Matyikó Sebestyén József helytörténész, etnográfus, költő és író, aki 1951-ben született egy olyan családban, amelyet Siófok jelentős vagyonnal bíró, alapító családjai között tartottak számon. Matyikó Sebestyén József 1976-tól a Dél-Balatoni Kulturális Központ helytörténész könyvtárosa, majd 1987-től a Kálmán Imre Múzeum igazgatója volt.
Tudományos területen publikált munkái közül kiemelkedik az 1988-ban megjelent Siófok monográfia, A siófoki római katolikus templom története és berendezése, valamint a Zsidók Siófokon, a Dr. Zákonyi Ferenc a Balaton szolgálatában, és a Kaáli Nagy Dezső, a balatoni kikötők építője című tanulmányai.
Tudományos munkásságát többek között Ortutay Gyula Emlékéremmel, Somogy Megye Közművelődési Díjával, és a Magyar Nemzeti Történeti Társaság „Szent László-érem” kitüntetésével ismerték el.
Szépirodalom terén is jelentőset alkotott, főként verseket írva. Tagjává választotta a Magyar Írók Szövetsége. Három önálló verseskötete jelent meg. Az első 1995-ben Nádasok zsoltára címmel, amelyet Varga Imre tizenhárom tusrajza illusztrált. A második 2013-ban Takarónk a csillagos ég címmel látott napvilágot, amelyhez Juhász Ferenc írt ajánlást. A harmadik a 2014. évi könyvhéten debütált Vasra vert fohász címmel.
„Matyikó Sebestyén Józsefnek köszönhető, hogy Siófok őrzi a Kálmán-kultuszt” – mondta róla Habsburg Ottó, aki múzeumépítőnek nevezte. Juhász Ferenc így írt róla: „Balatoni költő, tagadhatatlanul az, a Balaton zöld vizén gyűrődik árnyéka”.
2014-ben korán, 63 évesen hagyott itt minket.
2016-ban a város posztumusz díszpolgárává választották.