Lehet évről évre, karácsonyról karácsonyra szintet lépni, néptáncelőadásból táncszínházba, a táncszínházban pedig mind profibb produkcióval előrukkolni.

Lírai vallomással a szülőföldről, Somogyországról, de bárki behelyettesíthette a magáét. Azt, ahová a lélek mindig hazaér. Lelke volt ennek a táncszínháznak karácsony előtt pár nappal a KIMK-ben. Lélekben mi, Balaton-partiak elsőként balatoninak tartjuk magunkat és csak utána somogyinak, még ha nem is tudjuk megfogalmazni, milyen az: lélekben balatoninak lenni. A Balaton (a táncegyüttes) viszont a nagy egészről, Somogyországról fogalmazta ezt meg a tánc és a próza nyelvén. Énekeltek horvátul, cigányul, svábul is, táncoltak cigányul, horvátul, svábul, karádiul, zselici betyárul: somogyiul, hisz ez Somogyország, Koppánytól Kisbárapátin és a Zselicen át Szulokig, Berzencéig, a Balatontól a Dráváig. „Fújnak a föllegök, Somogy mögye felől” – énekelte a páratlan hangú Fodor Janka, meg hogy „Röpülj páva, röpülj, Somogyon keresztül” (ez is somogyi gyűjtésű népdal). Tíz zenész, több mint húsz hangszer, színész a táncszínházban, 21. századi látvány és technika. Balatonosok. Arról meséltek, számukra, szerintük mit jelent a lélek hazavágyódása a szülőföldre. S tán kicsit arról is, mit jelent '25 karácsonyán balatonosnak lenni. Az volt az érzésünk a nézőtéren: balatonosnak (táncosnak és nézőnek) lenni büszkeség. Háromszor tapsoltuk vissza őket, még az álló vastaps előtt.

F. I.

…

„Itt...itt nyugszik mindaz, mit otthonomnak tudok.

Hol az erdős lombok az égig nyúlnak,

Hol még a csillagok is fényesebben ragyognak.”