Kávéházi operett estek, Vendégeink: Zhang Yu Carolyn és Czető Roland

2025. március 20. csütörtök 18.00
Kávéházi operett estek
Vendégeink: Zhang Yu Carolyn kínai operaénekesnő és Czető Roland színész, szinkronszínész, énekes, műsorvezető.
Közreműködik a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese
Házigazda és vezényel: Farkas Pál, Kálmán Imre Emlékplakettel kitüntetett, Príma-díjas karmester
Kálmán Imre Művelődési Központ, Teátrum

2025. március 20-án, csütörtökön 18 órától a Kávéházi operett estek következő előadásán Farkas Pál karmester, az est házigazdája két lenyűgöző művészt mutat be: Zhang Yu Carolyn kínai operaénekesnő hazájában szerzett diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán folytatta a tanulmányait, ma már ott tanít. A „Kelet pacsirtájaként” rendszeresen lép fel hazai színpadokon opera és operett szerepekben egyaránt. Kína és Magyarország között kulturális nagykövetként folyamatosan párbeszédet teremt a magyar és a kínai nép között, így árnyalva az egymás világáról alkotott sablonos képeinket, tágítva látókörünket és művészetével mindeközben a szépet és a szeretetet közvetíti a világba.

„Magyar hangja: Czető Roland” – ezt a mondatot számtalanszor halljuk a televízióban, a moziban. Gyerekkora óta foglalkozik színészkedéssel és szinkronizálással, az Általános Vállalkozási Főiskola Nemzetközi tanulmányok szakán Külkapcsolatok szakirányon szerzett diplomát. Több televíziós csatorna és rádió műsorvezetője, a Pesti Művész Színház oszlopos tagja, ahol többek között a Csárdáskirálynőben Bóni grófként, a Marica grófnőben Zsupán Kálmánként, a Mária főhadnagyban Zwickli Tóbiásként hódítja meg a közönséget. Szíve a közönséggel szembeni alázat, a színház és a filmek világa iránt érzett szenvedélyért dobog.

Jegyek kaphatóak minden hétköznap a 12-18-ig a KIMK jegypénztárában, illetve a kimk.jegy.hu oldalon:
https://kimk.jegy.hu/program/kavehazi-operett-estek-vendegek-zhang-yu-carolyn-es-czeto-roland-173005

Jegyár: 2.500 Ft