Dr. Kersák János 1943-ban Tamásiban született pedagógus szülők gyermekeként, ahol az általános és középiskoláját is végezte. Tanulmányait 1962-1968 a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán folytatta, ahol 1964-től az Élettani Intézet, majd 1966-tól az I. számú Belgyógyászati Klinika cytológiai részlegén a Tudományos Diákkörben tevékenykedett. 1968-tól a Siófoki Kórház I. számú Belgyógyászati Osztályának orvosa. 1973-ban belgyógyászatból szakvizsgázott, majd a kórházban az addig még nem kialakított gasztroenterológiai részleget szervezte meg. Először diagnosztikus hasi laparoszkópiákat, tűbiopsziákat és 1974-től gasztroenterológiai endoszkópos vizsgálatokat végeztek vezetésével. 1980-tól adjunktusként, 1990-től részlegvezető főorvosként irányította és végezte a belgyógyászati és gasztroenterológiai kezeléseket. 1994-ben gasztroenterológiai szakvizsgát tett.
A gasztroenterológiai szakterületen a masszív fekélyvérzések endoszkópos csillapítása témakörében kiemelkedő eredményeket értek el az általa kidolgozott endoszkópos injekciós vérzéscsillapítás területén, amelyet az Orvosi Hetilap Klinikai Tanulmányok rovatában 1997-ben közöltek és ezt követően eredményeiket rendszeresen országos szakmai fórumokon ismertették. Az állandó készenléttel járó kitartó munkájukkal és kifejlesztett módszerükkel az addig országosan is magas halálozással járó fekélyvérzés prognózisát sikerült jelentősen javítani, amellyel sok ember életét mentették meg az egészségüket és munkaképességüket is visszaadva.
Munkássága első évtizedeiben részt vett a középkáderek szakmai oktatásában. Évekig a Magyar Orvosi Kamara országos küldöttjeként és az EDDSZ-ben a Siófoki Kórház Diplomás Alapszervezete titkáraként is tevékenykedett.
1998-ban a „Semmelweis Emlékérmet” adományozták részére, majd 2001-ben pedig a „Siófokért” emlékplakettel ajándékozták meg Siófok városért végzett munkájáért.
Hatvanhét éves korában, 42 év után hagyta abba a kórházi tevékenységét, de azóta is napi rendszerességgel tovább dolgozik a belgyógyászat és gasztroenterológia területén a budapesti Endomedix Kft. siófoki részlegének orvos-igazgatójaként.
Az 50 éves orvosi munkásságáért a város 50. születésnapján „Siófok Város Díszpolgára” megtisztelő kitüntetéssel ajándékozta meg a város vezetése.