Továbbra is lezárva a sportcsarnok-parkoló

2025.12.03. 13:50

Birtokvédelem. 

Birtokvédelmet kért a Siófok Kézilabda és Tenisz Kft. azok után, hogy – amint megírtuk – a város októberben lezárta a tulajdonában lévő parkolót a Kiss Szilárd Sportcsarnoknál. A Siófok KC Facebook-oldalán Fodor János ügyvezető november 25-én arról tájékoztatta a közvéleményt: birtokvédelmi kérelmüknek a kaposvári jegyző részben helyt adott és kötelezte a siófoki önkormányzatot a birtokháborítás megszüntetésére (az SKC oldalán egyébként ezt megelőzően május 30-i az utolsó bejegyzés, arról például nem tájékoztatták a közvéleményt, hogy az SKC idő közben „szélnek eresztette” női kézilabda-csapatait, melyeket a Vemafi vett át – a szerk.).

Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester Fodor tájékoztatását „pontosítva” a birtokvédelmi határozatnak az SKC-ügyvezető által nem idézett részét is a nyilvánosság elé tárta, miszerint a parkoló-tulajdonos önkormányzatnak csak a sportcsarnok utca felőli megközelítését kell lehetővé tenni, a parkolók lezárva maradnak. A birtokvédelmi határozatra Siófok város jogi képviselői így reagáltak: „Álláspontunk szerint a határozat egyértelmű és Siófok Város Önkormányzata számára kedvező. A parkolók és egyéb létesítmények tekintetében továbbra sem jogosult használatra az SKC, így a parkolók lezárása fenntartható, kizárólag a sportcsarnokot megközelítő úton járhat be az SKC gépkocsival.”

Ahogyan korábban megírtuk, a kézilabdaklubot idén májusig működtető kft. egyoldalúan felmondta a várossal kötött szerződését a sportcsarnok üzemeltetésére. Mivel az önkormányzati területen a sportcsarnokot tulajdonló kft.-nek csak a 3600 négyzetméteres épületre van földhasználati joga, a 14 ezer négyzetméteres parkolórészre nincs, az üzemeltetési szerződés felmondásával a parkoló használati jogát is elveszítette a klub. A képviselő-testület egyhangú döntése alapján a város birtokba vette, majd lezárta a saját tulajdonrészét. Az eredeti szerződés szerint annak fejében, hogy a sportcsarnok tulajdonjoga majdan, 15 év elmúltával a városé lesz, az önkormányzat tao-önrészként 306 millió forint támogatást adott a kft.-nek a sportcsarnok felépítéséhez.