A hit gyógyít

A tudás hatalom, egyre növekszik az emberi tudás, de talán van valami, ami az értelemnél is fontosabb, van valami az értelem fölött – ezzel kezdte előadását dr. Simon Kornél a könyvtár zsúfolásig telt nagytermében. Így foglalta össze előzetesen mondandóját: „A természettudományos alapú felfogásból hogyan jutottam el a misztikumhoz, az érzelemhez, a transzcendentális világhoz, az addig is ismert, de másként megélt Isten-fogalomhoz. Erről szól a vallomásom.”

Simon Kornél belgyógyász-kardiológus professzor több mint 20 éve úgy került a siófoki kórházba az akkori főigazgató, Varga Ferenc hívására, hogy Székesfehérvárról elbocsátották, a betegei tüntettek érte, és nyolc munkatársa is követte Siófokra, ahol ma, 80 évesen is gyógyít még, s a tavalyi városnapon Siófokért-érem kitüntetésben részesült.

Értelem? Érzelem?

„Általános alapelv, hogy az orvosi felfedezések az értelem diadalai, pedig példák sora bizonyítja, hogy sok nem az értelem mentén született, hanem valamifajta rádöbbenéssel, elképesztő lelkiállapottal, gyakran rögeszmével, nem pedig pusztán logikával. Logikával meg se magyarázhatók. Így fedezték fel az adrenalint, a penicillint is. De ha nem a logika, akkor micsoda? Véletlen? Aligha. Honnan kapjuk a gondolatainkat, nem csak egymástól, hanem mástól is, például kikapcsolt állapotban, amikor nem önmagunkkal vagyunk elfoglalva? Gondoljunk a cunamira. A legtökéletesebb szeizmográf se mutat még semmit, de a férgek és bogarak már menekülnek, pedig nincs agyuk, primitív lények. Az embernél ilyen lehet a váteszi képesség, ami nagyon titokzatosnak tűnik. Milyen a kapcsolat értelem és érzelem között? Melyik erősebb? A Kabaré című film: egy kedves arcú hitlerjugend egy vendéglő kerthelyiségben kedves dallamot énekel. Minden idillikus, békés. Az éneklés azonban egyre erősebb, a zene mind keményebb, diktatórikusabb, és a végén már mindenki föláll és kidagadt nyaki erekkel üvölt. Sőt, aki a moziban nézi, az is markolja a karfát, legszívesebben maga is fölpattanna... Morus Tamás, London főbírája a legjobb barátja volt VIII. Henriknek, de kivégeztette, mert nem értett vele egyet bizonyos kérdésekben. A vesztőhelyen odament hozzá a király és megkérdezte: na Tamás, mire mentél az igazságoddal? Mórus azt felelte: uram királyom, az igazság akkor is igazság, ha egyetlen ember képviseli, sőt, akkor is az, ha egyetlen egy se…Egy amerikai börtönorvos azt mondta a halálra ítélt gengszternek, aki azt kérte, fájdalommentesen halhasson meg: bekötjük a szemét, szúrunk egy vénát és szép lassan el fog vérezni, nem fog fájni. Bekötöttek neki egy infúziót, egy edénybe pedig jól hallhatóan csöpögtettek valamilyen folyadékot. A halálra ítélt azt hitte, azt hallja, hogy a vére csöpög és az amúgy makkegészséges fiatal gengszter valóban meghalt. A hit egy speciális érzelem, az egészséges testet meg tudja ölni, a gyógyíthatatlant meg tudja gyógyítani. Egy vatikáni könyvben csodás gyógyulások vannak, egy ateista orvosnő írta. Stephen Hawking 23 éves korában kapta meg azt a gyógyíthatatlan betegséget, amivel maximum 5-6 évet élhetett volna, de 75 éves koráig élt és bénán, de speciális komputerekkel a fekete lyukak világszerte ismert szakértője lett. Ő is ateista volt, de a hite csodákra volt képes. A Biblia írja: a láthatatlanban való meggyőződés. Ha ezt elmondom egy pszichiáternek, azt mondja, engem kezelni kell, mert abban hiszek, amit az értelem tagad. De ez a hit erősebb tud lenni az értelemnél, mert le tudja győzni. Bennem van, de nincs a hatalmamban, mert ha abban lenne, mindenki csodákra lenne képes. De ha nem az én hatalmamban van, akkor kiében?”

„Mi még megkopogtattuk a beteget”

„ Megváltozott az orvostudomány, az orvos szerepe, mi még úgy csináltuk, hogy kikérdeztük a beteget, megnéztük, megkopogtattuk, megtapintottuk. A diagnózis 90 százaléka akkoriban még az volt, amit a lelki szemeinkkel láttunk és csak 10 százalék a vizsgálatoké. Mára megfordult a világ, 10 százalék, amit a beteggel tölt az orvos, a többi a leletsor. Hogy mit mond, mit érez a beteg, azzal nem foglalkozik az „objektív doktor”, mert van CT, van MRI. Felületes adatsor lett a beteg. Egy kolléga szerint soha nem volt ilyen jó a műszerezettség, a terápia, de sem a beteg, sem az orvos ilyen boldogtalan nem volt…Az orvos a meghatározott gyógyszert kell adja, amit nagy pénzek révén kikísérleteztek. De kinek van nagy pénze, a gyógyszeriparnak és így a lehetősége megvan annak: az a döntés, hogy milyen gyógyszert adunk, kicsúszik a szakma kezéből, mert az a gyógyszeriparé. Melynek az érdeke nem az, hogy megtalálja, melyik magas koleszterinszintű beteg kaphat szívinfarktust, hanem az, hogy akinek magas a koleszterinszintje, az mind szedje az adott gyógyszert. Vagyis bár csodálatos dolgokat is véghez visz, számára az első akkor sem a tudomány, a beteg, hanem a profit. Az átlagbetegre vannak kitalálva a tudományos módszerek, de Beethoven példája megdöbbentő: családjában az első gyermek halva született, a második idióta, a harmadik és negyediknek is volt veleszületett betegsége, ilyenkor a genetikus már nem tanácsolná az ötödiket – és ekkor született Beethoven…”

Hol marad a lélekgyógyítás?

„Fontos, misztikus, értelemmel nem felfogható az orvos-beteg kapcsolat, a gyógyításnak van egy transzcendens rejtélye. Mára a tudomány csodásan fejlődött, de nincs, aki egyben lássa az egészet, például a beteget. Ez ma a testgyógyítás. Valamit valószínűleg elveszítettünk útközben. Létezik lélekgyógyítás is, de az ember a tudással istenné tette magát, nincs hát szüksége hitre. S vajon a gyógyításban melyik a fontosabb, a testé, vagy a léleké? El kéne tudnunk helyezni magunkat abban a világban, amibe beleszülettünk: a Tejút, a Nap... az űrszonda lát a Szaturnusz széléről egy pici pontot, ez a mi kék bolygónk. Parányi, ahol 8 milliárdnyian élünk. Nekünk nem az a dolgunk, hogy meghódítsuk az univerzumot, hanem hogy a kék bolygónk harmóniáját megóvjuk és ne pedig öncélúan kizsákmányolva az élet helyett a halál, a pusztítás civilizációját szolgáljuk. Molnár V. József mondta: hátra arc, a jóisten az ellenkező irányban van! Ha középen Krisztus áll, egészen közel hozzánk, és körülötte mi magunk, akkor egymáshoz is közel vagyunk.”

F. I.

(A Siófoki Hírek decemberi számában megjelent cikk).