Interjú.
– Díszpolgári oklevélből mindketten kaptatok egyet-egyet, de mikor kaptátok az első közös okleveleteket? – kérdeztük az újdonsült díszpolgároktól a városnapi ünnepséget követően.
Móczár István: – Éppen 40 éve dolgozunk együtt, az első díjunkat egy kisfilmünkért pedig rá egy évre, 1986-ban kaptuk.
Róka Ildikó: – Úgy kezdődött, hogy Pista a Siotour-filmklubban megkért, hogy egy animációs kisfilm elkészítésében segítsek neki.
Móczár I.: – No, azóta aztán mindent együtt csinálunk.
Róka I.: – Harminc éven át voltunk élettársak, csak tíz éve kérte meg a kezemet a Pista, a Csobánc tetején. Mindig szerettünk túrázni, akkor is, ha éppen nem egy forgatás miatt mentünk.
– Alkotópáros még nem kapott díszpolgári címet Siófokon, még rendeletet is módosított a képviselő-testület, hogy odaadhassa nektek így, megosztva...
Móczár I: – Oklevelet azért mindketten kaptunk. És Ildikó az első női díszpolgár.
– 40 év alatt, merthogy annak is 40 éve, hogy Varga Imre 1985-ben átvehette Siófok első díszpolgári kitüntetését…
Róka I.: – Számomra duplán különleges év az idei, még nem is igazán sikerült magamban feldolgoznom: idén nyáron Siójuton vehettem át édesapám posztumusz díszpolgári kitüntetését, és még ugyanebben az évben most mellé kerül a sajátom, a sajátunk is…
– Mondhatni különleges, egyedi a ragaszkodásotok is Siófokhoz, hiszen minden egyes Ízőrzők epizód végén ott a Siófok felirat…
Móczár I: – Túl vagyunk a 322. Ízőrzőkön és az elsőtől fogva így van, mi találtuk ki, hogy mutassuk meg, honnan jövünk, a kétnapos forgatások után hol készítjük az epizódokat. A nézők közül sokan fel is fedezik, volt, ahol megkérdezték: a Duna tévé siófoki?
– És mi az az elmúlt 40 évből, ami Siófokkal kapcsolatban legelőször eszetekbe jut?
Róka I.: – Nekem elsőre a Lexi, vagyis a Csiszár Elek festőművésszel (szintén díszpolgár) folytatott beszélgetéseink. Az járta róla, hogy csak fest, ki se mozdul emeleti lakásából, ehhez képest napra kész volt sportból, művészetekből, politikából.
Móczár I: – Nekem meg a valahai Siotour klub melletti Balaton-part, oda jártunk télen, nyáron, reggel és este balatoni etűdöket forgatni, nem tudom megmondani, miért pont oda, volt valami különös atmoszférája a Balaton vízére hajló szomorúfűzzel, ami persze már rég nincs meg, se az a romantika…
– Mivel nyilván strapás a folytonos országjárás, gondolkodtok-e azon, hogy meddig lehet folytatni?
Móczár I: – Még „csak” 322 településen vagyunk túl… Titokban ki-ki jelölünk egy-egy időpontot, hogy na még eddig, de sose sikerül betartani. Folyamatosan keresnek bennünket újabb településekről, a Duna tévések mondják, hogy folyamatosan nagy az Ízőrzők nézettsége, vagyis nehéz volna, nehéz lesz egyszer majd abbahagyni. Életformánkká vált az elmúlt közel 20 évben.
Róka I: – Ha egyszer befejezzük, biztosan hiányérzetünk lesz. De akkor sem marad Ízőrzők nélkül a néző, hiszen már most is kérnek tőlünk újrafeldolgozásokat, rövidebbre vágott korábbi epizódokat. De bőven van még hová mennünk, úgy is, hogy főleg falvakban fordulunk meg, városokban kevésbé. A zártabb községekben jobban őrzik a hagyományt, fontosabbak a közösségek, mint például abban az apró őrségi faluban, ahol mind a 73 lakosnak van kulcsa a közösségi házhoz…
F. I.
(Képünk a városnapi Értéktár-kiállításon készült. Az alkotópáros munkásságát 2021-ben vette fel a bizottság a siófoki értéktárba. Róka Ildikó és Móczár István mögött a róluk készült rajzos portré a kiállításon).
