Önkormányzati támogatással.
A város önkormányzata és két támogató segítségével sikerült megszervezni idén is a nyári gyermekjóléti tábort a Siófoki Gondozási Központ Család-és Gyermekjóléti Központjának, immár nem Erzsébet táborként, mert – ahogyan Moher Istvánnétól, a központ vezetőjétól megtudtuk – kikerültek a támogatottak köréből a gyermekjóléti szolgáltatók. A városi önkormányzat 800 ezer forintos támogatása mellett – azok után, hogy támogatáskérő levélben kerestek meg jó néhány helyi vállalkozást és nagyvállalatot – a CE Pláza Hotel 750 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez (így jutottak el a gyerekek az alsópáhoki kalandparkba és játszóházba), a DRV Zrt. pedig a Vizek Házába szóló belépőjegyeket adott. Ez volt az első év, hogy a szülőknek is hozzá kellett járulni az étkezés kifizetésével a tábor kiadásaihoz. „Köszönet jár még a siófoki könyvtár dolgozóinak is, akik saját programjukba illesztették táborunkat, s a Kálmán Imre Művelődési Központnak, mely a helyszínt biztosította” – tette hozzá Moher Istvánné.