Egy grió Siófokon; Lamine hangszere a kora, a 21 húros nyugat-afrikai hárfa.
„Kicsit beszélek magyarul, tanulom, ez a hetedik nyelv, szeretek magyarul beszélni, nem is olyan nehéz, hallás után könnyen tanulok, a zenét is füllel tanultam. Szenegálból jöttem, koraművész vagyok, apám és az ő apja, meg az apám apjának az apja is koraművész és grió volt, én 42. generációs griot vagyok (ejtsd: grió – a szerk.), zenélek, táncolok. A kora gyógyít és szórakoztat” – mondja magyarul Afrikora Lamine, aki három éve él együtt Siófokon Bajczi Mariannával, aki a Marianna Art Kuckó élményműhelyben alkotótáborokat, jobb agyféltekés rajz- és festőtanfolyamokat, valamint képesség- és készségfejlesztő programokat vezet.
A kora
Marianna – akiről 2021. júniusi lapszámunkban írtunk – egy koponyadaganat után költözött Siófokra, tartott terápiás foglalkozásokat a szegedi fegyházban, a veszprémi pszichiátrián, tanított a dalai láma és Böjte atya gyermekotthonában, bejárta Indiát, Vietnámot, Malajziát, Thaiföldet.
És nemrég Szenegált is, de ott nem tanított, hanem Laminet és családját látogatta meg. „Én ékszer-töklámpásokat, gyertyatartókat készítek tökből és Lamine tradicionális hangszere is tökből készül, ez a kis párhuzam közel hozott minket már első találkozáskor is. A mi közös történetünk Budapesten kezdődött, egy Afrikának szánt jótékonysági rendezvényen. Én afrikai témájú élményfestést vezettem, Lamine pedig zenélt” – így Marianna.
Afrikora Lamine tradicionális hangszere a 21 húros kora, a nyugat-afrikai hárfa, félbevágott afrikai óriástökből készül, amit kecskebőr borít. A koraművész családfája ezer évre nyúlik vissza, több rokona is képviseli e hagyományt a világ színpadain, nagybátyja rendszeresen turnézik Európában, de a mi közép-európai régiónkban Lamine egyedi művészete, hangszerhasználata egészen az elmúlt évekig ismeretlen volt. A 2022-es Sziget Fesztiválra hívták fellépni, azóta minden évben játszik ott, és egyre több fesztiválon, rendezvényen mutatja be különleges világzenéjét; Siófokon július 21-én a hajóállomáson mutatkozik be a nagyközönség előtt.
A grió
Lamine nem csak koraművész, hanem grió (történetmesélő és hagyományőrző) is. A grió cím kizárólag azokat illeti meg, akik grió családba születnek; Lamine a 42. generációt jelenti az ő családjában. Nagyon fontos a társadalmi szerepük. Ők voltak például a nyugat-afrikai részen, a mandinka népcsoport egykori területén anno a királyok „hangjai”, az uralkodó üzenetét a griók énekelték el a népnek. Országok közötti közvetítők is, ha gyermek születik, annak a nevét is a grió énekli ki először a családnak az újszülött egyhetes ünnepén. Amikor valaki meghal, ők énekelnek az eltávozott életének felemelő pillanatairól, ezzel adva erőt a családnak. Szenegál függetlenné válásáig, 1960-ig a nemzet egyik jelképének számító hatalmas majomkenyérfák (baobabfák) üregeiben temették el a griókat. Ez a fa az időtállóság és a bölcsesség megtestesítőije, ötszáz éves korára gyakran egy hatalmas, természetes törzsnyílással ajándékozza meg a természetet, s ez ott szent helyül is szolgál. Szenegál másik jelképe az oroszlán.
„Két különböző világból érkeztünk, mégis ugyanaz a belső hívás vezet bennünket: megmutatni az embereknek azt a világot, amit mi már felfedeztünk; a zene, a festés, a kreatív alkotás és az önismeret mélyebb rétegeit – mondják. – Ugyanazt a küldetést érezzük: inspirálni másokat a saját életutunkkal, és emlékeztetni őket arra, hogy mindannyiunkban ott rejtőzik valami több, valami igaz. Nehéz helyzetből indultunk, és saját erőnkből, hittel, kitartással építettük fel a világunkat; most pedig egy közös világot álmodunk, amelyben a szabadság, az emberi mélység és a teremtés öröme kapcsol össze minket és másokat. Fontos számunkra, hogy aki eljön hozzánk, feltöltődve, megerősödve és az életre kíváncsibban távozzon. Hisszük, hogy mindenkiben ott van valami több, csak néha kell egy biztonságos, inspiráló tér, ahol ez megmutatkozhat. Ha épp Siófokon jársz, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt értékes, tartalmas élményeket kínálunk.” Sok más mellett Lamine-nal csekerét (afrikai tök-csörgőt), vagy más afrikai hangszereket lehet készíteni, s akár afrikai dobokon dobolni.
Gyökerek
„A koncertjeimen jól fogadják, szeretik a zenémet – feleli Lamine arra a kérdésünkre, milyen a fogadtatása idehaza, afrikai zenészként. – Csellóssal, hegedűssel, gitárossal együtt is léptem már fel, vagy a Művészetek Palotájában, ahol Sena énekelt, Presser Gábor zongorázott. A magyar zenészek nyitottak, szeretik, tisztelik a hangszeremet, én a 21 húros korámmal bárkivel tudok játszani, a zene valóban a véremben van, velem viszont nehéz játszani annak, aki mindig kottából zenél. A klasszikus hétköznapi pörgésből keveset látunk és élünk, mert inkább csendesebb, saját ritmusunkban élünk.”
„Aki afrikai és raszta hajú, azok cigiznek, szívnak, isznak, ez a magyar sztereotip gondolkodás – veszi vissza a szót Marianna. – Amikor a pesti utcán leszólítják Laminet, és kínálnak valamilyen szert, nem érti miért, hiszen az ő világában ezek nincsenek. Aki eljön hozzánk, az bizonyosan úgy megy el, hogy lelki tisztaságot, értékes útravalót kapott Laminetól, a történeteitől, a zenéjétől, ami egy valóságos csoda. Szerintem most is zene van a fejében, igaz, Lamine?”
„Igen – feleli a koraművész. – Én a zenén keresztül adok hangot mindannak, ami bennem van, a fájdalmat nem hordozom, hanem elengedem vele, és ugyanígy a boldogság is ihlet, amit a muzsikában osztok meg a világgal. Akkor tiszta a zenénk, ha mi magunk is azok vagyunk, nem iszunk például soha alkoholt, nem dohányzunk. A zenémmel, a hozzá kapcsolódó történetekkel pedig inspirálni is szeretnék. Mi, griók büszkék vagyunk az örökségünkre – nem vagyonra, hanem tudásra, történetekre, hangszerekre, dallamokra. Amikor ezt megmutatom a zenében, sokszor érzem, hogy ez megérinti az embereket itt Magyarországon is. Talán segít nekik is emlékezni arra, hogy mindenkinek van gyökere, amit érdemes megbecsülni.”
Harmónia
Marianna három hónapon át vendégeskedett Szenegálban. Azt mondja, nagy szeretettel fogadta Lamine családja, a köztük lévő korkülönbség sem számított, már csak azért sem, mert ott ez tabutéma, egymás korát nem firtatják, tiszteletlenség lenne ezt kérdezni (Lamine nem is tudja, hány éves az édesapja és az édesanyja). Ugyancsak nem illik megkérdezni, ki mennyit keres – ez tolakodónak számítana. „Ott nem ez a fontos. Az emberek kevesebbet szoronganak a jövő miatt, nem agyalnak annyit, inkább a jelen pillanat értékeit keresik: süt a nap, énekelnek a madarak, együtt lehetnek. Sok generáció él egy fedél alatt, gyakran harmincan-negyvenen is. Együtt esznek, és ha valaki nincs ott az étkezésnél, eljátsszák egy dobon a hívó ritmust. A nagy közös tálakat a földre teszik, köréjük ülnek, és kézzel esznek – hiszik, hogy így jobban megélik az összetartozást. Az idősek nem élnek egyedül, a család gondoskodik róluk.”
Lamine közben egy kellemes relaxzenét játszik 21 húros hangszerén. „Ez egy új szerzemény; itt vagyunk a kertben, beszélgetünk nyugalomban, ez a harmónia jött a szívembe” – mondja végül. Július 21-én a hajóállomási Dísz téren Afrikora Lamine és zenésztársai a siófoki közönséggel is megismertetik az afrikai ritmusok varázsát.
F. I.
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
