1848. március 15-re emlékeztünk Siófokon.
Az idén 500 éve megvívott mohácsi csatavesztésünk után nemzetünk egészen a rendszerváltásig legfeljebb is csak időszakosan volt képes arra, hogy erőt mutasson és független nemzetként éljen – emlékeztetett ünnepi beszédében dr. Lengyel Róbert polgármester. „Az az ország, amely II. Lajos királyunk uralkodásával bezárólag Európa egyik jelentős gazdasági és politikai középhatalma volt, végképp a török és a Habsburg ütközőterülete lett. S amikor már úgy tűnt, hogy nekünk örökké csak a szolgaság szerepét osztják ki, 1848-ban megint feltámadt a remény, a márciusi ifjak, begyújtották a forradalom lángját, aztán jöhetett Kossuth apánk, a szellemi vezér, aki meg fegyverbe is szólította a nemzetet. Nincs magyar szív se itthon, sem külhonban, sem a világ bármely más pontján, amely 1848. március 15-öt említve, ne dobbanna egy hangosabbat. Mert ez a dátum és az az eszme, amit hordoz, a magyar elmében mindenen felülkerekedik. Ezt mi valamennyien tiszta szívvel vagyunk képesek megünnepelni, mert ez csak a miénk, magyaroké. És ami a tanulságokat, a ma is, sőt, ma különösen is aktuális tanulságokat illeti: az egyik, hogy valahova tartoznunk kell. Egyedül nem ment és nem megy. Kellenek a barátok és szövetségesek. Most olyan történelmi időket élünk, amikor végre elsöprő többséggel, a saját akaratunkból tartozunk valahova. Amikor Európa szerves része, az Európai Közösség tagja vagyunk. Maradjon is ez így, mert a józan eszünk, a jól felfogott érdekünk és Szent István királyunk hagyatéka egyaránt ezt kívánják, sőt, követelik tőlünk. Aztán tanulság az is, hogy gondolkodjunk egységes nemzetben. Mert a széthúzásnak, az egymás elleni uszításnak, a riogatásnak, a nemzetromboló, bűnös cselekedeteknek előbb, avagy utóbb, de mindig meg kell fizeti az árát. És ez az ár általában igen súlyos. Végül még egy tanulság: egyetlen pillanatra se feledjük, hogy a honvédjeink Világosnál, reményt vesztve és könnybe lábadt szemekkel nem a labanc elé dobálták halmokba a nemzeti lobogókat és a puskáikat. Hanem egy olyan ember elé, aki annak előtte térdre rogyasztotta a lengyel testvéreink szabadságharcát is. 1849-ben meg, úgy 200 ezer lovassal és Isten tudja mennyi ágyúval a háta mögött, benyomult a magyar földre is. Legyilkoltatott sok-sok katonánkat, kikényszerítette a megadásunkat, a végén pedig a seregével ő sorakozott fel Világosnál, hogy végképp megalázza a magyart. Közvetetten ő járult hozzá az aradi és más vértanúk legyilkolásához, Kossuth és sok más kiváló honfitársunk száműzetéséhez, azaz, mivel a Habsburg erre kevésnek bizonyult, valójában ő taposta földbe a magyar szabadság ügyét: Ivan Fjodorovics Paszkevics, orosz cári tábornagy... Majd ugye 1956 leverése, és a kommunista uralom… Ezt úgy tűnik, mára sokan kezdik elfelejteni e hazában. Olyanok is, akik alig pár évtizede még a torkuk szakadtából ordibálták, hogy „ruszkik haza”, meg „továrisi konyec”. Vérrel írott betűkkel üzen nekünk a múltunk, üzennek elődeink, és ezt az üzenetet mostanság különösen is hangosan kell felolvasnunk; szóval csak óvatosan, mindenki csak nagyon óvatosan a nagy orosz medve talpának a nyalogatásával!…”
…
Ünnepi műsort idén a Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium diákjai adtak a Fő téren Szabadság szárnyain címmel, a pártok, civil szervezetek és intézmények pedig a Március 15. parkban álló emlékműnél helyezték el koszorúikat. Közreműködött a Siófoki Férfi Dalkör és a 466. sz. Magyar Tenger Cserkészcsapat. A HÉ! Egyesület is megtartotta hagyományos megemlékezését a magyar sajtó napján a Siófoki Hírek alapító főszerkesztője, Szapudi András emlékasztalánál, a Millennium parkban, a Kálmán Imre Műhely növendékeinek műsorával.
...
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
