TŰNT IDŐ (MÚLÓ IDŐ), Varga Imre, Siófoki Kórház Rendelőintézet parkja, 1971. bronz
PROFESSZOR, Varga Imre, Fő tér, 1977. bronz
Varga Imre műve Hatvani István (1718-1786) tudósnak állít emléket, aki a debreceni Kollégium tanára volt, így az alkotás első példánya Debrecenben található. Varga Imre szobrából még egy példány áll a belgiumi Middelheim Múzeumban is. Hatvani Istvánról Arany János (Hatvani) és Jókai Mór (A magyar Faust) műveiben is olvashatunk.
KOPERNIKUSZ, Varga Imre, Kálmán Imre Művelődési Központ előcsarnoka, 1973. bronz
VÁRAKOZÓK (ESERNYŐSÖK), Varga Imre, Fő tér, 1985./2003 bronz
Varga Imre párizsi látogatása ihlette az alkotás létrejöttét. A négytagú kompozíció prostituáltakat ábrázol, akik kiszolgáltatottan várják kliensüket a párizsi havas esőben. Az alkotást elkészültekor Párizsban a Louvre közelében állították ki, majd hazatérte óta Óbuda Fő terét díszíti. A művész elkészítette a kompozíció másodpéldányát, mely 2003 óta áll városunkban.
VÉNUSZ SZÜLETÉSE, Varga Imre, Fő tér, 1988. bronz, krómacél
MEMENTÓ A II. MAGYAR HADSEREGÉRT 1944. (HŐSI EMLÉKMŰ), Varga Imre, Fő tér, 1978/2003 krómacél
Varga Imre a II. világháborúban repülős tisztként részt vett a frontharcokban. A II. magyar hadsereg nyomait repülőgépéről ő is látta. Megrázó emlékeit öntötte szoborba, amikor elkészítette a Hősi emlékmű című alkotását. A katonákat ábrázoló fej, láb és kar nélküli alakok reményvesztve, betegen menetelnek hazafelé.
RÁKÓCZI FERENC, Varga Imre, Fő tér, 1998. bronz, krómacél
SZÉCHENYI ISTVÁN, Varga Imre, Fő tér, 2011. bronz, krómacél
Varga Imre Széchenyi Istvánt ábrázoló alkotását 2011-ben helyezték el a Fő téren. Széchenyi István jelentős szerepet vállalt a balatoni gőzhajózás megindításában, és ő lett az 1846-ban megalapított Balatoni Gőzhajózási Társaság örökös elnöke. Ugyanebben az évben bocsátották vízre Balatonfüreden a Kisfaludyt, a Balaton első lapátkerekes gőzhajóját. Varga Imre szobrászművész bronz és krómacél kompozíciója Széchenyit a Kisfaludy gőzhajón állva ábrázolja, a Balaton vizét az alkotást körülvevő vízmedence és szökőkút szimbolizálja. Széchenyi alakjának elhelyezése is szimbolikus értelmű, hiszen a kikötő felé tekint, ezzel is kifejezve a hajózás iránti elkötelezettségét.
LA CHAROGNE, Varga Imre, Fő tér, 1989. bronz, krómacél
CZÓBEL BÉLA, Varga Imre, Fő tér, 1977. bronz
MÁRTÍROK (TÖREDÉK), Varga Imre, Millennium park, 1996. bronz
Varga Imre alkotása eredetileg Kaposváron állt, és a Tanácsköztársaság bukása utáni megtorlások áldozatainak állított emléket. Az eredetileg hét alakból álló szoborcsoport a rendszerváltás után került Siófokra, ahol a megmaradt három alak és Varga Imre által újraöntött negyedik szobor került felállításra.
KÁLMÁN IMRE, Varga Imre, Millennium park, Zenepavilon, 1997. bronz, krómacél
Siófok két neves szülöttjének különleges találkozása ez az alkotás. Kálmán Imrét, az operettkirályt ábrázolja Varga Imre szobrászművész jellegzetes bronz és krómacél alkotása.
Kálmán Imre 1882. október 24-én, Siófokon látta meg a napvilágot, innen indult el a világhírnév felé. Leghíresebb operettjei: a Tatárjárás, a Cigányprímás, a Csárdáskirálynő, A bajadér, a Marica grófnő, A cirkuszhercegnő és a montmartre-i ibolya.
Varga Imre szobrászművész békés, barátságos öregúrként, karosszékben ülve mutatja be a zeneszerzőt. Az enteriőrszerűen bemutatott alkotás elhelyezése meghitt, otthonos hangulatot teremt a zenepavilonban. Az ideérkező látogató úgy érezheti, hogy Kálmán Imre vendégeként lépett be az operettszerző szobájába. A szoborkompozíciót 1997. május 17-én avatták fel.
BARTÓK BÉLA, Varga Imre, Szent Miklós park, 2004. bronz, krómacél
AZ ÖREG KRÚDY, Varga Imre, Jókai park, 2005. bronz, krómacél
KRÚDY MELLSZOBOR, Varga Imre, Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, 2004. bronz
SZENT FLÓRIÁN, Varga Imre, tűzoltóság parkja, 1991. bronz
KRISZTUS KERESZTHALÁLA, Varga Imre, Szépvölgyi úti temető, 1999. krómacél, hegesztett vas, bronz
SARLÓS MADONNA, Varga Imre, Szent Kilit templom kertje, Siófok-Kiliti, 2004. bronz
KÁROLYI MIHÁLY, Varga Imre, Végh Ignác tér, 1975. bronz
KÖNNYEK KÚTJA, Varga Tamás, Millennium park, 2006
VARGA IMRE, A NEMZET MŰVÉSZE, Varga Tamás, Rózsakert, 2021.
KARINTHY FRIGYES, Varga Tamás, Isztria sétány, 1998.
KRISZTUS FELTÁMADÁSA, Varga Tamás, Darnay Kálmán tér (Szent Kereszt templom), 2004. bronz
TAPINTHATÓ TÉRKÉP, Farkas Pál, Fő tér, 2020. bronz és gránit
KÁLMÁN IMRE, Meszes Tóth Gyula, Fő tér, 1961.
BESZÉDES JÓZSEF, Vigh Tamás, Fő tér, 1963. bronz
SZŰZ MÁRIA, Kling József, Fő utca 57., 1991. műkő
I. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ, Székely Károly, Fő tér, 1925. műkő
II. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ, Kiss Sándor – Vadász György, Millennium park, 1994. márvány, gránit
ZUHANYZÓ NŐ, Martsa István, Millennium park, 1961. mészkő
KÖNNYEK KÚTJA, Varga Tamás, Millennium park, 2006.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából avatták fel Varga Tamás szobrászművész alkotását a Millennium parkban. Az emlékmű középpontjában egy könnyező nő áll, emlékeztetve arra, hogy a fél évszázaddal ezelőtti tragikus események után tilos volt az erkölcsi megemlékezés, sőt még sírni sem volt szabad.
Az alkotáson található, Vergiliustól származó, latin nyelvű felirat: Sunt lacrimae rerum, (az (élettelen) dolgoknak is vannak könnyeik).
SZAPUDI ANDRÁS EMLÉKMŰ, Horváth Gergely, Hock János köz, 2016. fa, fém
MERENGŐ KISLÁNY, Ligeti Erika, Hock János köz, 1964. mészkő
1848-AS EMLÉKMŰ, Március 15. park, 1948. homokkő
HOLOKAUSZT-EMLÉKMŰ, Zalubel István, Széchenyi utca 4. (zárt udvarban), 2014. krómacél, márvány
A VÍZ VILÁGNAPJA, Mester Nagy József, Tanácsház utca 7., 1999. fa
KAVICSOT TARTÓ FIÚ, Csíkvári Péter, Fő utca (Autóbuszállomás) 1983. bronz
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKÉRE, Széchenyi utca, 2021. mészkő, márvány, fém
BICIKLIZŐ LÁNY, Fürtös György, Mártírok útja, 1990. pirogránit
NAPÓRA, Millennium park, 1995., alumínium, márvány
CERES ISTENNŐ, Karinthy Frigyes u. 5. (zárt udvarban), beton/műkő
MADÁR SZÖKŐKÚTTAL (VÖCSÖK), Bolgár Judit, Nagystrand főbejárat, 1959. alumínium
SIRÁLYOK, Cseh István, Petőfi sétány 9. (Nagystrand bejárat), 1964. alumínium
NAPÓRA, Barta Lajos, Petőfi sétány, 1962. beton/műkő
SOLI DEO GLORIA, Andrássy Kurta János, Jókai park, 1991. műkő/homokkő
VARGA IMRE, A NEMZET MŰVÉSZE, Varga Tamás, Rózsakert, 2021.
Varga Imre, Siófok szülöttje és díszpolgára 2019-ben hunyt el. A városvezetés felkérte a művész fiát, Varga Tamás szobrászt egy mű elkészítésére, mely méltó emléket állít édesapjának. Az alkotás sajátos megfogalmazással a balatoni mesék, mondák világába helyezi Varga Imrét, akit egy padon ülve láthatunk a Balaton tündérével. A szobor mondanivalója szimbolikus értékű, hiszen a művészt nem a jelenben, hanem az örök időkben ábrázolja.
KARINTHY FRIGYES, Varga Tamás, Isztria sétány, 1998.
Karinthy Frigyes író nagyon szerette Siófokot, több évtizeden át minden nyáron visszatért a városba. Családjával a Batthyány utcai Vitéz panzió vendége volt, itt hunyt el 1938-ban. Varga Imre fia, Varga Tamás szobrászművész alkotása 1998 óta áll az Isztria sétányon.
SZÉKELYHÍDI SZEKRÉNYESSY KÁLMÁN, Bajnok Béla, Rózsakert, 1997. mészkő
HALÁSZOK, Somogyi József, Rózsakert, 1971. bronz
BALATONI SELLŐ, Vilt Tibor, Rózsakert, 1974. mészkő
A BÉKE JÓSÁGOS ANGYALA, Pjotr Tyimofejevics Sztronszkij, Kikötő, Móló, 2012.
AD ASTRA (A csillagok felé) – Horthy István emlékmű, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Hajóállomás (zárt területen) 1943 (újra felállítva: 2013), márvány
STEFÁNIA FŐHERCEGNŐ, Sörös Rita, Vitorlás kikötő, 2005. bronz (zárt területen)
BALATONI NAPFÉNY (URÁNIA), Borsos Miklós, Vitorlás utca 17. (a meteorológiai obszervatórium kertjében áll), 1960., mészkő
SZENT-ISTVÁNY DEZSŐ EMLÉKMŰ, Szigligeti utca, 1934. műkő
FEKVŐ NŐ, Sóváry János, Deák Ferenc sétány 12. (zárt udvarban), 1965. mészkő
NIKÉ (NŐI TORZÓ), Marton László, Liszt Ferenc sétány, 1970. mészkő
ÁLLÓ NŐ, Alexa Ferenc, Deák Ferenc sétány 10. (magánterületen), 1965. mészkő
SZÉLBEN ÁLLVA, Lesenyei Márta, Beszédes sétány 82., 1970. bronz
KRISZTUS FELTÁMADÁSA, Varga Tamás, Darnay Kálmán tér (Szent Kereszt templom), 2004. bronz
TRIANONI EMLÉKMŰ, Ripszám Ágnes – Ripszám János, Béke park, 2010. krómacél, beton, üveg, fa
HAJÁT FONÓ LEÁNY, Péterfy László, Siófoki Kórház Rendelőintézet udvara, 1970. mészkő
HÓPÁRDUC, Szőke Gábor Miklós, Szekrényessy Kálmán u. 1., (Kiss Szilárd Sportcsarnok) 2018. krómacél
MÁRTÍRSIRATÓ, Bors István, Kele utcai temető, 1971. bronz, gránit
UFO, Marosits István, Koch Róbert utca, 1988. beton, műkő
SZÉLBOLYGÓ, Marosits István, Szépvölgyi út 2. (Beszédes József Általános Iskola udvarában), 1985. krómacél
SZENT ISTVÁN, Siófok-Kiliti, Asztalos u. 3.
KÁLVÁRIA, Siófok-Kiliti Asztalos utca (Szent Kilit római katolikus templom), 1855. mészkő STÁCIÓK, Ágoston-Papp Mónika, 2017.