„Most sok a macska, kevés a sakál”. Foki-hegyi riportunk.
„Megmutatom a Foki-hegy másik arcát” – mondja Csapó István, miközben kiszállunk az autóból a foki-hegyi kiskertjénél. Egyetlen utcányi maradt mára Siófok valaha volt „éléskamrájából”, a zöldségesek, gyümölcsösök, kukoricások helyét, a hajdani szőlőhegyet új utcák foglalták el a Beszédes iskolától délnyugatra, egészen Széplakig új és sokkal inkább száz-, mintsem tízmilliókat érő házakkal. „Pár évtizede még langymeleg estéken kiültek a szőlősgazdák a nagy diófa alá, szólt a dal, fogyott a bor, rotyogott a gulyás a kondérban, mostanra rajtam kívül már alig jár ki valaki a kertjébe, én még azért megtermelem itt a családnak a zöldséget és a gyümölcsöt” – magyarázza a balatoni halászati társaság egykori vezető szakembere. Ha a gazdák nem is, akadnak más lakói a valahai szőlősöknek, és bár rókák, meg sakálok is fel-feltűnnek néha, de mi nem az ő kedvükért, hanem a pincelakókéért jöttünk. István terciájával átellenben az egykori szőlődombot benőtte a fű, a gaz, messzebbről fel se tűnne, hogy a tetőn fák, bokrok takarásában a hajdani szőlősgazda hajdani pincéje. „Na, abban laknak Lajosék, menjünk, nézzük meg őket!” – javasolja foki-hegyi „túravezetőnk”. Messziről üdvözli Istvánt a fát fűrészelő koma. „Ágakat vágtak a közelben, megkaptuk, ezzel gyújtunk be” – mutatja.
Lajos is kimerészkedik a fényre a pince sötétjéből, gyertyafény szűrődik ki a félig nyitott ajtón. „Á, itt se víz, se villany” – kapja el a tekintetünket Lajos és rögtön hozzáteszi, ők nem az „átlagos” hajléktalanok, neki is volt rendes családja nem is olyan rég és már alig várja, hogy kitavaszodjék, mert ha jó az idő, elszegődik építkezésekre dolgozni. Kérdem, hányan vannak hozzá hasonlók a hegyen, azt mondja, többen is, több elhagyatott pincét is birtokba vettek itt, karnyújtásnyira „újgazdagék” házaitól. A hajléktalanszálló számukra szóba sem jöhet, tudjuk még meg Lajostól.
Szatyrok, kabátok, cipők, ládák, biciklikerekek, rossz székek között egy tálban nyers húsos csont, egy másikban uborka, nem csoda, hogy egy kóbor fekete macska is melléjük szegődött. Mondhatni, sorstársak. Mostanában nem nagyon látni a sakálokat, jegyzi meg Csapó István, amikor feltűntek, akkor hirtelen megritkult a macskák száma a hegyen… Idegenvezetőnk egyébként készült, most is, mint általában, hozott a fiúknak némi élelmet, máskor meleg holmit.
Visszaindulunk a Lidl felé (ahol az áruház mellett épp „megbontják a hegyet” a markolók, jól láthatóvá téve a sárga földet, a Foki-hegy „alapját”), útközben egy helyütt megállunk: elhagyott pince mellett kútkáva dacol az idővel az út egyik oldalán, a másikon már többszintes ház épül. Foki-hegy ez is, meg az is.
F. I.
(A Siófoki Hírek februári számában megjelent cikk).
