130-an jelölték meg első helyen.
Négyszázhét jelentkező jelölte meg valahányadik helyen a Debreceni Egyetem siófoki campusának meghirdetett képzését, ebből százharmincan az első helyen – derül ki a felvi.hu összesítéséből.
A februárban lezárult jelentkezések alapján országos szinten idén is az ELTE lett a legnépszerűbb egyetem 18 237 első helyes jelentkezővel, második a Debreceni Egyetem (10 814). A siófoki campus szeptemberben indítani tervezett képzései közül a turisztikai, egészségügyi és közgazdasági szakirányok bizonyultak a legnépszerűbbnek: ápoló, infekciókontroll (kórházi fertőzések felderítése és megelőzése), rekreáció (szellemi, fizikai teljesítőkészség és képesség helyreállítása, fokozása), egészségügyi menedzser, óvodapedagógus, turizmus-vendéglátás, programtervező informatikus.
Az idei ponthatárokat és felvételi eredményeket július 23-án hirdetik ki.
„Mindössze egy hónapunk volt a képzések meghirdetése és a jelentkezési határidő között, ehhez képest különösen jók ezek a számok, az egyetem is elégedett – mondta a Siófoki Híreknek Schmidt Jenő, a siófoki campus igazgatója. – Az máris elmondható, hogy az egészségügyi, közgazdasági és turisztikai irányú képzések el fognak indulni szeptemberben, hogy pontosan melyek és hány fővel, az majd csak júliusban derül ki. Közben rövidesen befejeződik a campusépület felújítása, a lényegesen több munkát igénylő szárnyaké, a szállás- és az étteremrészé azonban az elhúzódó közbeszerzési eljárás miatt csúszik. Eredetileg augusztusra szerettünk volna végezni ezekkel is, ám várhatóan majd csak az ősszel lesz kész a teljes tervezett beruházás. A siófoki campus első tanéve azonban ettől függetlenül elindulhat szeptemberben.”