Régen látott hatalmas tömeg a Halfesztiválon

2023.10.08. 16:51

Balatoni hal, idézőjelben. 

Régen látott hatalmas tömeg, most először „halászlé-specialista” városok vendégeskedésével, civilek és „profik” versengésével, „telt házas” koncertekkel – ez volt a tizedik Siófoki Halfesztivál.

„Halfesztiválon talán soha nem láttunk még akkora tömeget, mint szombaton” – állapította meg a vasárnapi díjkiosztón dr. Lengyel Róbert polgármester. S valóban: szombaton déltájt, késő nyárias napsütésben, miközben a Fő téren alig lehetett lépni a tömegben, kicsivel arrébb, a városházi parkolóban a civilek sátrainál kanyarogtak sorok, addigra mindenütt elkészültek a halétkek. Idén alig fértek el a civilsátrak az erre szánt területen, 25 egyesület sütői, főzői neveztek a halpiknikre. Zömmel halászlé rotyogott, de például a polgármester is halat sütött (folyamiharcsa-filé citromos páclében) a Becsülettel Siófokért és a Siófok Városért Egyesület közös sátra alatt. A hangulatra sem lehetett panasz, a férfi dalkör spontán éneklésbe csapott, a Nőklub meg „tamburást” szerződtetett erre az alkalomra. Az elkészült étkeket három fős zsűri kóstolta és értékelte (a siófoki gyökerű Tábik László, aki a svájci Luzernben séf, Berta László szakoktató és dr. Molnár Anita alpolgármester), Csapó István tavaly debütált és most is közönségsikert aratott supedlaléjétől (a halászat során, amikor még volt ilyen a Balatonon, a halászok többféle halból ezt a sűrű, kocsonyás hallevest készítették a dereglyéjükben) a fesztivál főtámogatójának, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek a szálkamentes sülthalaiig.

Az idei halpiknik győztes halászléjét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csapata főzte, a hölgyek azt mondták a díjkiosztókor, amikor a receptre kérdezett rá a szpíker: „Olyan gondolomformán volt benne minden”… Második lett a Nők a Balatonért Egyesület, harmadik a Siófoki Vízisport Club. Különdíjas a halgazdálkodás, valamint a minden eddigi halpikniken a csapatával felvonult Bévárdi József lett, aki Bakos Zoltánnal közösen vette át a díjat. Ahogyan azt a konferanszié is kiszúrta, éppen a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. sátránál volt olvasható a felirat: „Balatoni” hal, így, idézőjelben. Köztudott, hogy valódi balatoni halat immár hosszú évek, a balatoni halászat megszüntetése óta legfeljebb a horgászok tudnak kifogni, de ma már a balatoni hal megjelölés is hivatalos a Balaton-térségi tógazdaságokban nevelt egyes halfajokra. A nonprofit zrt. képviselője azt mondta: ideje, hogy leszámoljunk azzal a tévhittel, hogy a tavi ponty iszapízű; megfelelő körülmények között tartva a tógazdasági is lehet ugyanolyan jó, mint a balatoni.

Balatoni halászlé, 4500 – ezt már a Víztorony tövében olvastuk le vasárnap a hatalmas kondér mellett, ahol arra a kérdésünkre, hogy csak a halászlé balatoni vagy a hal is az, azt a feleletet kaptuk: van benne balatoni hal is…Ahol viszont biztosan nem balatoni volt a hal: nagyon sokan kóstolták a három „halászlé-specialista” város, Baja, Szeged és Mohács jellegzetes étkét, a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesületét Nyirati Klára polgármester is erősítette. Természetesen mind a három halászlét benevezték a halfesztiválra kitelepülő vendéglátósok fishfood-versenyébe. Ennek a zsűrijét Vomberg Frigyes sztárséf vezette, azt pedig – Leányvári Krisztina turizmusdíjas helyi szakoktató mellett – Lengyel Róbert siófoki polgármester erősítette. Igazán nehéz dolguk volt, hiszen a halászléket kellett összemérniük a harcsás, rákos, lazacos, polipos streetfood-étkekkel. Az első helyet végül a gyufatésztával tálalt bajai halászlének szavazták meg, második a Beach Hotel zöldsárkány-szusija lett rákkal, avokádóval, harmadik a Penthouse Csupa-csoda Balaton fantázianevű harcsája lángostésztában.

Az esti koncertekre (Vad Fruttik, Első Emelet) a „Gáti-gödör” telt meg, Lengyel Róbert polgármester összegzése szerint a hasonló fesztiválok is hozzájárulnak ahhoz, hogy Siófok turizmusában a vendégéjszaka-adatok alapján nincs számottevő visszaesés. S – tette hozzá – lesz még idén új attrakció (GasztroFok) és egy négy napon át tartó városnapi rendezvény is.

 

F. I.

 

Képeink a vasárnapi napon készültek. Szombati és további vasárnapi fotók a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:

 

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02QmaE2tbeLZ1XNXxfWnLs1PmZXsmTJadxLTdrAuMSHG4hRbsGfw5vus9Suzr4o4jwl&id=100024924971646

 

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0wHm7P9zjiBeoUmgjkxkdWPf2ih9dD5MJEVbLZz2BZBmwEMpLeYdi5Yj43zpK6BKxl&id=100024924971646