... avagy: a díszpolgár „másik énje”.
Egy vizualista képelő képtelenségei láthatók a Kálmán Imre Művelődési Központ galériájának nyári tárlatán: festmények, fotók, faragványok, grafikák, epoxigyantába ágyazott „lebegő” alkotások. Móczár István „másik énje”, amivel Siófok díszpolgára még a barátait is meg tudja lepni, hiszen kevesen ismerik alkotói énjéből ezt a másikat. Ezt a titkát eddig otthon, Kilitiben őrizte, most kilép vele a nyilvánosság elé is a Helyi Érték Egyesület (HÉ!) Balaton Szalon kiállítássorozatának részeként. A 2026-os Pünkösdi Szezonnyitó első eseményét köszöntő dr. Kovács Miklós alpolgármester is arról beszélt: kereken 50 éves az ismeretségük Móczár Istvánnal, de ez a tárlat őt is meglepte, és persze meghökkentette már a címe is… „Valóság és fantázia egymásba olvad, az alkotói szabadság kiteljesedik, mert nem fél átlépni a megszokott határokat, korlátokat, és ettől lesz egyedi, különleges a művészete” – mondta az alpolgármester.
„Minden a lélekről szól: a képzőművészeti alkotások, a képek, a filmek – állapította meg a kiállítást megnyitó Veszeli Lajos festőművész. – Móczár István kiliti otthonában egy heterogén alkotói komplexummal találkoztam; észrevesz valamit és már dolgozik, sajátos gondolatvilágával és olyan különleges látásmódjával, ami valószínűleg a film világából maradt benne. Dolgozik és továbblép, mert nem bír magával. Siófok reneszánsz alkotója, aki bizonyítja, hogy nem kell ide iskola, egyszerűen érzi, mit akar csinálni. Tartalmas emberek a feleségével. Ez a művészet. Fényre vágyunk mindannyian, sok képén ezt látom, ez van Istvánban is. És minden alkotásában megjelenik valami finom, hűvös humor. Bár nem tudom megfejteni a szót, de valóban képelő; olyan reneszánsz ember, akinek az alkotásaiban néhány éven belül a digitális világ is bizonyosan meg fog jelenni.”
Operatőr és alkotó, így jellemezi magát Móczár István, akit valami folyton „a fejében kavargó világ megvalósítására ösztönöz”. És ahogyan képei mellé írta, „mindig a saját utamat jártam, hiszek a magam számára kijelölt erkölcsi értékekben, az őszinteségben. Egész életemre jellemző a megszokottól eltérő, újító szándékú alkotás vágya. A fotózásban, a festésben, a fából készült munkáimban és a jelen időszak epoxi gyantába ágyazott világában is ez jellemez.”
Fa alkotásaiban – legalábbis ezt írja – nem teremt új világot, csak a fát letisztítva, megmentve az elmúlástól láthatóvá teszi a benne rejlő alkotást. Az akvarell-festészetben ecset helyett biciklipumpával, nadrággumival, babszemmel, ronggyal is kísérletezik. Lebegő, epoxigyanta-alapú képei pedig bár tetszetősek, valójában arra figyelmeztetnek: a természetes anyagok, ahogy a képein is, a valóságban is már csak pusztulóban vannak jelen, óvjuk hát természeti kincseinket, mert a mindent beborító műanyag jelen rossz irányba vezet…
A kiállításmegnyitón Kiss László művelődésiközpont-igazgató olvasta fel Móczár István Téli Balaton című írását, benne többek között a fatiszta fakutyával, s két kisfilmet is megnézhettünk. Az egyikben feltűntek a Móczár István első kamerájával készített családi snittek 1970-ből, a másik pedig a legtöbb operatőri díjat kapott 1999-es kisfilmjük Róka Ildikóval, melynek a fény mellett egy karcsú vizes kancsó a főszereplője: abban az időben a Sió tévéből a Morva étterembe jártak ebédelni, és ezen a vizes kancsón keresztül látott különleges fényeket Móczár István, ezért el is kérte Tóth Lacitól, az étterem vezetőjétől. S persze a tárlatnyitó végén a sajátos cím titkát is felfedte a díszpolgár alkotó: vizualistának egy újságíró nevezte el, a képelő onnan van, hogy egy Ízőrzők-forgatáson egy néni mondta, miközben a többiek már ettek, de István még dolgozott, hogy hagyjunk ám egy adagot a képelőnek is. A képtelenség pedig magától értetődik…
F. I.
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
