Kié a haltetem és a nádhulladék?

2025.02.08. 12:22

Másodszor tanácskoztak a déli parti strandüzemeltetők. 

A partvédőműre és a part 8-10 méteres közelségébe sodródott hulladék, nád eltávolítása is a strandüzemeltető feladata, a haltetemé akkor, ha az már a partra került – hangzott el a déli parti strandok üzemeltetőinek második fórumán. Rendszeres összejöveteleiket a siófoki strandokat fenntartó Balaton-parti Kft. ügyvezetője, Kósz Ágota kezdeményezte. A második tanácskozáson a házigazda Siófok mellett Balatonberény, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Balatonvilágos, Szántód és Zamárdi strandjainak üzemeltetői vettek részt. Előadást Kravinszkaja Gabriella, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője, továbbá a balatoni vízirendészet két osztályvezetője, Verb István és Lengyel Tibor tartott, de megosztotta tapasztalatait Németh Balázs, az életmentéssel foglalkozó civil szervezet, a Déli Part Kft. tulajdonosa is.

A siófoki képviselő-testület novemberi ülésén merült fel a téma: a vízből kisodródott haltetemeket és a nádat is az önkormányzati kft. emberi szedik ki a kövek közül, holott nem biztos, hogy az ő feladatuk lenne. Kósz Ágota a strandüzemeltetők minapi tanácskozása után azt mondta a Siófoki Híreknek: „Tisztáztuk, hogy a Balaton-parti Kft. feladata a partvédőműre, vagy partközelbe került hulladék, nád eltávolítása, illetve hogy a haltetemé akkor, ha már partra került. Az eddigi gyakorlatunkon tehát nem kell változtatnunk. Ami a haltetemeket illeti, a vízből a halgazdálkodási társaságnak kell kiszedni a döglött halat, de strandjainkon eddig is megtettük, hogy amint haltetemet észleltünk, eltávolítottuk, hiszen strandszezonban nem várhatunk addig, amíg a halgazdálkodás emberei odaérnek.”

Az első tanácskozásuk után kérdőíves felmérésen mondtak véleményt a strandüzemeltetők, hogy mely témák érdeklik őket a legjobban; a kiértékelés alapján ezek a vízimentés, a hatósági ügyek, a fejlesztést segítő pályázati lehetőségek, az érdekképviselet és a kommunikáció. „Felvetődött, hogy készüljön egy közös imázsfilm, amely valamennyi déli parti strandot népszerűsítené – folytatta a Balaton-parti Kft. ügyvezetője. – Hatósági előírás, hogy hány vízimentőt kell foglalkoztatni, társaságunk 9 főt alkalmaz a szezonban. Németh Balázs szerint fontos volna, hogy a vízimentők mindenütt egységes ruházatot viseljenek, hogy könnyebben elérhetők legyenek. Minden strandot érintő szezon eleji téma az is, hogy – ugyancsak hatósági szabályozás miatt – nem esik egybe a strandnyitás és a hivatalos fürdési idény kezdete. Ez utóbbi időponttól vannak például bóják és vízimentők, addig úgynevezett „szabadvízi fürdőzés” lehetséges.”

 

F. I.