbb-utóbb rögzülne. Kis szemléletformálás. Igaz az is, hogy a Balatoni Körnek 13 év alatt sem sikerült elérnie, hogy a balatoni éttermek balatoni bort, pálinkát kínáljanak. Márpedig a turista itt nem a szekszárdi, hanem a balatoni bort, egyre inkább a helyi termékeket keresi. Az új ötletek keresésének, és sikerességének pedig a legjobb példája a kerékpáros turizmus fellendülése; két évtizede még hiába kínáltuk, nem kellett a bérbringa, ma meg már alig férni el csúcsidőben a balatoni bringakörúton. Előbb kerékpárutak épültek, aztán lettek rajtuk biciklisek is…
F. I.