Sétára hívjuk Kedves Vendégünket, Siófokon a Balaton-part dinamikusan fejlődő, sokarcú városában. Az üdülőtelep ódon villái között sétálva megelevenedik a századforduló boldog békeéveinek hangulata. A megújult városközpont viszont már a XXI. századot idézi.
Induljunk el a Fő térről, ahol a 2011-ben felújított Víztorony áll, mely Siófok jelképe. Az ipari műemlék épület 1912-ben épült Gergely Jenő és Guth Árpád tervei alapján. Kezdjük meg sétánkat innen és tekintsük meg a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomot a Fő utcán, mely 1903-ban neoromán stílusban épült és dr. Báró Hornig Károly veszprémi püspök szentelte fel. Tervezője Csomai Károly veszprémi építész volt.
Sétáljunk végig a Fő utca jobb oldalán, elhagyva a Vasútállomás előtti parkot és a Buszpályaudvart, majd megláthatjuk az Oulu Parkban található különleges formájú evangélikus templomot, melyet 1990-ben szentelték fel. Tervezője, a 2011-ben elhunyt Kossuth-díjas építész, Makovecz Imre volt.
Visszatérve, a Vasútállomás előtt az 1996-ban létesült Millenium Park tárul elénk a szökőkúttal, a Zuhanyozó nővel és a Zenepavilonnal, melyben Varga Imre szobra található Kálmán Imréről. Varga Imre szobrászművész Siófok szülöttje, Kossuth- és Herder-díjas művész, aki elsőként lett a város díszpolgára és számos művével találkozhatunk még a város különböző pontjain. A park nyugati oldalán található még Bartha Lajos Napóra-kompozíciója 1961-ből, illetve a templom mögött Varga Imre három darabos Mártírok szoborcsoport-töredéke. A Vasútállomás épülete 1904-ben épült. A Déli Vasúttársaság Buda-Nagykanizsa közötti szakasza 1861-ben nyílt meg, Siófok 1863-ban kapott vasúti megállót.
A parkot nyugati irányban elhagyva érkezünk meg a Hoch János köz és a Kálmán Imre sétány sarkán található Kálmán Imre Emlékházhoz. Ebben a házban született 1882. október 24-én a világhírű operett szerző. Egykori szülőháza ma a város kiállító helye, melyben látható a később híressé vált zeneszerző zongorája, számos használati tárgya, eredeti kottái. A múzeum bemutatja az operettkirályt, hiteles pályaképet ad gyermekkoráról s az itt töltött tanulóéveiről. Külön erénye a kiállításnak, hogy a századforduló hangulatát idézve, kortörténetileg hiteles környezetben villantja fel Kálmán Imre kalandos életét.
Folytassuk utunkat a felüljárón átsétálva a Balaton-part irányába. Út közben jobb oldalt találjuk a Kálmán Imre Szabadtéri színpadot, mely 1970-ben épült és 2010-ben újították fel. A szabadtéri színpad mögött a Marx téren át balra fordulva a Karinthy Frigyes utca jobb sarkán kívülről megtekinthetjük az impozáns külsejű műemléket, a Thanhoffer Villát, amely Horthy Villaként is ismert, hiszen egykor Horthy Miklós kormányzó főhadiszállása volt. Azonban az épület eredeti elnevezését Dr. Thanhoffer Lajos orvosprofesszor után kapta, mivel a professzor építtette a villát 1897-ben.
Induljunk tovább balra a turisták által legkedveltebb utcán, a Petőfi sétányon a kikötő felé. Sétánk során bal oldalon lesz Siófok legnagyobb és legpatinásabb parkja, a 2006-ban az eredeti tervek szerint felújított 4,6 hektáros Jókai park. A helytörténészek szerint, egykor a híres siófoki lóverseny-pálya volt itt található. A minél intenzívebb hatást fokozza a rengeteg egynyári virág, a kis tavacska és a park egyik szegletében egy kis japánkert, amely a romantikus angolkertben a távol-keleti hangulatot idézi. A park sétány felöli részén található Varga Imre Krúdy szobra, amely interaktív: mellé ülve sokan lefényképeztetik magukat.
A Petőfi sétány elején a kikötő és a strand mellett, közvetlenül a tóparton áll a régi Sió és Hullám szálloda két épülete 1891-ből, melyek jelenleg a Gábor Dénes Főiskola SIófoki Intézetének adnak otthont. A főiskola elől a Balaton keleti medencéjének panorámája tárul a szemünk elé a túlsó part hegyeivel. Érdemes végig sétálni a hatalmas platánfák alatt a Rózsa-kertig. A virágágyások és a rózsabokrok sokszínűsége, az óriás platánok adta árny, a tó nedves érintése paradicsomi atmoszférát teremt. A Rózsa-kertben szobor idézi fel a tó első átúszójának, Szekrényessy Kálmánnak az emlékét. A parkban ezen kívül még néhány érdekes szobor található: Vilt Tibor – Balatoni sellő (1974), Somogyi József – Halászok (1998), Varga Tamás – Karinthy Frigyes.
A kikötőben 1864-ben a lapátkerekes Kisfaludy gőzös fogadásával kezdődött meg a rendszeres hajóforgalom. A kikötőben megforduló számos hajó között megtalálhatjuk a XIX. század nyolcvanas éveiben épült, felújított Helka és Kelén motoros hajókat, valamint részt vehetünk különféle séta-, zenés-, kirándulóhajó-programokon. A legnagyobb hajóforgalom itt zajlik a Balatonon. A kikötő épülete előtti parkban áll a balatoni gőzhajózás 100., 125. és 150. jubileumára felállított emlékmű. A nyugati mólónál van a vitorláskikötő, valamint a város egyik jellegzetes épülete a Meteorológiai Obszervatórium.
Tovább indulva a Mártírok útján a városközpont felé megtekintethetjük a Krúdy Villát. A villa a XIX. század végén épült és Ellinger Ede fotóművész panziójaként működött. 1915-ben Krúdy Gyula itt ismerte meg Várady-Rózsa Zsuzsát, akit később feleségül vett. Tovább sétálva a Mártírok útja és a Battyhányi utca sarkán áll a Jókai Villa, amely 1897-ben épült. 1903-ban itt töltötte élete utolsó nyarát Jókai Mór. Jelenleg szállodaként működik a teljes felújítást követően.
A Mártírok útjától nyugatra található a Sió csatorna a Sió zsilippel. A Sió csatorna szolgálja a Balaton vízszintjének szabályozását és a Dunával való összeköttetését. A csatorna kiépítését már a rómaiak elkezdték, célja a vízgyűjtő területén összegyűlt felszíni vizek levezetése volt. A Sió völgyének történetéről Galérius császár idejében már úgy számoltak be, hogy a Pelso nevű tavat 293-ban a Dunába csapolták le. Gróf Széchenyi István látta először annak szükségességét, hogy a Sió csatornát szállításra is alkalmassá kell tenni. 1863-ban adták át az első fából készült vízleeresztő zsilipet, melyet 1891-ben falazott kivitelben készítették el. 1908-ban kerül sor a csatorna bővítésére, mely csak 1936-ban fejeződik be, majd 1941-ben sor kerül a meder bővítési munkáira, de a II. világháború miatt a munkák leállnak. Végül 1947. szeptember 22-én került sor az első hajó vízre eresztésére a Balatonon. A hajózsilip 1200 tonnás uszályok, és hasonló mérető hajók átbocsátására alkalmas, 83,5 méter hosszú 12 méter széles. A vízlépcső 2,5 m szintkülönbséget képes biztosítani a Sió és a Balaton között.
A vasúton áthaladva forduljunk balra és sétáljunk végig a Kálmán Imre sétányon. Az üzletsor közepén a sétány jobb oldalán találjuk az Ásványmúzeumot. Magyarország legnagyobb és legszebb magángyűjteménye 1986 júniusa óta látogatható Siófok központjában. Az államilag védett gyűjtemény kiállítótárlóiban mintegy 3000 ásványt csodálhatnak meg az érdeklődők. Helyszűke miatt az ásványok zsúfolásig megtöltik az 54 vitrinszekrényt, melyek 5 teremben vannak elhelyezve.
Fejezzük be a sétánkat a Fő téren. Itt található többek között a Polgármesteri Hivatal, vele szemben az 1976-ban megnyílt Kálmán Imre Kulturális Központ és a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár új épülete. A terén körbesétálva megtekinthetjük Varga Imre szobrászművész alkotásainak tárlatát, és a Beszédes Józsefről készült mellszobrotis, amely Vígh Tamás alkotása. A Kulturális Központbejárata előttKálmán Imre mellszobra látható, melyet Meszes Tóth Gyula alkotott. A siófoki Fő téren és a megújult Szabadság téren gyakran rendeznek fesztiválokat, látványos rendezvényeket, folklór fellépéseket, koncerteket.