Egész nyáron strandidő: jó szezont zárnak a strandok

2024.08.31. 15:23

Csak a hivatalos fürdési idény ér véget szeptember 1-jén. 

 

A Nagystrand számai jól mutatják, hogy olyan szezont zárunk, amilyenre a legöregebb siófoki vendégvárók se emlékeznek: egész nyáron strandidő volt…Augusztus 28-ig a tavalyi hasonló időszakhoz képest 35 százalékkal nőtt a bevétel (nettó 200 millió forintról 270 millióra), a látogatószám pedig 16 százalékkal (148 ezerről 170 ezerre).

Jobb számokat produkált a Sóstói Strand is: a vendégek száma 53 ezerről 58 ezerre, a jegyárbevétel nettó 42-ről 54 millióra nőtt.

Kósz Ágota, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője amondó: a kiváló strandidő mellett tavalyi és idei újításaiknak, és a szolgáltatási színvonal emelkedésének is köszönhetők a kedvező számok. Két egymástól független külső visszajelzés is ezt igazolja: a Nagystrand idén először érdemesült a Balatoni Szövetség ötcsillagos Kék Hullám zászlójára két különdíj mellett, a strandfejlesztéses Kisfaludy-pályázathoz kapcsolódó országos minősítés során pedig a „Magyarország kincse 4 csillaggal” védjegy viselésére kaptak jogosultságot a turisztikai ügynökségtől.

Az a törekvésünk, hogy újra felépítsük a Nagystrand „márkát”, őszi, téli és tavaszi szezonos rendezvényekkel, élő kapcsolattal a vendégekkel (játékokat hirdettünk, rajz- és fotópályázatot írtunk ki, vevőelégedettséget mértünk),a szolgáltatások színvonalának folyamatos emelésével, hogy ne keverje össze senki a Nagystrandot és a Plázst – így Kósz Ágota. – Az egy elkülönített fehér homokos strandú rendezvényközpont, szórakozóhely, mi a családbarát strand vagyunk, egyre színesebb programokkal. Szeptember 1-jén is még csak a hivatalos fürdési idény ér véget, a Nagystrand sem zár be, szeptember 21-én egész napos, ingyenes családi és céges szezonzáró rendezvényt tartunk BalaParty elnevezéssel (iskolai és céges csapatoknak ügyességi és gyorsasági versenyek, családoknak homokvárépítő verseny előzetes regisztrációval, további részletek később, a kft. honlapján: www.balaton-parti.hu), és szeptember hónapban összehívjuk tapasztalatcserére a dél-balatoni strandüzemeltetőket is. ”