Páros interjú.
A Siófoki századok, a múlt év végén megjelent csaknem ezer oldalas helytörténeti kötet megállapításai szerint nagy valószínűséggel két kifolyása volt az ős-Balatonnak, előbb a Fok, később a Sió, Galerius császár zsilipjét egyetlen forrás, vagy kutatás sem támasztja alá, továbbá a törököknek akár két helyütt is lehetett vára, kikötője, vagy valamiféle erődítménye. Újra kell tehát írni Siófok történetét? – kérdeztük páros interjúnkban Bognár Zoltán történésztől, a Siófoki századok szerkesztőjétől (az említett témák mindegyikéről írt is a kötetben) és a 95 éves Faragó Sándor térképésztől, aki a várossá válás 50. évfordulójára jelentette meg saját kézírásos könyvecskéjét Siófok őstörténelméről (írását a Siófoki Hírekben 2021 szeptembere és decembere között folytatásokban közöltük). Fok 320 éve, 1705-ben kapott címert II. Rákóczi Ferenctől és 230 éve, 1795 óta használatos a Siófok elnevezés.
– A Siófoki századokban az áll, hogy a 18. századtól nevezték Siónak a Balatonból kifolyó vizet. A Tihanyi alapítólevél (1055) szerint „a Fuk a tóból kiáradó víz”. A Fuk, vagy Fok a Sió régi elnevezése? Vagy Fok és Sió nevű kifolyás is létezett? Faragó Sándor szerint a Fok folyó hatalmas, széles vízfolyás volt, vízimalmokkal, öblében a török időkben kikötővel. Mit mondanak a források, mit mutat a táj a térképész szerint és a kettő miért nem egyezik?
Bognár Zoltán: – Egészen a 18. századig nagyon kevés forrásból lehet tájékozódni, leginkább régi térképekre hagyatkozhatunk. Az első komoly térképnek Krieger Sámuelét lehet tekinteni, 1776-ból, ezen ábrázolja a régi kifolyást is, a Balaton Dese gátjának írva. Írásos források gyakorlatilag csak a törökök kivonulása utánról maradtak fenn, a korábbi időkről egy-egy oklevélből lehetne okoskodni. Sanyi bácsi kutatásai azért érdekesek, mert a geográfia, a helyszíni formák alapján következtet vissza, azt veti össze az ősi oklevelekkel. Ez kétféle tudományos szemlélet: én történészként csak e kevés forrásból tudok tájékozódni, a térképész a talaj minőségéből következtet a régi állapotokra, vagy a vízfolyások nyomait őrző morotvákból.
Faragó Sándor: – Igen, ez alapján jól meghatározható az ős Balaton partvonala, hol maradtak szárazon területek a vízszint-szabályozás után; éles a határvonal, hol találunk a savanyú láptalajt kedvelő növényzetet és hol vannak a barna erdei talajt kedvelők. A mai Sziget-dűlő és Madarasi-dűlő 24 ezer évnél is öregebb, ezeket a végtelen víz vette körül. Az ős-Balaton áttörte ezeket a turzásokat, lefolyások keletkeztek, ebből lett a legnagyobb, a Fok is, de a vízállás állandó változása miatt az is hol szélesebb volt, hol keskenyebb. 1978-ban új térképet készítettünk Siófokról, ennek előkészítése során Szabadifürdő vasútállomás közelében bukkantunk rá a hajdani mederre, a morotvákra. Ezeket ma már nem, vagy csak alig lehet megtalálni, de a 70-es évek végén, a 80-as évek elején még a közeli lovascentrumból kilovaglók belegázoltak. Vagyis ott valaha víz folyt. S mivel forrás nincs, csak az ős Balaton vize folyhatott arra valamikor, én ezt akkor még ős Siónak neveztem. Később olvastam II. András király adománylevelét, abban áll, hogy a Balatonból kilépő vizet Fok folyónak nevezik. Majd úgy folytatódik az írás, hogy továbbmenvén a folyó délre fordul, elmegy Lusta falu mellett, megkerüli a szigetet és malmoknak alkalmas kanyarulatokat képez. Én meg mentem és lehelyszíneltem, ami a királyi adománylevélben állt. A valahai medret, a rézsűt, ahol a víznek sodrása lehetett, ahol tehát a nagy jó foki malom állhatott. Ettől fogva állítom azt is, hogy a törököknek is ott volt a kikötője, a mai tűzoltólaktanya közelében. A vasút, majd a sztráda töltésének építésekor sok mindent „eltüntettek”. Ez az én segélykiáltásom, ahol csak lehet, elmondom: tönkre tették, teszik az emlékeket, mert fogalmuk sincs a siófokiaknak a történelmükről.
A 70-es évek végén az egyik „helyszínelésemkor” még találkoztam egy cigány komával, aki talicskán tolta ki a döglött disznóját a Dózsa György utca végére, egy vizes gödörbe – ez is a Fok folyó valahai medre volt, még ha ezt ő nem is tudta…
– Az 1776-os Krieger-féle térképen a Sió jóval hangsúlyosabb, a másik, ősi kifolyást csak szaggatott vonallal jelzi…
Faragó S: – Krieger megmérte a Sió/Sivó-patak lefolyási küszöbértékét is, és akkor pont azonos volt a Balaton vízszintjével, el volt dugulva, nem folyt víz benne, a Balaton ott építette a leginkább azt a turzást, ami a jelenlegi városmag. Mivel a Sivó-patak folyton eldugult, már korábban megépült egy rész a Sió-csatornából. Bél Mátyás 1732-ben azt írta, a Sió patak széles, de sekély vízfolyás, könnyen át lehet lábolni rajta. Az ős Balaton fölös víztömegének kétharmadát-háromnegyedét a Fok folyónak kellett levezetni. 1717-ben III. Károly hidat építtetett a Sióra és a Fokra is, a malmok akkor még működtek, a Foknak tehát sodrása is kellett hogy legyen. Az 1860-as években elkészült déli vasút végleg elvágta ezt a lefolyást, ezt biztosan tudjuk.
Bognár Z: – Már a tihanyi alapítólevélből is kiolvasható, hogy hol gázlón, hol hídon mennek át az emberek, hol kiszárad, hol megárad, hol keskeny, hol széles. A vízállás folytonos változásának köszönhetően hol így, hol úgy írták le az állapotokat.
Faragó S.: – Ráadásul a „térképek” régen emlékezetből is készültek, leírták, hol jártak, aztán le is rajzolták, és sokszor a valóságnak ehhez kevés köze volt.
Bal oldalt a Sió, jobbra fent szaggatott vonallal az ősi kifolyás Krieger Sámuel térképén (1776)
– Bél Mátyás 1700 körül azt írja, „a Sivót engedi ki magából a Balaton”…
Faragó S.: – Egyáltalán nem biztos az, hogy nekem igazam van, de mivel járhatatlan mocsárral találkozott a Sivó-pataktól keleti irányban, talán be sem járta a környéket.
Bognár Z: – Valószínű, hogy valamikor a Fok volt az első számú lefolyás, aztán idővel a Sió lett, azt, hogy mikor fordult ez át, a folyamatosan változó vízállás miatt is nehéz ma már meghatározni.
Faragó S: – Ma állandó a táj, ezért is nehéz elképzelnünk, megértenünk: egyszer valaki ilyennek, legközelebb más amolyannak látta a tájat (a Fok is el-el tűnhetett a szem elől), attól függően, hogyan változott az ős Balaton vízállása.
– Ami biztosan a nincs az új helytörténeti kötetben, az a névcsere: Lusta (Losta) falu, a mai Sziget-dűlő lett később Fok falu Faragó Sándor szerint, Foknak addig a mai ipartelep környéki falucskát nevezték, amiből meg Fokszabadi lett...
Bognár Z: – : Az írásos dokumentumok alapján az 1300-as évekig Fok nevű település nem létezik, addig Foknak csak a folyót hívták. A tatárjárás idején, majd a török alatt „eltűnt itt minden” 80-100 évre, ez idő alatt sehol senki nem említ lakott települést.
Faragó S: – Szerintem Holovógy (a granáriumdomb), Lusta (a mai Sziget-dűlő )és Fok (a jelenlegi ipartelep) lehetett a mai Siófok őse. A sziget-dűlői temető a Szent Péter és Pál Bazilika mellett lehetett; a 60-as években, a sztráda építésekor sok csontváz került elő, a tanácsnál a lakók ezt be is jelentették, de akkor se érdekelt senkit…
Bognár Z.: – Ha tavasszal sétál valaki a szántásban, ma is előkerülnek még cserépdarabok. Ott például bőven lehetne még ásni, régészkedni…
– Ugyancsak a Siófoki századokat idézve, ahogyan két lefolyás, úgy két török erődítmény is létezhetett. A történész nyilván ezen az állásponton van, a térképész nem?
Faragó S: – Nem bizony! Ragaszkodom ahhoz, hogy egy török vár volt, a kikötőjük mellett. Írás mondja, hogy ezer személyt is elszállítottak, annyi hajó volt a foki török kikötőben. A granáriumnál ez elképzelhetetlen lett volna, átjutni a réveken, meg aztán a Sivó-patakban olyan kevés víz folyt, hogy ez sem tette ott lehetővé.
Bognár Zoltán: – Elmélet erről aztán akad bőséggel, valaki a kikötőt és a várat egy helyre teszi, más pedig két különböző helyre. Ebben én a források alapján nem tudtam igazságot tenni. Az ezer főt elszállító hajóhaddal én óvatos lennék, forráskritikával kezelném, szándékos túlzás is lehet benne, hogy elrettentő hajóhadnak láttassák.
Faragó Sándor: – Még egy érvem van, várat az ellenségnek számító magyar emberek közelébe biztosan nem épített a török. Amikor a foki temetőt megsemmisítették, a halottakat a mai kórházdombra kezdték el temetni. Egy 1838-as térkép nagy kiterjedésű temetőt ábrázol ott. A törökök nem tűrték volna el, hogy a török vár és kikötő mellett temetkezzenek a magyarok.
- Török kori régészeti leletek a granáriumnál is előkerültek…
Bognár Z.: – Az 1838-as térkép rendben van, de hogy 2-300 évvel korábban is temető volt-e ott, abban bizonytalan vagyok. A terület teljesen laktalan lett a török idők alatt. Nádasokban bujkálhattak néhányan, elnéptelenedett pusztaságot írtak a török korban, Kilitiben és Fokszabadiban volt élet. S a török adóösszeírás is ezt igazolja; füstadót, kapuadót, terményadót nem, vagy alig szedtek itt, búza még volt, de Kilitiben és Fokszabadiban százszor annyi.
Faragó S.: – Itt az újabb érvem: a török vár adóját a veszprémi káptalan tartotta nyilván, eszerint Veszprém vármegyében állt, az én elméletem szerint a mai Somlay úton, ahol ma kőkereskedés működik. A Sión túli rész Somogy megyéhez tartozott, ha a granárium-dombon állt volna, a Somogy megyeiek követelték volna az adót.
Bognár Z.: – Nagyon kellenének a régészeti vizsgálatok. A mai katolikus templomról is hírlik, hogy a régi bazilika és/vagy a török vár romjait használták az építésekor, a Kuzsinszky Bálint által először római zsilipnek tartott maradványokról meg Zákonyi Ferenc egykori főjegyzőtől lehet tudni, hogy egy akkori kisgazda politikus házának alapjaiba építették bele. Ez a ház egyébként ma is áll.
Faragó Sándor szerint itt állhatott a törökök vára, a mai Somlay úton és szemben a kikötő, a jelenlegi tűzoltólaktanya területén
– A Rákóczi-szabadságharc idején Bottyán János 8 ezer fős seregével Foknál állapodott meg és „a Sió Balatonból való kiömlésének helyénél sáncot ásatott, melyet cölöpökkel erősített meg”, a török vár maradványait használva alapként. Tehát a Siónál? Aktuális kérdés azért is, mert Fok falu II. Rákóczi Ferenctől 1705-ben, tehát 320 éve kért és kapott címert…
Faragó S.: – Nyilván a törökök által elhagyott várat használták, a Fok folyó öblében.
Bognár Z.: – Itt is az elmaradt régészeti kutatásokra utalok. A mai Fő tér építésekor, de a szigeti részen is találtak leásott tölgycölöpöket, ezek a vízi közlekedést is segíthették, netán kikötő részei voltak; Bottyán erődítésénél is használtak leásott cölöpöket. De szabadságharckori patkók, sarkantyúk, csákányok, Rákóczi-pénzek a Csicsali-kanyarban is előkerültek.
– Jóval később pedig a „legendás római zsilipmaradvány”…
Bognár Z.: – Kuzsinszky Bálint beszélt először zsilipről 1907-ben, de aztán később ő is „finomított” ezen. Régész volt, de a „római maradványokat” nem ásta ki.
Faragó S.: – Sőt, azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az ős Balaton vízszintje 3 méterrel magasabb volt mint amikor ő 1907-ben ezeket a maradványokat megtalálta. Kuzsinszkyról még utcát is elneveztek Siófokon. A mai Csicsali-kanyar a római időkben beleesett az ős Balatonba, egy kilométernyire a partjától. Víz alatt volt akkor még, a turzásgáton van rajta, ami (vagyis a mai városmag) még nem létezett Galerius császár idejében, sokkal később építette azt a Balaton. Mátyás király idejében már létezett, de csak az 1700-as években „foglalták el” az ős siófokiak. A mai Siófok elődje, a három kis falu a honfoglalás utáni időkben a jelenlegi városközponttól délebbre állt. Siófok története éppen ettől különleges, egyedi, meglehet, hogy valóban páratlan. Nem kell tehát ide zsiliplegenda, önmagában is szenzációs, hogy az ős Siófok nem ott volt, ahol a mai, hogy a mai Siófok „fordított Atlantisz”, ha nem is a tengerből, de a Balatonból emelkedett ki. A rómaiakkal nekünk, akik Siófok történetét kutatjuk, nincs dolgunk. A római hadiút nem itt ment, hanem Ságváron, az akkori Triccianán át, Siófoknak római elnevezése sincs, nem véletlenül. De miért is akarták volna a Balatont a rómaiak lecsapolni, vagyis szabályozni? Egy lápvidék volt. Az 1800-as években is 45 évbe tellett és akkor is muszáj volt először a csatornát kiépíteni, hogy legyen hová elfolyjon az a sok víz.
– Kuzsinszky 1907-es „felfedezése” után egy 1934-es útikönyv mondja először, hogy a rómaiak itt zsilipet építettek. Attól fogva átment a köztudatba, hiába írta Sági Károly régész 1962-ben, hogy az állítólagos zsilipmaradvány török védmű része lehetett…
Bognár Z.: – Ha valami szenzációnak tűnik, az könnyebben átmegy a köztudatba, így működik a legendagyártás. Hogy legyen mire büszkének lenni nekünk is…
– Hogy nekünk is legyen ezeréves történelmünk, még ha nincs is?
Bognár Z.: – Így valahogy és most már nehéz kigyomlálni ezeket tévutakat. Egy nemrég nyílt kiállításon is szó esik a Sióról, ott is azt említik, hogy római zsilip volt, pedig vadonatúj összeállítás és ott sincs ez még helyre téve, még csak megkérdőjelezve sem. Egyértelműen nem mondható ki, hogy nem volt soha római zsilip, de a rendelkezésre álló kutatások, források, dokumentumok egyike sem bizonyítja, hogy volt. Bizonytalanságot ott azért látok, hogy mivel állandóan változott a Balaton vízállása, ez a rómaiak alatt sem volt állandó, az valószínűsíthető, hogy a lefolyást a mai Sió vonulata környékén már kiáshatták akkor is, segítve a víz elfolyását. A Galerius császár idejéből fennmaradt írások tehát ezt írhatták le. Próbáltam ezeket most újrafordíttatni, eszerint amikor már a császár elegendő földet szerzett a birodalomnak, az erdőket kiirtotta és a Balatont a Dunába vezette. Ebből lehet kiindulni, ezt lehet értelmezni, de zsilipről itt sincs szó.
A vasút építesekor, 1907-ben előkerült maradványok a Csicsali-kanyarban. Római kori zsilip? Faragó Sándor szerint itt a római korban még az ős Balaton hullámzott, partja egy kilométerre volt innen.
– Összegzésül: a történész szerint is érdemes volna elkezdeni újraírni Siófok történetét?
Bognár Z.: – Egy ekkora területet lehetetlen régészetileg feltárni, de legalább ott kutatásokat lehetne végezni, ami még szabadon van, mint például a sztráda térsége. Lehetnek akár odahaza is többeknél például azon a környéken megtalált „leletek”, jó volna ezekről tudni és megvizsgálni szakembernek.
Faragó S.: – Én egy külön térképen gyűjtöttem össze Siófok történelmi emlékeit, ezek mind elpusztultak, tönkrementek. A bazilika, a középkori temető, a török vár… de már a Fok folyó medrét se nagyon tudom megmutatni.
– A történész mit tud arra mondani, hogyan tud hivatalosan is módosulni Siófok története ott, ahol szükséges, azon túl, hogy itt, a Siófoki Hírekben megjelenik?
Bognár Z.: – A Siófoki századokban már minden állítást hivatkozás is alátámaszt, tehát meg van jelölve a forrás, ezt akár tehát már hivatalosnak is lehetne tekintetni. A többi már az ezeket az adatokat felhasználókon múlik; hajlandóak-e átvenni, elfogadni az új eredményeket, vagy kényelmi szempontból azt a megoldást választják, hogy átveszik az egyszer már, illetve ezerszer leírtakat. Az is sajnálatos, hogy az oktatás sem figyel arra, hogy a felnövekvő generációk tisztában legyenek a településük múltjával. A Siófoki századok kicsit talán ezért is született: ott van, csaknem ezer oldalon, ez maga Siófok története 21. századi kiadásban, igyekszem minél több helyre eljuttatni.
F. I.
Nyitó képünkön Bognár Zoltán és Faragó Sándor
(A Siófoki Hírek februári és márciusi számában megjelent cikk).
