Finnországban is kiállították az újdonsült kiliti önkormányzati képviselő fotóit.
A finnországi Rovaniemiben, Veszprém testvérvárosában mutatkozott be balatoni és veszprémi fotóival Ráduly-Bagoly Tímea. „Gyerekkori hobbim a fotózás, amit azóta persze már tanultam is, az utóbbi időben a természetfotózásra álltam rá – mondta lapunknak a siófoki önkormányzati képviselő (Becsülettel Siófokért Egyesület), aki a június 9-i választáson a kiliti 8-as választókerületben győzött. – Évek óta ténykedem a veszprémi VEMAFI kézilabdaklubnál, mely a fiúknak biztosít kézilabdázási lehetőséget, a siófoki és környékbeli srácokkal most a Kiss Szilárd Sportcsarnokban edzünk. Veszprémben egy egyesületbe kerültünk a Veszprémi Magyar-Finn Egyesülettel, tavaly a Veszprém-Balaton Európai Kulturális Főváros program keretében már kiállították a képeimet, akkor finn művészeket látott vendégül Veszprém, most pedig egy finnországi meghívásnak tett eleget egy itteni művész csapat a Veszprém-Rovaniemi testvérvárosi szerződés aláírásának 50. évfordulóját ünneplő rendezvényen. Velünk tartott többek között a Siófokon is többször kiállító és a Balaton Szalon tárlatokat szervező Veszeli Lajos balatonalmádi festőművész, vagy éppen Peller Károly operettszínész is.”
Ráduly-Bagoly Tímea kiutazását a siófoki önkormányzat is támogatta a veszprémi egyesület kérelmére, de kiemelten fontosnak mondta családja segítségét, támogatását is. A fotókiállításán túl természetesen fogadta őket a Mikulás is, hiszen Rovaniemi a lappföldi nagyszakállú, Joulupukki városa. Eljutottak egy rénszarvasfarmra is és elautóztak a három órányira lévő Ouluba, Siófok testvárvárosába, ahol Tímea szintén számos fotót készített – úgy mondta, ezek is tipikus „ahogyan én látom”-jellegű képek, akár csak a balatoni, veszprémi fotói. Képei jövőre várhatóan Tallinba is eljutnak, az észt főváros is testvérvárosa Veszprémnek.