A Sióvölgye felfedezése.
Siófok „hátországa” is felfedezésre méltó: ezt üzeni a Sióvölgye Turisztikai Egyesület, mely 2021-ben alakult három szomszédos település, Siófok, Balatonszabadi és Siójut polgármesterének támogatásával. A „Tekerj a zöldben!” országos program részeként Siófok közvetlen környékére szerveznek egész napos, 35-40 kilométeres kerékpáros túrákat, legutóbb néhány hete tekertek Siófoktól Siójutig és vissza a vállalkozó kedvűek. „A környék természeti értékeivel, történelmi örökségével, borászataival és gasztronómiájával ismerkedhettek meg a résztvevők – mondta a Siófoki Híreknek Fridrich György egyesületi elnök. – A Sió-parti bicikliúton jutottunk el Siójutig, a faluházban megnéztük Róka Gyula gyűjteményét, majd borászatok és a horgásztó következett. Ezt követően az ország első köztéri Kossuth-szobrát érintettük a már Balatonszabadihoz tartozó Siómaroson, majd megnéztük a nemrég nyílt balatonszabadi helytörténeti kiállítást és az ősi Pusztatornyot. Íjászkodás után az Öreg-hegyen és a Külső-hegyen kerestük fel a borászokat. A Siófok közvetlen közelében felfedezhető értékekre, sokak által nem ismert látnivalókra igyekszünk irányítani a figyelmet, arra is gondolva, hogy a fiatalok is ismerjék meg szülőföldjük történetét, szépségét.”