Bihari Andrea műtermében jártunk.
Festészként mutatkozik be Ynda, vagyis Bihari Andrea. Szerinte a festész a festőművészet egy kiforrottabb művelője. „Műteremszagban, olajfestmények között” adta magát, hogy ő is festőművész legyen, akár csak édesapja, Bihari Puhl Levente, azaz Levy. „Én is virágcsendélettel kezdtem, akkor pedig 10 éves lehettem, amikor az első balatoni naplementémet már majdnem befejeztem, de előbb lementem játszani a barátaimmal, és mire visszamentem, édesapám eladta a képet.”
Így indult a karrier, Ynda – aki párjával egy éven át a kamionoséletbe is belekóstolt – műtermében az Afrika-sorozat foglal el egy egész sarkot. Ez úgy kezdődött, hogy „édesapám elkezdett egy keresztény emberi jogi szervezetet támogatni, a dél-szudáni polgárháborúról kaptunk prospektusokat, engem pedig nagyon megérintettek az ottani emberi sorsok, a gyermekek szenvedése”. A kongói elnök portréját is elkészítette, egyházi sorozatát pedig egy művészetek-völgyi találkozásnak köszönheti. „Én is ott állítottam ki és egy győri orgonaépítő is, az ő segítségével kaptam megrendelést előbb Veres András győri püspök, azután a Pázmány Péter egyetem prorektora és rektora portréinak a megfestésére. Legutóbb pedig, 2024. karácsonyán a siójuti Magyarok nagyasszonya kápolnában szentelték fel azt a képemet, melyen István király felajánlja a Szent Koronát a Szűzanyának.”
Bár a művészeti akadémiától anno elment a kedve („láttam, mindenki milyen szürkét és melankólikusat fest”), két éve festőtanodát nyitott, ahol nem csak gyerekeket, hanem felnőtteket is szívesen lát. Levynek és Yndának 2000 körüli képe van, most már beleerősítenek a képeladásba, a közösségi médiában, a galériájukban, de festményeiket szállodákban és cégeknél is falra tették. Közben éppen indulni látszik Ynda új korszaka: „A Zöld eső az első ilyen alkotásom, talán a fenntarthatóság szóval lehet majd illetni ezt az új stílust”, mely már nem annyira a Levyre és Yndára is jellemző klasszikus fotórealisztikus ábrázolás, sokkal inkább amolyan „csiszárelekes”, ami bizonyára nem jelenti azt, hogy Levynek ne tetszene…
F. I.
(A Siófoki Hírek februári számában megjelent cikk).