... avagy mit üzen nekünk Csiszár Elek 1997-ből?
„Nézem a képet, nem értem ott miért kék lett, s a sarokban miért oly furcsák a fények” – öntötte versbe gondolatait ezúttal is Kocsisné Várnagy Tünde önkormányzati képviselő, a humán bizottság elnöke a könyvtárban, ahol a Csiszár Elek festőművész balatoni képeiből nyílt állandó minitárlatot köszöntötte (a teljes, rímekbe szedett köszöntő a képviselő Facebook-oldalán). A megnyitó különlegessége az a portréfilm volt, amit a Róka Ildikó-Móczár István alkotópáros (Ízőrzők című, hosszú évek óta futó Duna tévés műsorukért nemrég kaptak Hungarikum-médiadíjat) még 1997-ben készített Csiszár Elekkel Siófok 2020-ban elhunyt díszpolgárának zalaegerszegi életműkiállításán, s amit teljes egészében most mutattak be először.
Csiszár Elek úgy fogalmazott 1997-ben, hogy „nyomorult, nyamvadt világunktól kezdek elfordulni, és a szép, boldog, békebeli romantikát megfesteni, mint például a Balatoni romantika. Vagy a Balatoni Vernisszázs, melyen felvonulnak a múlt és a jelen szereplői, Karinthy, Kálmán Imre, egy meztelen női fenék tart a víz felé, egy bungee jumpingos kötélugró, egy mobiltelefonos figura, Jókai, Glatz Henrik, egy copfos férfi, egy matróz és a többi. ” Ezen a képen maga Csiszár Elek is megjelenik, arra pedig, amit a filmes alkotópáros elhozott a kiállításra (Őszi Balaton), a művész az éppen dolgozó Róka Ildikót és Móczár Istvánt is ráfestette.
„Egy szentképet is akartam festeni – így a művész a filmben –, ez lett a háromkirályok, akik a téli Balaton jegén próbálnak átkelni szakadt gúnyában, talán élelmet keresve maguknak. Vagy néhány éve még ez a képem is elképzelhetetlennek tűnt, ma pedig a valóság: egy amerikai IFOR-katona egy belső-somogyi buszmegállóban, télen. Ezen a másik képemen egy alak gólyalábon emelkedik ki a lápból, a mocsárból, a szennyből, ami ugye kígyók, patkányok, kaméleonok, csúszómászók kedvenc helye. Gólyaláb kell a kiemelkedéshez – de azzal is hová mehet vajon?” – szól hozzánk közel harminc év távlatából Csiszár Elek és azt is mondja, pesszimista festőnek tartják a sötét színei miatt, „pedig a pesszimista a jövőbe látó optimista”…
F. I.
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán: