Még négy hangverseny, augusztus 11-én siófokiak: Teleki Miklós és Vojtkó Ágnes.
„Mára, örömünkre, része lett a Siófok-imázsnak a nyári orgonahangverseny-sorozat; erre is „szomjaztak” sokan, vagyis hogy az igényes szórakoztatás, az orgona- és kamarazene is kapjon helyet a város nyári kulturális programkínálatában” – mondta Teleki Miklós Varga Imre-díjas orgona- és zongoraművész, aki feleségével, Telekiné Farkas Klárával már több mint egy évtizede szervezi a Majestic Sounds koncertsorozatot. Júliusban és augusztusban hétfő esténként lépnek fel a művészek a városközpont neoromán templomában.
„Évről-évre megújul, korszerűsödik a 35 sípsoros orgona; a billentyűzete, a külső digitális elektronikája – így Teleki Miklós. – Idénre új sípsort is kapott.”
Igyekeznek klasszikus értékeket közvetíteni a nagyközönség számára, könnyen befogadható és élvezhető módon. A siófoki műsorok összeállításánál különösen fontos szempont, hogy az évszázadok muzsikájából mindig más és más szeletet mutassanak be az előadóművészek: ez teszi lehetővé, hogy a különböző stílusú, karakterű és hangulatú művekből változatos hangversenyek és egy igazán sokszínű sorozat jöhessen létre. A koncertek barátságos, családias légkörét is mindig pozitívumként említik a vendégek, és az estek végén a fellépő művészek örömmel beszélgetnek az érdeklődőkkel.
A július 28-i esten legnagyobbrészt a barokk zene világába kalauzol Gesztesi-Tóth László, aki egyébként a gödöllői premontrei apátság karnagya, valamint Áchim Kovács Anikó hegedűművész. Augusztus 4-én Ducza Nóra operaénekes, valamint Magda Dávid lép fel, utóbbi zeneszerző is és saját darabot is játszik. Augusztus 11-én siófokiak koncertje: Teleki Miklós orgonál, Vojtkó Ágnes énekel. A siófoki kötődésű mezzoszoprán operaénekes az Egyesült Államokban él, és többek között a Carnegie Hall-ban is énekelt már szólistaként. A kezdő barokk művek után W. A. Mozart c-moll miséjének Laudamus te tétele vezet át a koncert második részébe, melyben a kiváló francia utóromantikus szerző, Louis Vierne művei csendülnek fel: az Ave Maria mellett elhangzik három orgonára írt fantáziadarabja is. Többek szerint Vierne műveinek hangzását különlegessé tette a csaknem vak komponista érzékenyebb zenei hallása. Augusztus 18-án zárul az idei hangversenysorozat, amikor Kuzma Levente, a Szegedi Egyetem tanára szólaltatja meg a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom 35 sípsoros orgonáját. A japán koncertkörútról nemrég hazatért orgonaművész műsorát jórészt barokk és romantikus művek alkotják, de a német későromantika legnagyobb mestere, Max Reger műve is megszólal; a lipcsei Regerről feljegyezték, hogy napi 10 sör és 20 pár virsli volt az ihletője és egyre nehezebben eljátszható műveket írt fogadásból, de orgonista barátja mindig el tudta játszani a legnehezebb műveit is…