Műszakimentő versenyt nyertek a siófoki tűzoltók

2026.04.10. 12:48

Egerben, országos versenyen. 

A siófoki tűzoltókból álló somogyi csapat nyerte Egerben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyét. Ezen a hivatásos tűzoltók a közlekedési balesetek során végzett műszaki mentési feladatok végrehajtásával kapcsolatos tudásukról és felkészültségükről adtak számot. Sorsolás döntötte el, hogy az egyes csapatoknak milyen szituációval, azaz szimulált közlekedési balesettel kellett megbirkózniuk. A pontozásnál a verseny bírái figyelembe vették, hogy a tűzoltórajok miként használták a szakfelszereléseket, mennyire volt összehangolt a csapatmunka, hogyan kezelték a vágó és feszítő adaptereket. Pontozták a felderítést, a beavatkozáshoz választott taktikát, az egymás közötti kommunikációt, a szakszerű rádióforgalmazást, valamint a sérült szakszerű ellátását is. A mentési feladatok végrehajtását tereptárgyak akadályozták, szalagkorlátok, fák nehezítették az autóba szorult „sérültekhez” való hozzáférést. Stopperórával mérték, hogy az irányítóból, illetve négy beosztott és egy medic képzettséggel rendelkező tűzoltóból álló hatfős csapatok hány perc alatt birkóznak meg az adott versenyfeladattal. A cél minden esetben a roncsok közé szorult sérült szakszerű kimentése volt, amelyre húsz perc állt rendelkezésre. A versenybírók az értékelés során kiemelt figyelmet fordítottak a helyszín biztosítására, a balesetet szenvedett járművek áramtalanítására és stabilizálására, a légzsákok leszorítására, illetve a sérülttel történő kommunikációra.

A verseny győztese a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett, a nyertesek valamenyien a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományát erősítik: Mészáros Ferenc Róbert százados, Horváth Tamás  törzszászlós, Erdős Péter főtörzsőrmester, Molnár Róbert főtörzsőrmester, Borbély György törzsőrmester és Mocsonaki Attila törzsőrmester, utóbbi a legjobb kárhelyszíni elsősegélynyújtó (medic) díjat is átvehette.

(Forrás: Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Fotó: BM OKF

 

További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:

 
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0ijWuERt2BaSjxQQuP4tfbf3JPzktSEL3dju6sAvfBSSNpHxvmK69RWBXc1FELwPil&id=100024924971646