Kálmán Imre Siófokon született, 1882. október 24-én. Elemi iskolai tanulmányait az egytanerős izraelita népiskolában végezte. Gimnáziumi tanulmányokat Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végzett. Már fiatal éveiben érdekelte a színház világa, hiszen minden nyáron ott sündörgött a siófoki házuk közvetlen szomszédságban lévő Nyári Színkör körül.
Tizenöt évesen iratkozott be a Zeneakadémiára közben jogot is hallgatott a budapesti egyetemen, majd a Pesti Napló zenei rovatának vezetője lett.
Első nagy sikere a Tatárjárás volt 1908-ban. A Tatárjárást 144-szer játszották, s nemsokára Bécsben és Prágában is bemutatták. A bécsi bemutató világsikernek számított, hiszen Bécs volt akkor az operett fővárosa. Kálmán Bécsbe költözött, ezután bemutatók következtek New Yorkban, Moszkvában, Londonban és Rómában.
Jelentősebb operettjei: Az obsitos (1910), Csárdáskirálynő (1915), A hollandi menyecske (1921), A bajadér (1922), Marica grófnő (1924), A cirkuszhercegnő (1926), A csikágói hercegnő (1928), Az ördöglovas (1934), A montmartrei-i ibolya (1935), Az utolsó magyar Kálmán-premier 1937-ben volt a Városi Színházban: a Josephine császárnő.
Ezután sötét és szomorú idők következtek a zeneszerzőre. El kellett hagynia Bécset. Párizsba költözött, majd Amerikába. Onnan csak a háború után tért vissza, s 1953. április 11-én zenei munkássága megkoronázásaként Párizsban, Joseph Paul-Bencour átnyújtotta neki a francia becsületrend tiszti keresztjét. Utolsó operettjének, az Arizona Lady-nek premierjét már nem érte meg. A francia fővárosban halt meg 1953. október 30-án. Kívánsága szerint Bécsben temették el. Egykori szülőházában ma is őrzik emlékét. Minden nyáron nagy sikerrel játsszák operettjeit. A város terein két szobra látható: Meszes Tóth István és Varga Imre alkotása.
Siófok városa 1993-ban Kálmán Imrét posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.