Pszichiátria: a halálipar – fogadja a látogatót a jókora felirat a Residence hotelben, s a figyelmeztetés: felkavaró képanyag!

 

Sokkol, megdöbbent, ugyanakkor kérdések egész sorát veti fel a kiállítás, mely különböző nyelveken a világ számos országát megjárta már, lévén a szervező nemzetközi emberi jogi szervezet: az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért alapítója a Szcientológia Egyház és 1969 óta az a célja, hogy „nyilvánosságra hozza a pszichiátria emberi jogi visszaéléseit, és megtisztítsa a mentális gyógyítás területét.”

Áltudomány, halálipar, olvassuk a hatalmas tárlókon (aki magyar feliratos dokumentumfilmeken tekintené meg a bemutatandó anyagot, azt is megteheti), elindulunk az 1700-as években, amikor „az elmebetegek kezelése egyet jelentett a kínzással...ketrecbe, ólba zárták, meztelenül falhoz láncolták, verték, korbácsolták, megégették, víz alá nyomták”. Megnézhetjük a nyugtatószéket, ami minden volt, csak nem nyugtató, vagy a meglepetésfürdőt. De a kiállítás egyáltalán nem a pszichiátriai módszerek régmúlt történelméről szól, sőt… A holokausztot is tudományos módszerekkel megtervezett emberirtásnak nevezi, az úgynevezett eugenikai világnézet jegyében, mely szerint egy amerikai pszichológus még 1994-ben is „genetikailag korlátozottnak címkézi az afroamerikaiakat és a spanyolokat.” Vagy: „szovjet pszichiáterek találták ki a lusta skizofréniának nevezett mentális betegséget, melyet olyan politikailag másként gondolkodókra alkalmaztak, akiket a kommunista vezetők intézetekbe akartak elzárni.” Az elmúlt 50 év során összeállt nemzetközi kiállítási anyag szerint „a szerb pszichiáterek kirobbantottak egy háborút, Jovan Raskovics szerb pszichiáter azt mondta a szerbeknek, hogy uralkodniuk kell a horvát és muszlim kisebbségen, mert ők pszichológiailag alsóbbrendűek...Radovan Karadzsics pszichiáter, Raskovics diákja vezette Szerbia háborúját a horvátok és a bosnyákok ellen… Oszama Bin Laden fő tanácsadója, a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás értelmi szerzője is pszichiáter volt és sebész.”

S bár azt hinnénk, ilyesmi ma már nem létezik, azt is olvashatjuk, hogy a „jégcsákány-hadművelet” ugyan a 60-as években véget ért (elektrosokk után jégcsákánnyal hatoltak a szemüregen át a páciens agyába), azóta szikével, elektródákkal működik a pszichiátriai sebészet… Vagy „csupán” gyógyszerekkel, így téve tönkre hiperaktívnak mondott gyerekeket, így kergetve halálba számos hírességet (Judy Garland, Marilyn Monroe, Kurt Cobain). A Nobel-díjas írónak, Ernest Hemingway-nek a cukorbetegségére „írtak fel” 20 elektrosokkot, közben azt írta egy barátjának, hogy tönkretették a fejét, kitörölték az emlékezetét, „csodás kezelés volt, de a páciens belehalt”. Néhány nappal azután, hogy kiengedték a pszichiátriai klinikáról, öngyilkos lett.

Nem létező tudomány – állapítják meg –, amit kormányzati pénzekkel és az egészségbiztosításnak nem lenne szabad támogatni, sőt, „mivel nem lehet megreformálni, meg kell szüntetni”. S hogy miért éppen Siófokon és miért éppen most? Az emberi jogi szervezet magyarországi munkatársai ezt is elárulták kérdésünkre, és itt jött az újabb megdöbbenésünk: a szombat délig látható kiállítás megnyitásával egyidőben kezdődött a szomszédos Azúr hotelben a Magyar Pszichiátriai Társaság 28. vándorgyűlése...Ezek után nagyon kíváncsiak lennénk rá, ők vajon mit szólnak a kiállításhoz…

 

F. I.

 

További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0ft35JA5hFPKG6sKaFMqTgu1DyiGB6iuWLeeEWVr7H1BG4AWyqEWLGepdbjzL5qeNl&id=100024924971646