Perre megy a város a parti sétányért

2023.12.13. 20:26

Ez évi utolsó ülését tartotta a képviselő-testület.

 

 

Pert indít a város a szállodasor előtti partszakaszért – erről is döntöttek decemberi ülésükön a képviselők. Ahogyan korábban megírtuk, az önkormányzat által felkért jogi szakértő megállapítása szerint a hotelstrandok kerítését 2005-ben az akkori törvények megsértésével, megkerülésével legalizálta a város és a szállodasort akkor üzemeltető társaság. Szolgalmi jogot jegyzett be a szállodák javára a földhivatal, holott a bejegyzési kérelmet el kellett volna utasítania, tekintettel arra, hogy a parti sétány forgalomképtelen vagyon. Bonyolítja az ügyet, hogy a hotelek akkori tulajdonosa, a Pannónia e jogügylet keretében 150 millió forint szolgalmijog-megváltást is fizetett a városnak.

A szolgalmi jog törlése iránt indít most pert a város (e döntés 8 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett született meg), azok után, hogy az önkormányzat vezetése egyeztetést kezdeményezett a szállodák jelenlegi tulajdonosaival, peren kívüli egyezségre törekedve, ám ez elől ők egyöntetűen elzárkóztak.

A képviselő-testület támogatta, hogy a szabadtéri színpad 2024. évi műsorának egyeztetését a Kálmán Imre Művelődési Központ már most megkezdhesse, a város és ezen belül az intézmény jövő évi költségvetésének ismerete nélkül is. Ahogyan korábban szintén megírtuk, sikeres nyári szezont zárt a szabadtéri több telt házas előadással, s Kiss László művelődésiközpont-igazgató felvetette: ahhoz, hogy 2024-ben is hasonló, vagy még sikeresebb szezon lehessen, az eddigi gyakorlattal ellentétben már az előtt el kellene kezdjék a programegyeztetést, hogy a városnak és ezen belül a művelődési központnak elfogadott költségvetése lenne. Ugyanígy elkezdheti a KIMK a húsvéti fesztivál szervezését is, tekintettel arra, hogy jövőre korai időpontra, március 29-e és április 1-je közé esik a húsvéti hétvége.

Helyettesítéssel indul az új év a kiliti 5-ös háziorvosi körzetben – erről is hírt adtunk már, a decemberi testületi ülésen arról született döntés, hogy a napi két órás helyettesítésre ajánlatot adó három orvos közül dr. Fömötör Mártonnal szerződik a város (1,2 millió forint/hó fejében). Az eddigi háziorvos, dr. Ozorák Judit nem tudta értékesíteni a háziorvosi praxist, amit az önkormányzat meghirdet, s a helyettesítés addig tart, amíg nem lesz jelentkező a praxis tartós, hosszú távú működtetésére. Mivel az eddig Ozorák Judit által ellátott körzetnek helyet adó ingatlan a Bobrio Kft. tulajdonát képezi és a társaság által kért bérleti díj éves összegéből az önkormányzat saját ingatlanában is ki tud alakítani háziorvosi rendelőt, így már korábban úgy határozott a testület, hogy a rendelőt a város a Dudás Károly Vendégház épületében (Asztalos utca 3.) alakítja ki.

Újraindul az erdei iskola az általános iskolák mindenkori 5. évfolyamára járó tanulók részére. Az elmúlt három tanévben – többek közt a Covid miatt – a tanulóknak nem volt lehetőségük részt venni a programban, a jövő évre azonban a képviselő-testület 8 millió forintos városi támogatásról döntött. A humán bizottság előzetesen ezt nem javasolta, a pénzügyi bizottság nem tudott dönteni (nem kapott szavazattöbbséget sem az igen, sem a nem), ám miután az ülésen dr. Nagy Gábor alpolgármester a program hasznossága mellett érvelt – minden ötödikes diák a szülők anyagi körülményeitől függetlenül vehet részt az ismeretbővítő, közösségépítő táborozáson –, a végső szavazásnál 9 igen voks mellett már csak 1 tartózkodás volt.

Az eddigi 60 ezerről 70 ezer forintra nő jövőre a siófoki városháza köztisztviselőinek illetményalapja – az emelést ezúttal is saját forrásból biztosítja a város, mivel a központi illetményalap 2008 (!) óta 38 650 forint. Egyhangú szavazással döntöttek arról is, hogy dr. Lengyel Róbert polgármester kéthavi illetményének megfelelő összegű, bruttó 1,9 millió forint év végi jutalomban részesül.

 

F. I.