A Mesterséges Intelligenciával dolgozik

2023.07.30. 21:22

Balaton-díjat kapott a Pünkösdi Rózsaünnepen. 

Ötezer fotón őrzi a város múltját – írtuk 2020-ban Ábrahám Gáborról, akinek régifotó-gyűjteménye ma már valahol a húszezer környékén jár, és persze ezek nem csak siófoki, hanem balatoni képek is. A Pünkösdi Rózsaünnepen éppen a Balatoni Szövetség egyik idei Balaton-díját vehette át Siófok amatőr helytörténésze (naponta új képpel jelentkező Facebook-oldaláról talán ma már többen ismerik, mint személyesen), aki ehelyett csak egyszerű lokálpatriótának mondja magát, akinek fontos települése múltjának a megőrzése.

Meglepett a díj, mert az építőiparban, amelyben a legtöbbet dolgoztam, nem szokás a díjazás, különösen nem a melós emberé – így Ábrahám Gábor. – De arra nagyon büszke vagyok, hogy a szűkebb környezetem elismerését kaptam; gyermekkorom óta Balaton-imádó vagyok, az építőiparban és hajósként is a Balatonért dolgoztam.”

Kezdetben régi siófoki képekért „ütötte fel” az internetet, de aztán a fel-felbukkanó egyéb balatoni képek lementését sem tudta kihagyni. „A hazai oldalakat, a nagy magyar adattárakat mára „kiveséztem”, újdonságra egyre kevésbé bukkanok, ezért eveztem külföldi vizekre, az egyik legnagyobb francia képeslap-árverési oldalon például jó néhány ritkaságra lelek, vagy német, olasz oldalakon is. És egy rövid idő óta ráálltam a színezésre, ez még újdonságot, érdekességet jelent és ma már érdemes is a régi fekete-fehér képek színessé varázsolásával foglalkozni. Először ugyanis még csak két színt kínált fel a számítógépes program, kéket és a zöldet meg a kettő keverékét. Ma viszont már a Mesterséges Intelligenciát (MI) használom, amely állítólag több milliárd darabos képadattárból dolgozik és ez alapján színezi ki a fekete-fehér fotókat. Valósághűsége biztosan eléri ma már a 90 százalékot, gondot az árnyék okoz neki például, vagy a nemzetek zászlóinak a színezése. Mielőtt az MI-re küldöm a képet, a hagyományos programmal feljavítom, s kisebb utánjavításra is van lehetőség. Egy-egy jól sikerült színezésnek én nagyon tudok örülni; nem olcsó az MI-program használata, de ez a hobbim. Azt fontosnak tartom, hogy az általam közzétett fotóhoz történet is párosuljon, utánajárok, mikor készült, hol jelent meg, kik vannak rajta, mert szerintem így van igazából értéke a retrófotónak.”

Ahogyan megírtuk, Ábrahám Gábor szervezett Facebook-os hírláncot a közelmúltban, melynek segítségével végig lehetett követni az új Bahart-hajók útját a Dunától a Sión át a Balatonig.

 

F. I.