Súlyosan koppanó szavak siófoki középiskolásoktól, egy kisfilmben.
A Balaton-parti táj vesztésre áll az eltúlzott ingatlanfejlesztésekkel szemben – állapítják meg kisfilmjükben siófoki középiskolások. Szerintük a mai trendek alapján a tó környéke a következő 10-20 évben sokat veszít hangulatából, vonzerejéből. S felteszik a kérdést a diákok: hogyan lehetséges, hogy ma az ingatlanpiac profitéhsége a Balaton-part legfőbb tájformáló ereje?
A Siófok Holnap Egyesület pályázatán elnyert 7,87 millió forintos támogatásból valósult meg az a műhelyfoglalkozás-sorozat, amely a helyi környezeti értékek megismerését és megőrzését célozta meg középiskolások számára Siófok és a Balaton térségében. Ennek keretében a Baross középiskola és a Perczel gimnázium önként jelentkező 18 diákja 2022 ősze és 2023 nyara között fagyban és szélviharban is forgatott, majd fogalmazta meg gondolatait a Természetesen Siófok című kisfilmben, melyet a Sió Moziban mutattak be először. A projektgazda a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete volt.
A középiskolások vízügyi és madártani szakértők útmutatásával, valamint profi operatőr segítségével vettek fel Siófok környezetét jellemző jeleneteket a támogatásból beszerzett kamerákkal. A feladatok elvégzése közben nemcsak filmezni tanultak, hanem környezetük értékeit, kedvező és kedvezőtlen jelenségeit is jobban megismerték. A narrációt is diákok végezték. Négy rövid videó állt össze végül kisfilmmé, ez nem volt része a projektnek, amolyan ráadásként vállalták az elkészítését.
A siófoki diákok a film elején felvetik: sokan közülük tanulmányaik miatt várhatóan elhagyják majd Siófokot, de a Balatonhoz később nem „katasztrófaturistaként” szeretnének visszatérni, a tájra leendő lakóhelyükként szeretnének tekinteni. Ám egyáltalán nem optimisták, nagyon is reálisan látják a Balaton-körüli folyamatokat, azt állítva, hogy „olyan túlkapásokat látni sok helyütt, ami egy óvodásnak is fájna”; a természetes élőhelyek szomszédságában épülő befektetési céllal felhúzott lakóparkokat hozzák fel példaként, mert hiszen ezek 50-100 évre meghatározzák a tájképet. Azt a tájat, amit más egyéb módon is rombolunk, illegális bejárókkal, stégekkel, feltöltésekkel szabdaljuk fel, pusztítjuk a nádast, ahol megtelepszünk, ott murvázunk, térkövezünk, gyomirtózunk, azaz rosszul használjuk a környezetünket.
A fiatalok felhívják a figyelmet az élőhelyek védelmére parkjainkban, kertjeinkben, árokpartjainkon is, szót ejtenek a vízi madarak etetéséről és a varjakról, követendő példának tartják a töreki természetvédelmi terület életközösségének a megóvását, s azt a konklúziót vonják le, hogy az utolsó percekben lehetünk ahhoz, hogy még megtehessük: megtanuljunk együtt élni a környezetünkkel.
...
A Természetesen Siófok című kisfilm a Siófoki Hírek Facebook-oldalán is:
https://www.youtube.com/watch?v=_jJwbwS_Vg8