Oláh Gábor úri szabót köszöntöttük 100. születésnapja alkalmából.
– És még csak a keze sem remeg?
– Nem ám, ma is befűzöm a tűbe a cérnát. Két éve még varrtam esküvői frakkot.
Oláh Gábor, akit Siófokon sokan ismernek úri szabóként, a napokban ünnepelte 100. születésnapját családi körben, nem is akárhol, Krúdy Gyula híres óbudai vendéglőjében, a Kéhliben.
– Miért pont ott?
– Mert ott még van cigányzene. Gábor fiamék leptek meg, mi a feleségemmel nem is tudtuk, hogy oda megyünk. Meglepetés volt. A prímást aztán én leptem meg, nem gondolta volna, hogy nótaszót hall egy 100 éves torokból…
„Ráadásul pont annál az asztalnál foglaltak nekünk helyet, ahol anno Krúdy is ülni szokott” – jegyzi meg az ifjabbik Gábor.
– Ha már nóta, Gábor bácsiról sokan tudják azt is, hogy muzsikálni is szokott…
– Igen, megvan még a hegedű, de az ujjaim már nem 100 százalékosak. De azért a múltkor is elővettem, amikor a szomszéd gyerek arra kért, játsszam el a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt.
– Mi a nótája?
– Sok kedvenc van, talán az, ami úgy kezdődik, hogy Esik eső, sűrű cseppje…és úgy végződik, hogy „csaplárosné, száz szál gyertyát, száz icce bort, ide az asztalra”…
Ezek után aligha meglepő, hogy a város nevében köszöntésre érkezők (Molnár Anita alpolgármester, Boda Zsuzsanna jegyző, Kenyér Anikó képviselő és orvosasszisztens , valamint Makay Tamás háziorvos) nem is azt kérdik Oláh Gábortól, hogy mi a hosszú élet titka, hanem arra kérik, árulja el, hogyan lehet 100 éven át így megőrizni a testi és szellemi frissességet.
– Suhanc koromban eldobtam a cigit, alkoholt mértékkel fogyasztok, és a sok alvás, főleg az ebéd utáni. Aktív koromban is le-ledőltem ebéd után.
„És egy türelmes feleség” – szól közbe Gizella asszony, akivel 54 éve házasok.
– Éppen akartam mondani. De amúgy voltam tüdőbajos, estem amerikai fogságba, nem volt unalmas a száz évem. Édesapám is szabó volt, az alföldi Kunágotán éltünk és dolgoztunk, de amikor elvitték a zsidókat, munka nélkül maradtunk, én egy hadiüzemben lettem betanított marós, majd a leventék „fegyvertelen hadseregébe” soroztak, és amikor úgy tűnt, hogy esetleg bennünket is elvisznek a frontra, az Ipolyságból gyalogmenetben indultunk neki és egészen Bajorországig mentünk. Münchenben estünk amerikai fogságba, a lágerből kivittek bennünket dolgozni, például kaszárnyákat takarítani. Én valahogy, mivel rájöttek, hogy ezt-azt meg is tudok varrni, ottmaradtam egy francia századnál és milyen szerencsém volt, mert velük el tudtam jutni Bécsig, majd onnan egy menekülteket szállító vonattal „szöktem” Pestre és 1945 novemberében már itthon is voltam.
– Az itthon mióta jelenti Siófokot?
– Előbb egy szántódi barátom csábított Zamárdiba, ott építkeztünk az első feleségemmel. Siófokra 1968-ban kerültem, akkor alakult a Háziipari Szövetkezet, felépült a Fő utcai szolgáltatóház órással, suszterrel, hamar híre ment, hogy a méretes szabóságunkból jó minőségű munkák kerülnek ki. Azután rábeszéltek, hogy vezessem a varrodát, tanítsam az asszonyokat, akiknek ez nem a szakmájuk. A városnak is érdeke volt, hogy jól működjön, és jöttek is a megrendelések, még az Állami Népi Együttesnek is varrtunk táncos fellépő ruhákat. Nekem ez szakmailag is fejlődést jelentett.
– Jól jött az otthoni munkához, az úri szabó műhelyben?
– Igen, arra is volt igény, a kőolajvállalat például akkor bővült, sok tisztviselő költözött Siófokra.
– Ma már aligha lehetne megélni belőle...
– Az úri szabó ugye az, aki testre szabja a ruhát, és nem pedig tömegdarabokat készít. A konfekció, aztán a kínai dömpingáru elterjedésével véget ért a jó világuk.
...
Oláh Gábort 3 gyermeke, 7 unokája, 11 déd- és 2 ükunokája is köszöntötte 100. születésnapján.
F. I.
...
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
