Országos konferencia a könyvtárban

2026.07.26. 13:01

Kulturális topográfia: és aki nem vesz részt a várostörténeti sétán?  

„Vendéget látni, vendégnek lenni” – a Siófokon is gyakran megfordult Karinthyt idézte mottóul a siófoki könyvtár, mely három napon át helyet adott Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete 27. országos konferenciájának. A hely szellemének megfelelően a tanácskozás középpontjában az állt, hogy a könyvtárak miképp vesznek részt a turisztikai „termékek“ (mint például a városnéző séták) kialakításában, a helyi és nemzeti örökség megőrzésében.

A Thanhoffer-villa jó példa, viszont a Karinthy-villa emléktáblája eltűnt, a valahai Jókai-parki színházról, vagy a Nemzeti Színház elbontott hajózásiszigeti üdülőjéről nem maradt semmi emlék, a Batthyány utcai egykori kaszinó épülete ma is áll (felújított villa), de nem tudja az arra járó, hogy mi volt ott 100 éve – erről Gréczi Emőke szociológus beszélt előadásában, aki gyerekkori nyarait Siófokon élő nagyszüleinél töltötte, majd maga is Siófokon vett ingatlant, míg át nem költözött Kenesére, mert „Siófok átalakulása nem tetszett”. A Siófok-történeti kötetbe is tanulmányt író szakember amerikai tanulmányútján azt tapasztalta: látható a teljes, 250 éves történetük, míg nálunk gyakran már az elmúlt 50 évünk sem. „A várostörténeti séták nagy rajongója vagyok, de hogyan tesz szert ismeretekre az, aki nincs jelen a sétán? – így Gréczi Emőke. – Magyarországon több minden tűnt el a múltunkból, mint ami megmaradt és nem tudjuk, hogy nézett ki az utca, amikor elődjeink jártak ott. Amerikában táblák, sok-sok információ van a hely történetéről, ott a magánházak között versengés van, hogy hová kerüljön emléktábla. A várostörténeti séták mögött komoly helytörténeti kutatás áll, erre lehetne alapozni idehaza a kulturális topográfiát, egy mindenki által bármikor hozzáférhető digitális térképet a település, az utca, az adott ingatlan történetéről. Ha egy-egy városszövet el is pusztul, a várostörténet ne kövesse, az emlékezet ne essék szét vele együtt, hanem váljék láthatóvá a múlt.”

...

Előadás hangzott el többek között a Kádár-kor balatoni turizmusáról is, vagy arról, hogyan válhatnak a könyvtárak turisztikai célponttá. Sétáló helyismeretekről, a fonyódi példáról, a közgyűjtemények turizmustörténeti forrásairól is hallhattak a helyismereti könyvtárosok. A konferencia résztvevői Szántódpusztára kirándultak, hajóra szálltak, rögtönzött kiállítási anyagot is hoztak Siófokra, továbbá elkészült a siófoki kódexoldal is a konferenciasorozat kódexgyűjteményében.

 

F. I.

 

További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0iF5C7FauJJuWHUx45QwGGBroGo3iSyzbLbjoJs3DDP5uGZcR1NPJAhSARkvAcbE3l&id=100024924971646