Zarándok-pihenőpont is épül mellé.
Nem csak a Fő utcai Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomnál épül katolikus közösségi ház (ahogyan nemrég megírtuk): a kiliti már el is készült, legalábbis az a fele, ahol a közösségi alkalmakat, rendezvényeket tartanák.
A Honvéd utca és a Tanács köz sarkán a korábban a Máltai Szeretetszolgálat által használt, anno bölcsődének készült épületet alakíttatja át a Sió-Atti Kft.-vel a helyi katolikus egyházközség. „Amikor a máltaiak visszaadták az ingatlant, úgy döntöttünk, hogy itt a lehetőség, most megvalósulhat az egyházközség régi álma, a közösségi ház, a templomon kívüli alkalmakra – mondta a Siófoki Híreknek Bicsár László kiliti plébános. – Eddig csak a plébánián tudtunk összegyűlni, itt azonban a nagy, vagy akár az ebédlőnek használt kisebb teremben meg tudjuk tartani a hittanos találkozókat, oktatásokat, a Szent Kilit Katolikus Egyesület összejöveteleit, valamint egyéb programokat, előadásokat. A Kaposvári Egyházmegye 30 millió forinttal támogatja a beruházást, az egyházközség is hozzájárul ugyanilyen nagyságrendű összeggel (a templomtoronyban elhelyezett átjátszóállomásból befolyó bérleti díj nagyban hozzájárul ehhez, a perselypénz kevés volna…), továbbá 15,5 millió forint állami pályázati támogatást nyertünk el közösen a Szent Kilit Katolikus Egyesülettel. A hívek adományait se feledjük: a tavalyi katolikus bálból és a megvásárolt téglajegyekből is komoly összeg jött össze. Téglajegyet egyébként továbbra is vásárolni lehet, támogatást elfogadunk. Úgy tervezzük, hogy az április 19-i bérmáláskor a püspök atya áldja majd meg az új közösségi házunkat, de már ennél előbb birtokba vesszük.”
Az épület kívülről elkészült, a tavaszi tereprendezés van még vissza, a közösségi házként funkcionáló szárny is kész, a nyugati felében azonban még dolgoznak az építők az idei év folyamán, ott zarándok-pihenőpont lesz szálláshelyekkel – tudtuk meg Bicsár Lászlótól.
F. I.