Sarlós Boldogasszony Római Katolikus Plébánia

Sarlós Boldogasszony Plébánia

Siófok neve a Sió folyó és a vizet elvezető csatorna ősi szó (fok) összekapcsolódásából jött lére. A Sió csatorna ősét a rómaiak ásták ki és őrizték. Neve a Fuk alakban 1055-ben a tihanyi apátság alapítólevelében fordul elő.

A város területén a középkorban hét falu létezéséről tudunk. Itt állomásozott a török sereg balatoni flottája, amely mindent elpusztított a vidéken. A veszprémi káptalan telepesekkel népesítette be az egykori virágzó Fokot. A középkori templom helyén, 1700 körül, szerény kápolnát emeltek. Plébániáját 1711-ben állították vissza. 1790 óta a település neve: Siófok.

1885-ben kezdte el a veszprémi káptalan a telkek parcellázását. A rohamosan fejlődő fürdőhely szükségessé tette egy új, nagyobb templom építését. A mai neoromán templomot 1904-ben Br. Hornig Károly bíboros, veszprémi püspök szentelte föl. 1950-ben került Somogy megyéhez és 1968-ban kapott városi rangot. Méltán nevezzük a Balaton fővárosának. Az 1980-as években helyreállították a földrengés okozta károkat és elvégezték a templom külső-belső felújítását.

Elérhetőség:

Sarlós Boldogasszony Plébánia
8600 Siófok, Fő u. 57.
+36 30 010 0769 (hivatali időben)
siofok.plebania@gmail.com

Lelkipásztorok:
Tomanek Péter
Plébános

Plébános helyettes: Porpáczy Attila

Az aktuális miserend a Sarlós Boldogasszony Plébánia weboldalán található.

Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom (Fő u. 57.)

Szent Lőrinc templom (Szépvölgyi út)

Szent Kereszt templom (Darnay tér)

Szent Anna templom (Siófok-Balatonszéplak, Akácfa u.)

Szent Péter és Szent Pál templom (Siófok-Töreki)