Kulturális programsorozattal színesíti a tavaszt a Kálmán Imre Művelődési Központ.
2024. március 22. és április 29. között megannyi izgalmas esemény várja a kultúra
szerelmeseit Siófokon. A Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermét többek közt neves előadók, örökzöld dallamok, színházi és táncos előadások töltik meg.
Március 22-én, pénteken kiállítás megnyitóval indul a fesztivál: Szentpéteri Márta Színekbe szédülő álmok című festménygyűjteményét csodálhatja meg minden érdeklődő. Még ezen a napon a komolyzene kedvelőinek Teleki Miklós zongorázik, vendégei Kovács Anikó hegedűművész és Mukk József operaénekes. A hangverseny Tavaszi hangok címet viseli.
A Színház világnapját, március 27-ét egy örök klasszikussal, A Pál utcai fiúk zenés játékkal ünnepeljük a Pannon Várszínház előadásában. Április 4-én más vizekre evezünk: az Illúzió mesterei kápráztatják el Siófok közönségét egy varázslatos bűvész show-val. A könnyűzenét kedvelőknek Zorán koncertje koronázza meg a fesztivált. Méltán híres dalai és karakteres, egyedi hangzása tölti majd meg a színháztermet április 10-én.
A Pécsi Harmadik Színház április 12-én Dévényi Ildikó Karády estjével, egy zenés pódium játékkal kápráztatja el a nézőközönséget, mely elmeséli színésznőnk megindító élettörténetét. A The Art Színház Komárom izgalmas vígjátéka, a Komámasszony, hol a stukker? című modern feldolgozású komédiája meglepő színfoltként bővíti majd a fesztivál palettáját április 14-én.
A Kossuth-díjas színművész, Kern András április 18-án a Lövölde tér című estjére vár
minden érdeklődőt. Vendégeivel, Hernádi Judittal és Heilig Gáborral megannyi történettel, humorral és dallal bűvöli majd el a közönséget.
A gyermekek számára is készül a Művelődési Központ: április 23-án az Ágacska című zenés mesejáték repíti el a kicsiket és nagyokat Csukás István fantáziavilágába, melyet a Jászai Mari Színház hoz el városunkba.
A rendezvény zárónapján, április 29-én a tánc világnapját ünnepeljük: a Diótörő Balett
Egyesület Balett képek című produkciója ejti majd ámulatba a nézőket, ezzel méltó keretet adva az immár több, mint két és fél évtizedes múltra visszatekintő Siófoki Tavaszi fesztiválnak.