Kilitiben is megterem a banán

2023.09.03. 11:21

Idén még csak filmforgatásra vitték a pálmáit a Rózsakertbe, de azt állítja, hogy ez a jövő: pálmafák a Balaton partján...

Pálmafák az épülő ezüstparti apartmanházak előtt – az augusztusi Siófoki Hírekben írtuk, hogy egyelőre még csodálkozást váltanak ki, vitát gerjesztenek (pálma a Balaton partján?), pedig lehet, hogy ez a jövő… Magyar Bálint szerint mindenképpen ez, de persze ő „hazabeszél”; ma már ugyanis ő a pálmás Bálint (a kétezres évek elején még „cápás” Bálint, Batthyány utcai akváriumában úgy etette a cápáit, hogy beúszott közéjük), kiliti kertje tele egzotikus növényekkel, pálmával, banánnal, a világ legnagyobb lapujával, függőséget okozó, andalítóan édes illatú hawaii rózsákkal, citrusokkal.

„Már amikor a cápashowt csináltam, akkor is érdekeltek a növények, gyűjtöttem a különlegességeket, tanultam is a dísznövénykertészetet – így Magyar Bálint, akinek a pálmái egy amerikai filmben is szerepelni fognak; a siófoki Rózsakert Balaton-partját változtatták tengerparttá a filmesek két napra, a forgatás idejére a pálmáival. – A Thaiföldről behozott kék banánjaim akkora sikert arattak, hogy azt követően kezdtem foglalkozni komolyabban ezzel.”

Lám, Kilitiben is megnő, sőt, el se fagy és terem is banán – magyarázza Bálint mini esőerdejében, hatalmas banánlevelek között. Méghozzá kék banán, piros banán, tigriscsíkos banán – az a fajta, amit a piacon, boltban vásárolunk kilószám, a termőhelyén szinte takarmányszámba megy. A második, harmadik évben fordulnak termőre Bálint banánjai, ha elérik a megfelelő nagyságukat, de addig is rohamosan nőnek, hetente növesztenek több méteres levelet – persze, intenzív trágyázás és öntözés is kell hozzá (de nagy melegben még véletlenül se a fúrt kút hideg vizével!…), s a tőzegtalaj sem árt, mint a kiliti pálma- és banánkertben. Jó néhány vásárlója, érdeklődője ma még rácsodálkozik, hogy fagytűrő banánok is akadnak és hogy a datolyapálma is tűri akár a mínusz 6 fokot is, más pálmafajták, vagy az olajfa az ennél hidegebbet is. A tavaly nyári száraz hőségben pedig a banánokat is takarnia kellett Magyar Bálintnak, aki szerint lassan leáldozóban a Balaton-parton több mint száz éve elterjesztett fenyő, meg a tuja ideje. „Ezeket az éghajlatváltozás miatt lassan felváltják a ma még egzotikusnak mondott növények, amik délről „jönnek” felfelé és nem is túl sokára már senki sem fog csodálkozni, ha pálmafát lát az itteni kertekben, vagy éppen a Balaton partján…”

 

F. I.

 

...

Képeink Magyar Bálint pálma- és banánkertjében, illetve a Rózsakertben készültek.