Kidolgozta a magyar rendőrség megreformálásának tervét.
Kidolgozott egy tervet, hogyan lehetne jobbá tenni a magyar rendőrség működését; ezért indított Youtube-csatornát, ezért gründol egyesületet és szervez tréningeket rendőri egységeknek. Kelemen János seriffhelyettes volt Orlandóban és amerikai tapasztalatai alapján szeretne segíteni a hazai rendőrségnek, rendőröknek - ha lesz rá kellő fogadókészség.
Három éve vonult nyugdíjba Kelemen János a SWAT-tól, az amerikai különleges egységtől, s nyugdíjas éveit – azok után, hogy éppen 30 éve költözött Amerikába feleségével – már nagyobbrészt itthon szeretné eltölteni, ezen belül is újonnan választott lakóhelyén, Siófok sóstói városrészében. „A választásunkban a Balaton közelsége mellett az is befolyásolta, hogy tudtam, kicsoda Siófok polgármestere; a mi egységünk szervezte Orlandóban a nemzetközi rendőrversenyeket, melyeken a Lengyel Róbert vezette Neutron kommandó szép eredményeket ért el, amire én magyarként nagyon büszke voltam” – árulta el a Siófoki Híreknek. S azt sem titkolta, hogy a 90-es években családalapítás előtt álló fiatalként nem láttak jövőt Magyarországon, ezért inkább Amerikában próbáltak szerencsét. Bejött. „Itthon autóértékesítésben dolgoztam, s miután sikerült zöld kártyát kapnom, odakint is abban kezdtem, de az autóbiznisz nem volt életcél – elevenítette fel a kezdeteket. – Tudtam, hogy a közszférában jó a kereset, először tűzoltónak jelentkeztem, ami ott mentést és tűzoltást is jelent és elvégeztem egy olyan iskolát, ami az itthoni mentőorvoshoz hasonló feladatokra tett alkalmassá, csak orvosi diploma nélkül. Ahogy megkaptam az állampolgárságot, rögtön jelentkeztem a rendőrségre, pontosabban a Sheriff Office-hoz, mert mindig volt bennem egy ilyen indíttatás, a becsületességet, a tisztességet fontosnak tartom és hogy aki bűnt követ el, az nyerje el a méltó büntetését. Még tűzoltóként én értem oda elsőként egy rendőr barátomhoz, akit lelőtt egy bűnöző, akkor döntöttem el végleg, hogy én is a bűnözőket akarom üldözni.”
Rendőrakadémia, próbaidő, további képzések, tréningek – ezeken kellett „átesni”, mire önálló szolgálatra mehetett a megyei seriffségen. „Azt tudni kell, hogy a Sheriff Office megyei szervezet – magyarázta Kelemen János. – A „Police” jelenti a városi rendőrséget, ahol a rendőrfőnököt a polgármester nevezi ki és az adott városban történtek tartoznak hozzájuk. A még az 1800-as évekből hagyománytiszteletből megmaradt seriffség az egész megyét átfogja és a seriffet a megye lakossága választja négyévente, ami motiválttá teszi, arra ösztönzi, hogy az lakosság megelégedésére szolgáljon – ajánlom ezt a hazai rendőrségnek is (éppen a tradíció miatt övezi nagy lakossági tisztelet is, holott bár a csillag még megvan, a kalapot már csak ünnepekkor teszik fel a seriffek és helyetteseik, vagyis valamennyien, akik az utcákon a seriffet képviselik). Alá-fölé rendeltség nincs. Bár magyar szemmel ez furcsa lehet, de nincs rivalizálás, jól együtt tudtunk dolgozni, az ügyeket elosztani egymás között a 3,5 milliós Orlandóban és a környező kisebb városokban.”
A nyugdíjas seriffhelyettes járőrként kezdte, „a kezdőket mindig a város legkeményebb részeire osztják be, ahol bandaháborúk dúlnak, drog és egyéb más ügyek vannak”, majd parancsnoki ajánlásokkal előbb egy közlekedési, azután egy speciális bevetési egységhez került, végül jelentkezett a SWAT-ba. „Ez a top egység, hasonló a magyar TEK-hez, újabb intenzív kiképzés után állhattam csak szemben a bűnözőkkel, ez már nagyon kemény volt, napi négy-öt bevetéssel és előfordult, hogy egy óra alatt rajtaütöttünk, de fél napokat is eltöltöttünk a drogkartell, vagy egy motoros banda bázisán. Embert próbáló és formáló tíz évem volt ez, fizikailag és mentálisan is megviselt, ezért kértem a nyugdíjazásomat. De nagyon élveztem, rengeteget tanultam és tapasztaltam, ezért is jöttem haza nagy tervekkel, azzal az elképzeléssel, hogy segítsek a magyar rendőrségnek, a rendőröknek. Jay talk néven indított Youtube-csatornámon részletesen is beszélek erről és a „hétköznapi” rendőrök ezt nagy tetszéssel fogadják. Most, hogy kormányváltás történt, itt a lehetőség arra, hogy a rendőrség valóban megújuljon. A legfontosabb a bérrendezés és a szolgálati nyugdíj visszavezetése volna. Mivel tréningeket korábban is tartottunk és ma is tartok rendőri egységeknek (magyar és amerikai szakemberek segítségével), magam is látom, hogy a változás nem az utcán szolgálatot teljesítő rendőrökön múlik; jogszabályi hiányosságok, hiányos felszereltség, a megbecsülés hiánya, létszámhiány, ez mind akadályozó tényező. Magyar-amerikai közhasznú egyesületet alapítok, ami nem csak a képzéseket szervezné, hanem segíteni tudna eszközbeszerzésben, vagy akár egy-egy rendőrnek anyagi krízishelyzet esetén.”
F. I.
(A Siófoki Hírek júliusi számában megjelent cikk).