A siófoki könnyűzenei életről is lesz majd egy fejezet a következő várostörténeti kötetben.
A siófoki Interpop Fesztivál botrányába bukott bele az ORI (Országos Rendező Iroda), a rendszerváltás előtti könnyűzenei koncertek szervezője. Az 1986-ost még felvételről, a 88-ast már előben adta a televízió, és emlékezetes az is, hogy az első fesztivált a Siófokról indult Vincze Lilla együttese, a Napoleon Boulevard nyerte. Minderre Csatári Bence emlékeztette hallgatóságát a könyvtárban. A történész, aki a Nemzeti Emlékezet Bizottságnak is munkatársa, a kádári, aczéli könnyűzenei politikáról írta legújabb könyvét, melynek siófoki bemutatóján arról is beszélt: 1981-ben értek véget a nagy sikerű Táncdalfesztiválok (a KFT Bábu vagy című számára, vagy a Hungária Limbó hintójára biztosan sokan emlékeznek), 1986-ban aztán „úgy látta a párt, hogy kiéhezett rá a közönség és megszervezték az Interpopot. A 88-as idején már levegőben volt a glasznoszty, a sajtó már a problémákat is meg merte szellőztetni; kiderült, hogy a fesztivál bevételének egy része zsebbe ment, volt úgy, hogy papíron a takarítónő vett fel egy pénzösszeget, amit aztán elvettek tőle. A koncertbevételek egyébként az idő tájt még inkább a „népgazdaságot” illették, a zenészek kevésbé részesültek belőle. Az ORI végül belebukott a botrányokba, erről 1989-ben már a Népszabadság is cikkezett.”
A történész a nagy hatalmú Erdős Péterről és Bors Jenőről is beszélt (jóváhagyásuk nélkül nem kerülhetett dalszöveg, vagy lemez a nyilvánosság elé), s arról, hogy még a Hungária is tiltó listán szerepelt 1971 és 80 között, lemezük nem jelenhetet meg, aztán az 1980-as rögtön rekord példányszámban (600 ezer) kelt el. 1973-ban pedig Szörényi Levente lemezéből 20 ezer már a boltokban volt, amikor visszahívták egy nem kívánatos lemezborító miatt. A könyvbemutatón az egyik siófoki zenész, Lajkó Zoltán megkérdezte: anno a Balaton című számuk csak egy évig szólhatott a rádióban; vajon kicenzúrázhatták? Csatári Bence szerint nehéz megmagyarázni, főleg így utólag, sok év után, hogy mit miért futtattak, de akit elhallgattattak, az biztosan nem volt benne a „pikszisben”… Arra a kérdésre pedig, hogy tényleg megvertek-e rendőrök zenészeket, ahogyan Nagy Feró vagy Hobó meséli azokról az időkről, azt felelte: „Ma már ezt is nehéz rekonstruálni, még a kihallgatási jegyzőkönyvek alapján is… De például Nagy Ferót 1985-ben majdnem kivitték Lendvai Ildikóék a moszkvai VIT-re…”
Csatári legújabb kötetének szerkesztője, Bognár Zoltán siófoki kötődésű történész, az elmúlt években megjelent Siófok-történeti kiadványok szerkesztője elárulta: éppen a helyi könnyűzenei élet múltját kutatja, ami helyet kap majd a következő helytörténeti kötetében.
Aszott Szamóca, avagy a siófoki rockkorszak
Spider King, Olds Mobils, Leviathan, Hangár, Peace, Dog, Dreams, Buldózer, Incestus – sorolja a 80-as évek végén, valamint a 90-es években dübörgő helyi rockzenekarok nevét Borbáth Gábor, aki interjúkkal, visszaemlékezésekkel segíti Bognár Zoltán kutatómunkáját. És persze Borbáthék zenekara, az Elmélyülés… „Énekes-gitárosunk, a festőként ismertté lett Bihari Levente Levy-metálnak titulálta amit játszottunk, én inkább „Jézus-rocknak”; három, vagy négy koncertünk volt, és hozzánk hasonlóan rövidebb-hosszabb „tündöklés” után valamennyi együttes megszűnt” – emlékeztet Gábor, aki 1993-ban megszervezte az első (és egyben utolsó) Aszott Szamóca amatőr rockfesztivált a szabadtérin a térségbeli bandáknak, s ugyanilyen címmel alternatív rockzenei műsort is szerkesztett az akkori helyi rádióban, a Cityben, középhullámon. Kazettákon őrzi a helyi rockbandák számait, ma is sorolja szinte valamennyinek a felállását és azt is, melyik játszott saját számokat és melyik nem. Számos fényképpel is tudja illusztrálni ezt az átmeneti „siófoki rockkorszakot”, s mivel a Sió utcai, 2001-ben bezárt nyomdában dolgozott, az ott készült koncertplakátokat is megőrizte - ma már ezek is történelemszámba mennek, a helyi könnyűzene (és benne a rock) történetének relikviái.
...
F. I.
(A teljes cikk korabeli fotókkal és koncertplakátokkal a márciusi Siófoki Hírekben lesz majd olvasható).