Szeptember 26-tól. Perczel-piknik május 16-án.
1950. szeptember elsején indult a tanítás az egykori Hirsch-villában, a mai épület 1954-re készült el, az iskola 1956-ban vette fel Perczel Mór nevét – 75 éves a siófoki gimnázium és erre emlékezve e hónap végétől az egész tanéven végighúzódó rendezvénysorozat kezdődik, melynek fővédnöke Lovász Irén Kossuth-díjas énekes.
Mizerák Beáta főszervezőtől, a gimi korábbi diákjától és tanárától tudjuk: elsőként, szeptember 26-án 17 órától Visszaemlékezések a kezdetekre címmel tartanak kerekasztalbeszélgetést a 004-es, korábbi fizikateremben (valamennyi, egyébként nyilvános, tehát bárki által látogatható előadásnak ez lesz a helyszíne) az első végzős osztály tagjaként, 1954-ben érettségizett Kelemen István és Szebeni Gabriella, valamint dr. Farkas Sándor (1957) és Rákossi Jenő (1959) részvételével. Az évtizedek során ismertté lett perczelesek sorát október 10-én Csapody Balázs (1989) étteremtulajdonos folytatja (moderátor Együd Zsolt, 1987), október 17-én Bozai Ágota író-műfordítót, november 7-én Heiling Zsolt kutatót, 14-én dr. Kovács Miklóst (1972, a Balaton, Siófok múltja), 21-én dr. Gruber Attilát (1977, a balatoni repülés története), december 5-én dr. Antal Miklóst (1979, őseinkről) láthatják-hallhatják az érdeklődők. De egyeztetés alatt van többek között Birkás György, Bognár Zoltán, Csákovics Lajos, Máté Krisztina, Darázs Lénárd és Lovász Irén vendégeskedése is a későbbiek során. Május 16-án Perczel-pikniket tartanak az iskolaépületben és a parkban, ugyancsak itt végzettek műsorával, ez osztálytalálkozók megtartására is jó alkalom lehet. A szervezők kérése: akik erre a napra osztálytalálkozót szerveznek, azok ezt előre jelezzék a gimnázium honlapján (perczel.hu) a későbbiekben megnyíló évfordulós felületen. Ezen kívül újra Tablók könyve készül a 75 év során végzett valamennyi osztály névsorával és ismét megjelentetik az Évkönyvet is – ezekre is lehet előzetesen jelentkezni, ugyancsak a rövidesen megnyíló felületen.
Szeptember 12-én 17 órára pedig azokat várják a 004-es terembe, akik támogatást, segítséget ajánlanának fel a rendezvényszervezéshez, továbbá ötletük van, részt vennének benne. Anyagi támogatást az iskolai alapítvány fogad, a számlán elkülönítik az évfordulóra érkező összegeket: Korszerű Iskoláért Alapítvány 11639002-06187500-39000009.
F. I.
(A Siófoki Hírek szeptemberi számában megjelent cikk).