Németh Nándort faggatták a siófoki iskolások.
Négyes tanuló volt, hetedikig járt a Vak Bottyánba, az úszóedzői szakot végzi éppen, de nem gondol még a visszavonulásra, a 2028-as olimpián megpróbálja az éremszerzést. Németh Nándor úszó olimpikonunkat, Siófok díszpolgárát faggatták a vak bottyános diákok egykori iskolájában, de nem csak oda, hanem a másik három siófoki általános iskolába is ellátogatott egy-egy élménybeszámolóra, s a gyerekek mindenütt nagy érdeklődéssel és rengeteg kérdéssel fogadták.
Hat évesen kezdett úszni és hetedik osztályos korában kellett meghoznia élete nagy döntését: foci vagy úszás, ha az utóbbi, akkor viszont Budapesten kell folytatnia (Siófokon a Yacht Hotel kétpályás medencéjében tanult meg úszni, de úszott az Ezüstpart Hotel medencéjében is), így édesanyjával elköltözött – hallották a vak bottyános diákok; a 70 éves alma mater ugyanennyi idős tornatermébe Nándi látogatására három-három hetedikes és harmadikos osztály „fért be”. Milyen tanuló volt, milyen számítógépes játékot ismer, mit esznek az úszók, erről is kérdezték 2026-os Európa-bajnoki aranyérmes gyorsúszónkat. „Jó gyerek voltam, olyan négyes tanuló, de még ma is, 27 évesen is egy nagy gyerek vagyok, nyomom a Play Stationt és az X-boxot, szeretem a legót és a puzzle-t is – felelte. – Erre leginkább vasárnaponta van időm, ha nincs verseny. Amúgy egy átlagos edzésnapom úgy néz ki, hogy 8 és 10 között, valamint 14.30 és 16.30 között úszunk klubomban, a Fradiban, 10 és 11.30 között pedig kondizunk. Vagyis napi 5 és fél óra edzés, ebből 4 óra vízben. Hogy mit esznek az úszók? Tévhit, hogy csak csirkét, mekibe is megyünk, de persze főleg versenyek után.”
A 2024-es volt a legsikeresebb éve – árulta el a vak bottyános diákoknak –, akkor volt ugye az olimpia, ahol egy-egy századdal maradt le a bronzról és az ezüstről is, és arra, hogy egy század mekkora különbség, azt mondta: szabad szemmel nem is látható… Gyerekkorában gitározott, de a szolfézs elriasztotta, pingpongozni máig szeret és focizni, kicsit sajnálja csak, hogy nem futballista lett, mert az úszásban nincsenek csapattársak, akik kisegítik, csak magára számíthat, ellenben – és ez is szempont volt, amikor anno az úszást választotta – egy versenyen több érem is nyerhető, tíznél is több a rekordja, amit egy versenyen nyert, egyébként édesanyja tartja számon pontosan az érmeit. A diákok a nehézségekről is faggatták és így megtudhatták, hogy a 2024-es olimpiai év nyomasztó is volt amiatt, mert az edzője szívinfarktust kapott, amiből szerencsére felépült, a következő évben pedig egy fáradásos bordatörés hátráltatta Nándit. S bár készül már a távolabbi jövőre (egy évet az olimpia miatt kihagyott, de már írja szakdolgozatát az úszóedzői szakon és azt követően még mást is akar tanulni), a visszavonulásra még nem gondol, jövőre Budapesten lesz a világbajnokság, „ami nagy lehetőség, 2028-ban pedig olimpia Los Angelesben és olimpiai érmem még nincsen…”
…
Németh Nándor kiemelkedő helyezései a világversenyeken egyéniben és váltóban: olimpián 4., 8., 5., 8., világbajnokságon két bronz, Európa-bajokságon 2 arany és 3 ezüst, junior világbajnokságon 2 arany, junior Európa-bajnokságon 3 arany.
F. I.
...
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán: